Nach Genre filtern
- 282 - Ki és mennyit nyer az export visszaesésén?
Kormányzati eszközökkel a magyar vállalkozók ellen! Ki és mennyit nyer az export visszaesésén? Ráléptünk az euró bevezetéséhez vezető hivatalos útra – jelentette be a Pénzügyminisztérium, miközben megjelentek a KSH legújabb adatai is a magyar gazdaság helyzetéről. Eszerint jelentősen visszaesett a magyarországi turizmus augusztusban. A koronavírus-járvány óta nem volt ilyen alacsony a turisztikai szálláshelyek vendégforgalma, amely 7,3 százalékkal volt kevesebb, mint egy évvel korábban. A fogyasztói árak egy hónap alatt is nőttek, a kiskereskedelmi forgalom csökkent. És még sorolhatnánk: az elemzők szerint például az immár több mint öt százalékos munkanélküliség tartósan velünk marad, és örülhetünk, ha nem kerülnek még többen utcára. A gyárak közül egyre többen csomagolnak és költöznek el Magyarországról, valamint már vannak olyan beruházások is, amelyeket a kormány biztosan külföldi cégeknek ad át a hazaiak helyett. A Tisza-kormány eközben monetáris eszközökkel támadja a magyar nagy-, kis- és középvállalkozásokat azért, hogy soha többé ne legyen esélyük egy olyan politikai erőt támogatni, amely a magyar gazdaság érdekeit szolgálja. Innen szép nyerni, mondhatnánk, de a kérdés az, hogy ki ébred fel előbb és lép. Erről is beszélt a Nem píszíben Boros Imre közgazdász Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel.
Sat, 10 Oct 2026 - 1h 01min - 281 - KITÁLALT MAGYAR PÉTER ÁLDOZATA: „MIUTÁN ELVETTE A TELEFONOMAT, KÉTSZER MEGÜTÖTT”
Exkluzív interjút adott a Magyar Jelennek a férfi, akinek Magyar Péter elvette és a Dunába dobta a mobiltelefonját 2024 nyarán. Szendrei István elmondása szerint az akkor európai parlamenti mandátummal rendelkező tiszás politikus meg is ütötte őt kétszer. Ha ez bizonyítást nyer, akkor akár rablással is vádolhatják a jelenlegi magyar miniszterelnököt, akinek a mentelmi jogát nemrégiben – saját kérésére – felfüggesztette az Országgyűlés. A történtek kapcsán e-mailben kerestük Magyar Pétert és Radnai Márkot, akivel a Tisza elnöke együtt bulizott aznap éjjel. Választ egyelőre nem kaptunk, így az ütésekkel és más, Szendrei István által megfogalmazott állításokkal kapcsolatosan sem tudjuk közölni a reakciójukat. Kérjük Önöket, támogassák munkánkat és a Magyar Jelen fennmaradását! Adományaikat a Magyar Jelent fenntartó Magyar Jelen Alapítvány részére örömmel vesszük: Magyar Jelen Alapítvány 10410400-00000190-11572440 HU26 1041 0400 0000 0190 1157 2440 SWIFT/BIC kód: OKHBHUHB
Fri, 09 Oct 2026 - 43min - 280 - Miért ennyire sikeres az AfD? Kormányra kerülhetnek-e Weidelék?
A Jelen Podcast legújabb részében Brenner Koloman volt országgyűlési képviselő, egyetemi docens volt a vendégünk, akivel a németországi politikai folyamatokról, különösképpen az AfD erősödésének okairól beszélgettünk. Kérjük Önöket, támogassák munkánkat és a Magyar Jelen fennmaradását! Adományaikat a Magyar Jelent fenntartó Magyar Jelen Alapítvány részére örömmel vesszük: Magyar Jelen Alapítvány 10410400-00000190-11572440 HU26 1041 0400 0000 0190 1157 2440 SWIFT/BIC kód: OKHBHUHB
Wed, 07 Oct 2026 - 52min - 279 - Németország újra akarja játszani a II. világháborút?
Ha a NATO erős országainak vezetői nem változtatnak a politikájukon, és valóban megtámadják Oroszországot, akkor az nem tehet mást, mint hogy válaszol. Ennek a válasznak pedig keménynek kell lennie, ha az orosz vezetés nem akar a saját népével szembekerülni. Még akkor is, ha Putyin nem kezdene háborút a sokkal erősebb – eredetileg – védelmi szövetség ellen, ugyanúgy erre lesz kényszerítve, mint 2022-ben Ukrajna megtámadásával. Egyebek közt erről is szó volt a moszkvai Valdaj-találkozón, amelyen a napokban Stier Gábor, a moszkvater.com főszerkesztője is részt vett. A német kormány vezetői és a NATO európai tagállamainak vezetői eközben úgy tűnik, mintha újra akarnák játszani a II. világháborút, és továbbra is úgy tervezik, hogy két éven belül hadban állnak majd Oroszországgal. Elkerülhető-e az európai háború? Erről is beszélt Stier Gábor a Kinek a háborúja? című műsorban Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel. Kérjük Önöket, támogassák munkánkat és a műsor fennmaradását! Adományaikat a Magyar Jelent fenntartó Magyar Jelen Alapítvány részére örömmel vesszük: Magyar Jelen Alapítvány 10410400-00000190-11572440 HU26 1041 0400 0000 0190 1157 2440 SWIFT/BIC kód: OKHBHUHB #valdaj #haboru #stiergabor #viraghalmysarolta
Wed, 07 Oct 2026 - 59min - 278 - TOROCZKAI VAGY ORBÁN A JOBBOLDAL VEZÉRE? – Jelen Podcast Hegedűs Barbarával
A Jelen Podcast legújabb adásában Hegedűs Barbarával, a Fidesz országgyűlési képviselőjével beszélgetett Horváth Tamás, a Magyar Jelen főszerkesztője. A podacast során többek között Toroczkai László, Orbán Viktor, Magyar Péter, Navracsics Tibor, a Fidesz hibái, valamint a mozaikjobboldal is szóba került. Kérjük Önöket, támogassák munkánkat és a Magyar Jelen fennmaradását! Adományaikat a Magyar Jelent fenntartó Magyar Jelen Alapítvány részére örömmel vesszük: Magyar Jelen Alapítvány 10410400-00000190-11572440 HU26 1041 0400 0000 0190 1157 2440 SWIFT/BIC kód: OKHBHUHB
Tue, 06 Oct 2026 - 40min - 277 - Hazugság, hogy egy pap nem politizálhat! – Ábrahám Róbert és Szász Péter a Jelen Podcastben
A Jelen Podcast legújabb adásában Ábrahám Róbert médiaszmélyiséggel és Szász Péter katolikus hitvédővel, a Depositum főszerkesztőjével beszélgettünk Osztie Zoltán atya ügyéről, valamint Magyar Péter istentelen megnyilvánulásairól. Kérjük Önöket, támogassák munkánkat és a Magyar Jelen fennmaradását! Adományaikat a Magyar Jelent fenntartó Magyar Jelen Alapítvány részére örömmel vesszük: Magyar Jelen Alapítvány 10410400-00000190-11572440 HU26 1041 0400 0000 0190 1157 2440 SWIFT/BIC kód: OKHBHUHB
Tue, 06 Oct 2026 - 1h 00min - 276 - Az eszközként használt politikusokat bármikor eldobják
A 40 év alattiak kemény leckét fognak kapni Az eszközként használt politikusokat bármikor eldobják El kell fogadnunk, hogy vége a rendszerváltás óta tartó államberendezkedésnek. Ami most alakul Magyarországon, olyan 150 éve nem volt. Az átalakulás lejátszásához pedig a francia jakobinus diktatúra kialakítását választotta a globális hatalom, amelyben akkor mintegy 250 ezer embert öltek meg. Ez számunkra, magyarok számára tragikus, de ha szembenézünk vele, talán van esélyünk változtatni a folyamatokon. Jól fogja mutatni azt, hogy milyen módon vezénylik le a mostani kormány urai ezt az átalakulást az is, hogy milyen sorsot szánnak Orbán Viktornak. Őt is megpróbálják vezetőszáron elvezetni, mint az egykori kormány tagjait? Ezért is érdemes figyelni a napokban folyó eseményeket. Erről is beszélt a Nem píszíben Boros Imre és Bogár László közgazdászokkal Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezető. Kérjük Önöket, támogassák munkánkat és a műsor fennmaradását! Adományaikat a Magyar Jelent fenntartó Magyar Jelen Alapítvány részére örömmel vesszük: Magyar Jelen Alapítvány 10410400-00000190-11572440 HU26 1041 0400 0000 0190 1157 2440 SWIFT/BIC kód: OKHBHUHB #orbanviktor #borosimre #bogarlaszlo #viraghalmysarolta
Sat, 03 Oct 2026 - 51min - 275 - Parlamenter – A Tiszának is kellemetlen lehet Magyar Péter?
Apáti Bence publicista volt a Parlamenter vendége, akitől egyebek mellett megtudhattuk, hogy sírt-e már focimeccs miatt. Lannert Judit vállalhatatlan mondatai mellett természetesen szóba került a Médiatanács tagjainak megválasztása körüli botrány, valamint a magyar miniszterelnök és az ukrán külügyminiszter közötti X-háború. A beszélgetés során érintettük a Labrisz Egyesület terveit, Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését, valamint azt is, hogy a Tisza-frakció miért utasította el Baka András jelöltjét. Kérjük Önöket, támogassák munkánkat és a műsor fennmaradását! Adományaikat a Magyar Jelent fenntartó Magyar Jelen Alapítvány részére örömmel vesszük: Magyar Jelen Alapítvány 10410400-00000190-11572440 HU26 1041 0400 0000 0190 1157 2440 SWIFT/BIC kód: OKHBHUHB
Wed, 23 Sep 2026 - 22min - 274 - Parlamenter – A Tiszának is kellemetlen lehet Magyar Péter?
Apáti Bence publicista volt a Parlamenter vendége, akitől egyebek mellett megtudhattuk, hogy sírt-e már focimeccs miatt. Lannert Judit vállalhatatlan mondatai mellett természetesen szóba került a Médiatanács tagjainak megválasztása körüli botrány, valamint a magyar miniszterelnök és az ukrán külügyminiszter közötti X-háború. A beszélgetés során érintettük a Labrisz Egyesület terveit, Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését, valamint azt is, hogy a Tisza-frakció miért utasította el Baka András jelöltjét. Kérjük Önöket, támogassák munkánkat és a műsor fennmaradását! Adományaikat a Magyar Jelent fenntartó Magyar Jelen Alapítvány részére örömmel vesszük: Magyar Jelen Alapítvány 10410400-00000190-11572440 HU26 1041 0400 0000 0190 1157 2440 SWIFT/BIC kód: OKHBHUHB
Wed, 23 Sep 2026 - 22min - 273 - Hová tűntek a magyar milliárdok? – A missziók csak kifizetőhelyek?
Mi történt az afganisztáni misszióban megmozgatott milliárdokkal? Hogyan működött a magyar katonák pénzügyi ellátása egy háborús övezetben, és mennyire lehetett követni a pénzek útját? Novák Előd, a Mi Hazánk alelnöke és az Országgyűlés Honvédelmi és Rendvédelmi Bizottságának tagja, valamint Csuz Gábor, a Magyar Honvédség egykori pénzügyi tisztje voltak Gulyás Anita vendégei. A beszélgetésben szóba kerültek a számla nélküli és készpénzes elszámolások, a fejpénzek rendszere, valamint az az állítás is, hogy a magyar katonák védelméért védelmi pénzt fizethettek helyi szereplőknek. De mit adott mindez Magyarországnak? És valóban a magyar honvédség érdekeit szolgálják a külföldi missziók és a NATO által kötelezővé tett szerepvállalások? #JelenPodcast #Afganisztán #NATO #Honvédelem #Honvédség #NovákElőd #KatonaiMisszió #Haderőfejlesztés #Magyarország Kérjük Önöket, támogassák munkánkat és a műsor fennmaradását! Adományaikat a Magyar Jelent fenntartó Magyar Jelen Alapítvány részére örömmel vesszük: Magyar Jelen Alapítvány 10410400-00000190-11572440 HU26 1041 0400 0000 0190 1157 2440 SWIFT/BIC: OKHBHUHB
Tue, 22 Sep 2026 - 56min - 272 - Miért nem szeretik a diktatúrák a Fradit?
Miért törvényszerű, hogy a mindenkori centralizáló, globalista hatalomgyakorlás első számú célpontjává a Ferencváros válik? A klub kálváriája nem korlátozódik az 1950-es évek nyílt diktatúrájára: a forgatókönyv 2006-ban és a modern politikai térben is kísérteties pontossággal ismétlődik. A módszertan mit sem változott: belső megosztás, a bizalom módszeres aláásása besúgók és árulók révén, a mesterséges szembeállítás más egyesületekkel, majd a végső csapásként alkalmazott anyagi ellehetetlenítés és a legitim klubvezetés erőszakos félreállítása. Miért vált ki a zöld-fehér szín ekkora ellenállást a globalista elitből, hogy létét fenyegetve még a saját törvényeit és politikai racionalitását is felülírja? Úgy tűnik, a klub megtörése érdekében a hatalom attól sem riad vissza, hogy saját választói bázisát is arcul csapja. Erről is beszélt Huber Szebasztián történész, az Üllői út 129. főszerkesztője Virághalmy Sarolta műsorában. Egy adás, amely nemcsak a fociról, hanem magáról a hazáról szól – így mindenkinek kötelező darab, akit érdekel az elnyomó rendszerek természetrajza. Az adás felvétele óta eltelt két hét eseményei ráadásul kísérteties aktualitást adnak a beszélgetésnek, hiszen a zöld-fehér klub és a nemzeti sportélet ismét a címlapokra került: Történelmi diadal a nemzetközi porondon: A Ferencváros labdarúgócsapata bravúros játékkal, 3–1-es győzelmet aratott a skót Celtic Glasgow otthonában az Európa-liga alapszakaszának nyitányán. Rendszerszintű nyomásgyakorlás: A zöld-fehér sikert azonnal beárnyékolta a hazai sportirányítás reakciója, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) ugyanis újfent büntetéssel sújtotta a klubot. Politikai offenzíva a klubvezetés ellen: A műsorban tárgyalt hatalmi forgatókönyvek a jelenben is megelevenednek: Magyar Péter nyilatkozatában nyíltan közölte, hogy politikai úton tervezik eltávolítani a hazai sportklubok vezetőit, köztük Kubatov Gábort, a Fradi elnökét is. A balliberális hatalombirtokosok lenéző attitűdje: Mindeközben felszínre kerültek a kulturális és oktatási elit valódi reflexei is: Lannert Judit oktatási miniszter nyilatkozata hatalmas felháborodást váltott ki, miután nyíltan gúnyolódott és élcelődött azon a nemzeti érzelmű szurkolótáboron, amely könnyek között élte meg a magyar válogatott világbajnoki pótselejtezős búcsúját.
Tue, 22 Sep 2026 - 54min - 271 - Önkényes leszámolás az oltatlanokkal? | RAJTUNK MÚLIK
A Covid elleni oltások ügye a mai napig lezáratlan fejezet. A Rajtunk Múlik legújabb adásában Gulyás Anita vendégeivel, Novák Előddel, a Mi Hazánk frakcióvezető-helyettesével, valamint Pálóczi Zoltán egykori századossal, az oltatlanság miatt eltávolított katonák szóvivőjével beszélte meg: · Mi történt az oltatlan katonákkal? · Miért nem minősülhettek parancsmegtagadóknak? · Miért nem szerelhettek le, később mi alapján távolították el őket a honvédségtől? · Mit tartalmazhat a 30 évre „nem nyilvánosnak” minősített, úgynevezett 285-ös dokumentum? · Illetve mi jelentene számukra valódi rehabilitációt és kártalanítást? #RajtunkMúlik #Covid #Oltás #Oltatlanok #Honvédség #MagyarHonvédség #NovákElőd #PálócziZoltán #Rehabilitáció #Kártalanítás #CovidOltás #Koronavírus #MagyarJelen
Fri, 18 Sep 2026 - 49min - 270 - Ábrahám Róbert: Magyar Péter antikrisztusi kort vetít előre
A Jelen Podcast legújabb adásában Ábrahám Róbert médiaszmélyiséggel és Szász Péter katolikus hitvédővel, a Depositum főszerkesztőjével beszélgettünk Magyar Péter istentelen megnyilvánulásairól. Korábbi, hasonló témában és ugyanebben a felállásban készült videónk linkje: https://www.youtube.com/watch?v=NJhcXWWnPVE Kérjük Önöket, támogassák munkánkat és a Magyar Jelen fennmaradását! Adományaikat a Magyar Jelent fenntartó Magyar Jelen Alapítvány részére örömmel vesszük: Magyar Jelen Alapítvány 10410400-00000190-11572440 HU26 1041 0400 0000 0190 1157 2440 SWIFT/BIC kód: OKHBHUHB
Tue, 15 Sep 2026 - 55min - 269 - Megszületett a jobboldali médiaösszefogás
Csak választást nyertek, nem pallosjogot Megszületett a jobboldali médiaösszefogás Az, hogy a Tisza Párt választást nyert, nem jelenti azt, hogy az ellenzéki szavazók elvesztették volna állampolgári jogaikat. Ennek ellenére a miniszterelnök folyamatosan alázza, fenyegeti az ellenzéki képviselőket, és ezzel azokat is, akik rájuk szavaztak. Nem csoda, ha mára oda jutottunk, hogy a társadalom egy része jogfosztottként kezdi kezelni a jobboldali szavazókat. Erről is beszélt a Jelen Podcastban Huth Gergely és Szabó Gergely, a Revans főszerkesztője és főszerkesztő-helyettese Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel. Kérjük Önöket, támogassák munkánkat és a műsor fennmaradását! Adományaikat a Magyar Jelent fenntartó Magyar Jelen Alapítvány részére örömmel vesszük: Magyar Jelen Alapítvány 10410400-00000190-11572440 HU26 1041 0400 0000 0190 1157 2440 SWIFT/BIC kód: OKHBHUHB
Mon, 14 Sep 2026 - 45min - 268 - „A rendszerváltás óta a legtahóbb miniszterelnök” | NYÍLT SISAK
A Nyílt Sisak legújabb adásában két aktuális témát járunk körül: Toroczkai László parlamentből való kizárását, a parlamenti hangnem és a házelnöki kettős mérce kérdését; valamint az AfD történelmi szász-anhalti győzelmét, de az is kiderül, mi az, amiben egyetért Schiffer András Magyar Péterrel. Vendégeim: Balogh Gábor – újságíró; Schiffer András – ügyvéd; Tóth Máté – ügyvéd, energiajogász; Horváth Tamás – a Magyar Jelen főszerkesztője. Szerkesztő-műsorvezető: Gulyás Anita. #NyíltSisak #ToroczkaiLászló #MagyarPéter #KettősMérce #Parlament #Országgyűlés #Tisza #MiHazánk #Politika #külpolitika #AfD #AliceWeidel #UlrichSiegmund #Németország #SzászAnhalt #Európa #Liberálglobalizmus #Migráció #Közbiztonság #NemzetiIdentitás #Genderideológia #Identitáspolitika #ZöldÁtállás #Energiapolitika #Atomerőmű #Szélerőmű #Jobboldal #NemzetiOldal #Vita #PolitikaiVita #Közélet #Magyarország
Fri, 11 Sep 2026 - 1h 13min - 267 - Így érinti a motorosokat (és mindenki mást) az új KRESZ!
A Jelen Podcast legújabb adásában Halász Géza motoros újságíróval beszélgettünk az egyeztetés alatt lévő új KRESZ-ről. A szakértőtől megtudtuk, hogy a közlekedési és beruházási minisztérium tervei szerint mikor léphet hatályba a közlekedés rendjét szabályozó új szabálygyűjtemény, valamint azt is, hogy milyen főbb változtatásokra kell számítani. Halász Géza többek között elmondta: habár nem a KRESZ hatáskörébe tartozik, de az egyeztetéseken szóba került, hogy a jövőben Magyarországon B kategóriás jogosítvánnyal is lehessen – plusz vizsga vagy tanfolyam nélkül –125 köbcentis (B125) motorkerékpárt vezetni. #KRESZ #motor #közlekedés Kérjük Önöket, támogassák munkánkat és a műsor fennmaradását! Adományaikat a Magyar Jelent fenntartó Magyar Jelen Alapítvány részére örömmel vesszük: Magyar Jelen Alapítvány 10410400-00000190-11572440 HU26 1041 0400 0000 0190 1157 2440 SWIFT/BIC kód: OKHBHUHB
Sat, 05 Sep 2026 - 45min - 266 - Toroczkai László lehet Magyar Péter kihívója 2030-ban?
Az áprilisi kormányváltással törvényszerűen átalakulásba kezdett az immár ellenzékbe került nemzeti jobboldal. Kurucz Dániel, a KözTér főszerkesztője Horváth Tamás vendégeként a Jelen Podcastban többek között arról beszélt, ki lehet a jobboldal következő vezetője, hogyan lenne esély a kormányváltásra, valamint az is szóba került, van-e még visszaút Orbán Viktor számára. A beszélgetés résztvevői továbbá invitálták nézőinket a szeptember 5-én, szombaton a Kossuth Lajos téren tartandó tüntetésre, melyen mind Horváth Tamás, mind Kurucz Dániel felszólalnak. Az eseményről itt tájékozódhatnak bővebben: https://www.facebook.com/share/19ZtJa... Kérjük Önöket, támogassák munkánkat és a műsor fennmaradását! Adományaikat a Magyar Jelent fenntartó Magyar Jelen Alapítvány részére örömmel vesszük: Magyar Jelen Alapítvány 10410400-00000190-11572440 HU26 1041 0400 0000 0190 1157 2440 SWIFT/BIC kód: OKHBHUHB
Wed, 02 Sep 2026 - 1h 03min - 265 - Mit tanulhatunk Mohácsból? Mikor jön el az a pont, ahonnan nincs visszaút?
Hol vagyon a (nemzeti) vagyon? Mit tanulhatunk Mohácsból? Mikor jön el az a pont, ahonnan nincs visszaút? Ha a Tisza-kormány csak az elmúlt 16 évben szerzett vagyonokat vizsgálja majd, akkor csak annyi történik, hogy az új oligarchák elveszik a régiektől a pénzt, hogy aztán...? És itt jön a kérdés, amire senki sem válaszol. Mert azt csak a nagyon naivak gondolhatják, hogy majd az embereknek adják. Ennél azonban még nagyobb kérdés, miért csak az elmúlt 16 évet vizsgálja majd a kormány által felállított új hatóság? Miért nem akarják a rendszerváltásig feltárni a nemzeti vagyon sorsát? Az pedig még ennél is nagyobb kérdés, hogyan akarják a közvagyont vizsgálni, ha senki sem tudja, hogy az mekkora? Ugyanis – bármennyire is hihetetlen – ez az adat 1989 óta nem szerepel a KSH adatsorában. Pedig összeállítása – igaz, nem egyszerű munka –, de valójában elkészíthető, megléte pedig nélkülözhetetlen. Vajon miért nem követeli sem a Fidesz, hogy védje magát a korrupciós vádaktól, sem a Tisza, hogy bebizonyítsa, nem csak légből kapott állítása a nemzeti vagyon elherdálása? Erről és Mohács tanulságairól beszélt a legújabb Nem píszíben Bogár László közgazdász Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel. Kérjük Önöket, támogassák munkánkat és a műsor fennmaradását! Adományaikat a Magyar Jelent fenntartó Magyar Jelen Alapítvány részére örömmel vesszük: Magyar Jelen Alapítvány 10410400-00000190-11572440 HU26 1041 0400 0000 0190 1157 2440 SWIFT/BIC: OKHBHUHB #bogarlaszlo #viraghalmysarolta #nvvh #mohacs
Sat, 29 Aug 2026 - 1h 10min - 264 - Ha most lennének a választások, Ursula von der Leyen megbukna
Európa jobbra fordult! Ha most lennének a választások, Ursula von der Leyen megbukna. Többségbe kerültek a szuverenista és patrióta pártok az Európai Parlamentben a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint. Így, ha most lennének a választások, Ursula von der Leyennek aligha lenne esélye a bizottsági elnökség folytatására. Franciaországban nagy esélye van Marine Le Pen pártjának, Németországban pedig az AfD tört az élre. A körülöttünk lévő országokban szintén megerősödtek a szuverenista, patrióta pártok. Az, hogy mindehhez mit szól, vagy mit lép a globális háttérerő, viszont más kérdés. A választások a következő években lesznek, és addig bármi megtörténhet az európai háborús fenyegetés alatt. Mik a hazájukat szerető emberek esélyei? Erről beszélt Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselője Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel. Kérjük Önöket, támogassák munkánkat és a műsor fennmaradását! Adományaikat a Magyar Jelent fenntartó Magyar Jelen Alapítvány részére örömmel vesszük: Magyar Jelen Alapítvány 10410400-00000190-11572440 HU26 1041 0400 0000 0190 1157 2440 SWIFT/BIC: OKHBHUHB #magyarjelen #podcast #borvendég #eu #vonderleyen
Wed, 19 Aug 2026 - 40min - 263 - Visszaadja az uniós pénzt Magyar Péter?
Mintegy hatezer milliárd forint uniós támogatás hazahozatalát ígéri hónapok óta Magyar Péter. Ugyan a pénz még nincs itthon, azt már tudni lehet, hogy az összegből mintegy 1250 milliárd forintot csak kölcsönbe kap hazánk. A maradék mintegy 4750 milliárd forintért Magyar már elfogadta azt a kívánságlistát, amelynek vélhetően része a 12 gigawattnyi tervezett napenergia mellé további 4 gigawatt áramot termelő szélerőmű is. (Ez körülbelül 650 darab, 215 méteres szélturbinát jelentene szerte az országban.) Ehhez viszont – a szakértők szerint – brutális hálózatfejlesztésre, új gázerőművekre és legalább kétszer akkora energiatárolásra lesz szükség. A fejlesztések összesen 4400–5440 milliárd forintba kerülnek, azaz vagy annyiba, vagy többe, mint a hazahozott uniós pénz. Erről és Baka András köztársasági elnökké való kinevezéséről beszélt a Jelen Podcastban Apáti István, a Mi Hazánk alelnöke Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel. Kérjük Önöket, támogassák munkánkat és a műsor fennmaradását! Adományaikat a Magyar Jelent fenntartó Magyar Jelen Alapítvány részére örömmel vesszük: Magyar Jelen Alapítvány 10410400-00000190-11572440 HU26 1041 0400 0000 0190 1157 2440 SWIFT/BIC: OKHBHUHB
Tue, 18 Aug 2026 - 1h 08min - 262 - Boncasztalon Magyar Péter | NYÍLT SISAK
Vendégeink ezúttal darabokra szedik Magyar Péter korábbi ígéreteit és az elmúlt közel 100 nap kormányzását. Ugyanígy ízekre szedve végzi Baka András köztársasági elnök is, akinek szakmai és politikai háttere különösen figyelemreméltó mindazok számára, akik képben vannak a globalista elit törekvéseivel. Egy adás, amelyben nem maradnak érintetlenül sem a kampányígéretek, sem az új politikai elit. Vendégeink: Ábrahám Róbert – tartalomkészítő; Pityinger László „Dopeman” – előadó; Tóth Máté – ügyvéd, energiajogász; Zagyva Gyula – volt országgyűlési képviselő, a HVIM társelnöke. Szerkesztő-műsorvezető: Gulyás Anita. Ha tetszett az adás, iratkozzanak fel a csatornánkra, osszák meg a videót, és kövessenek minket a Facebookon és az X-en is! #NyíltSisak #MagyarPéter #BakaAndrás #Tisza #TiszaPárt #TiszaKormány #MagyarPolitika #Közélet #Politika #Kampányígéretek #100Nap #Benzinár #Üzemanyagár #Demokrácia #Sajtószabadság #KöztársaságiElnök #MagyarJelen Kérjük Önöket, támogassák munkánkat és a műsor fennmaradását! Adományaikat a Magyar Jelent fenntartó Magyar Jelen Alapítvány részére örömmel vesszük: Magyar Jelen Alapítvány 10410400-00000190-11572440 HU26 1041 0400 0000 0190 1157 2440 SWIFT/BIC: OKHBHUHB
Fri, 14 Aug 2026 - 1h 08min - 261 - Kinek az érdeke Paks leállítása? – globális nagytőke a háttérben? | NYÍLT SISAK
Másképp, mint ahogyan máshol hallhatjuk: Paks, az energiaharc és a globális tőkeérdekek. Mi húzódik az energetikai átalakulások, a zöldátállás folyamatai mögött? Miért erőltetik a szélerőműveket? Miért partner ebben a Tisza, Magyar Péter és Kapitány István? Paks helyzete, az akkumulátorgyárak energiaigénye, a tech- és tőkeóriások szerepe, valamint az energia és élelmiszer jövőjének kérdései is terítékre kerülnek – közvetlenül, érthetően, a felszíni hírek mögé nézve. Vendégeink: • Boros Tamás – ATV szerkesztő-műsorvezető; • Kurucz Dániel – a KözTér YouTube-csatorna szerkesztője; • Tóth Máté – energiajogász, a Mi Hazánk köztársasági elnökjelöltje; • Horváth Tamás – a Magyar Jelen főszerkesztője. Szerkesztő-műsorvezető: Gulyás Anita. Kérjük Önöket, támogassák munkánkat és a műsor fennmaradását! Adományaikat a Magyar Jelent fenntartó Magyar Jelen Alapítvány részére örömmel vesszük: Magyar Jelen Alapítvány 10410400-00000190-11572440 HU26 1041 0400 0000 0190 1157 2440 SWIFT/BIC: OKHBHUHB #Paks #GlobálisTőke #Energiaválság #Energiabiztonság #PaksiAtomerőmű #Energiapolitika #Duna #ZöldÁtállás #Klímapolitika #TechÓriások #BlackRock #BillGates #MarkZuckerberg #Akkumulátorgyárak #Vízválság #Aszály #MagyarPolitika #Közélet #Politikai #Vita #MagyarJelen #NyíltSisak #TóthMáté
Fri, 07 Aug 2026 - 57min - 260 - Vízgazdálkodás, euró, Nemzeti Bank
Hogyan lehet kirabolni az országot? Vízgazdálkodás, euró, Nemzeti Bank Miről is szólt valójában a tusványosi beszéd? Mi a feladata a parlamentben az ellenzéki pártoknak? Túlélhető-e a vízgazdálkodás elmaradása? Kik ólálkodnak a Magyar Nemzeti Bank körül? Hogyan vihető ki az országból a nemzeti vagyon? Mennyit fizetünk azért, hogy felkészítsenek bennünket az euró bevezetésére? Egyebek közt ezekről beszélt a Nem Píszí című műsorban Boros Imre közgazdász Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel. Az adást a paksi atomerőmű leállítása és az országos energiamegszorítások bejelentése előtt rögzítettük.
Sat, 01 Aug 2026 - 45min - 259 - Woke nyomás – globalista kultúragyilkosság és a genderlobbi | NYÍLT SISAK
A Nyílt Sisak legújabb adása azt vizsgálja, amit sokan nem mernek kimondani: Mit eredményez a woke-ideológia, a migráció és a genderlobbi a kultúránkban? Hogyan vágja el a globalista nyomás a nemzeti gyökereinket? És milyen jövőt hoz a nyakunkra a mesterséges intelligencia, a digitális pénz és a totális technológiai kontroll? Egyáltalán megállítható még mindez, vagy már benne élünk az új világrendben? Vendégek: Kukorelly Endre – író; Hont András – újságíró; Tóth Máté – energiajogász; Horváth Tamás – a Magyar Jelen főszerkesztője. Szerkesztő-műsorvezető: Gulyás Anita. Görgess le, szólj hozzá, ha tetszett az adás, iratkozz fel a csatornára és nyomj egy lájkot! Szerinted megvédhető még a nemzeti kultúránk a globalista kultúragyilkossággal szemben, vagy a technológiai kontroll és az új ideológiák már visszafordíthatatlanul átvették az irányítást? Hol érzékeled ezt a leginkább a mindennapokban? Írd meg kommentben! #NyíltSisak #MagyarJelen #Európa #Magyarország #Migráció #Woke #Identitáspolitika #LMBTQ #Globalizáció #EU #Brüsszel #WEF #WHO #MesterségesIntelligencia #AI #DigitálisPénz #CBDC #Szólásszabadság #Technológia #Geopolitika #Kultúrharc #NemzetiSzuverenitás Kérjük Önöket, támogassák munkánkat és a műsor fennmaradását! Adományaikat a Magyar Jelent fenntartó Magyar Jelen Alapítvány részére örömmel vesszük: Magyar Jelen Alapítvány 10410400-00000190-11572440 HU26 1041 0400 0000 0190 1157 2440 SWIFT/BIC: OKHBHUHB
Fri, 24 Jul 2026 - 1h 12min - 258 - Nyíltan nekiment a TASZ és az Amnesty International az önkormányzatoknak
Kik és miért dagasztják a no-go zónákat? Nyíltan nekiment a TASZ és az Amnesty International, több más globalista szervezettel együtt, a magyar önkormányzatoknak. A szervezetek nyomást gyakorolnak a bíróságokra és a hatóságokra is azért, hogy ne felszámolják, hanem éppen gyarapítsák a no-go zónákat. Hivatkozási alapjuk a szabad mozgás, valamint az, hogy az önkormányzatok – azzal, hogy rendben tartott portákat, szabályos kéményeket és a gyermekek iskolába járását követelik meg – a romákat támadják. A települések eközben arról számolnak be, hogy egyre több és egyre nagyobb terület esik áldozatul a szervezett bűnözésnek, ahol a bandák tartják a kezükben a lakosságot. A részletekről Pakusza Zoltán, a Mi Hazánk alelnöke és önkormányzati képviselő, valamint Barcsa-Turner Gábor, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke beszélt Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel. Kérjük Önöket, támogassák munkánkat és a műsor fennmaradását! Adományaikat a Magyar Jelent fenntartó Magyar Jelen Alapítvány részére örömmel vesszük: Magyar Jelen Alapítvány 10410400-00000190-11572440 HU26 1041 0400 0000 0190 1157 2440 SWIFT/BIC: OKHBHUHB
Wed, 22 Jul 2026 - 43min - 257 - GMO-jelölés eltörlése, az AfD és az ESN betiltása, a digitális euró megszavazása
Itt a GMO, köszönjük, Tisza! GMO-jelölés eltörlése, az AfD és az ESN betiltása, a digitális euró megszavazása Megszavazta az európai parlamenti többség a génszerkesztett növények termelését, egyúttal eltörölte az ilyen termékek jelölési kötelezettségét, továbbá megszavazta a digitális euró bevezetését. A Tisza képviselői igennel szavaztak ezekben a kérdésekben, mint ahogyan abban is, hogy eközben megemeljék az EP-képviselők – így a Tisza képviselőinek – támogatását is. Erről és a lehetséges polgárháború kialakulásának veszélyeiről is beszélt a Jelen Podcastban Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk EP-képviselője Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel.
Thu, 02 Jul 2026 - 49min - 256 - Van itt még jogállam? – Tisztítótűz és zászlóháború | NYÍLT SISAK
A legújabb Nyílt Sisak-adásban a „Tisztítótűz-művelet” bejelentésének politikai és jogi következményeit, valamint a Pride zászlók Dunába dobása körül kialakult vitát elemezzük. Szó esik az elszámoltatás és a politikai leszámolás közötti határvonalról, a nemzeti jelképek jelentőségéről, a Mi Hazánk Ifjai által az Erzsébet hídra kitűzött nemzeti zászlókról, valamint a közterületeken elhelyezett különböző lobogók jogi és társadalmi megítéléséről. Vendégek: Boros Tamás – újságíró, az ATV szerkesztő-műsorvezetője; Sarnyai Gábor – politológus; Tóth Máté – ügyvéd, energiajogász; Tyirityán Zsolt – a Betyársereg vezetője. Szerkesztő-műsorvezető: Gulyás Anita. Kérjük Önöket, támogassák munkánkat és a műsor fennmaradását! Adományaikat a Magyar Jelent fenntartó Magyar Jelen Alapítvány részére örömmel vesszük: Magyar Jelen Alapítvány 10410400-00000190-11572440 HU26 1041 0400 0000 0190 1157 2440 SWIFT/BIC: OKHBHUHB
Fri, 26 Jun 2026 - 1h 00min - 255 - Egy halott ukrán katonára egy halott orosz jut
Mi marad Ukrajnából? Egy halott ukrán katonára egy halott orosz jut Nem érdekli a nyugati döntéshozókat az, hogy hány ukrán hal meg a háborúban, az európai közvélemény pedig úgy értékeli: addig jó, míg a konfliktus viszonylag távol van tőle. Ukrajna helyzete figyelmeztetés lehet számunkra is: jobb szolidaritásban, erős társadalmi kötelékekben, valamint jogállamban gondolkodni, mint ezek nélkül egy proxyháború részesévé válni. Erről beszélt a Kinek a háborúja? című műsorban Vukics Ferenc katonai szakértő Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel. Kérjük Önöket, támogassák munkánkat és a műsor fennmaradását! Adományaikat a Magyar Jelen fenntartója, a Magyar Jelen Alapítvány részére örömmel vesszük: Magyar Jelen Alapítvány 10410400-00000190-11572440 HU26 1041 0400 0000 0190 1157 2440 SWIFT/BIC: OKHBHUHB
Sun, 21 Jun 2026 - 41min - 254 - A fiam előtt nyomtak a rendőrök a falnak
Megszólal Bede Zsolt! „A fiam előtt nyomtak a rendőrök a falnak” Bede Zsolt és kiskorú fia sérelmére elkövetett hivatali bűncselekmények (jogellenes fogvatartás és hivatali visszaélés) miatt tett feljelentést az újságíró ügyvédje, miután a Vadhajtások munkatársához szerdán nagy erőkkel vonultak ki a rendőrök. Házkutatást tartottak, és több számítógépet, köztük Bede Zsolt kiskorú fiának a gépét és telefonját is lefoglalták, de akkor nem derült ki, miért. A helyszínről nem engedték ki Bede gyerekét, aki válogatómeccsre ment volna, és azt sem hagyták, hogy édesanyja hívását fogadja. Később kiderült, Pottyondy Edina feljelentése miatt vonultak ki a rendőrök. Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője, Bede Zsolt ügyvédje szerint az üggyel visszatértek a 2010 előtti brutális idők, és ez csak az első, jobboldali újságíró elleni ügy. A durva rendőri eljárás pedig figyelmeztetés mindenkinek. A részletekről rögtön csütörtökön, az ötórás rendőrségi meghallgatás után adott exkluzív interjút a Magyar Jelennek Bede Zsolt és Gaudi-Nagy Tamás a szerkesztő-műsorvezetőnek, Virághalmy Saroltának.
Sat, 20 Jun 2026 - 42min - 253 - Lehull a lepel: kapott pénzt Bangó Sándor a Kontroll-interjúért?
Felhívjuk kedves nézőink figyelmét, hogy az adást még azelőtt rögzítettük, hogy Pócs János nyilvánosságra hozta volna azokat az információkat, amelyek szerint a Kontroll anyagi juttatást adhatott Bangó Sándornak a Zsolti bácsis interjú kapcsán. A Jelen Podcast vendége ezúttal Füssy Angéla, a Magyar Jelen újságírója, akivel Horváth Tamás főszerkesztő beszélgetett. Az adásban Füssy Angéla saját tapasztalatai alapján idézi fel Bangó Sándor történetét, valamint azt az időszakot, amikor a gyermekvédelmi célú Nem Vagy Egyedül Velünk Alapítvány segítette őt. A beszélgetés során szó esik arról is, milyen hatással lehet egy fiatal életére a hirtelen érkező jelentős anyagi támogatás, és hogy valóban segítséget jelent-e, ha valakit pénzzel halmoznak el egy nagy nyilvánosságot kapott ügy után. Az adás kitér a Kontroll-interjú körül felmerült kérdésekre, valamint arra is, milyen következményekkel járhat, ha a nyilvánosság előtt megjelenő bántalmazási történetek és az anyagi juttatások összekapcsolódnak. Füssy Angéla arról is beszél, hogy mindez milyen hatással lehet a valódi áldozatok társadalmi megítélésére és hitelességére. Kérjük Önöket, támogassák munkánkat és a műsor fennmaradását! Adományaikat a Magyar Jelent fenntartó Magyar Jelen Alapítvány részére örömmel vesszük: Magyar Jelen Alapítvány 10410400-00000190-11572440 HU26 1041 0400 0000 0190 1157 2440 SWIFT/BIC: OKHBHUHB
Thu, 18 Jun 2026 - 47min - 252 - Magyarországnál is fontosabb a Mol megszerzése
Erre fáj a globalo foga Magyarországnál is fontosabb a Mol megszerzése A kormánynak most már foglalkoznia kell az azbesztbotránnyal, amely egyre több települést érint. Aztán lehet, hogy Magyarország „megszerzése”, a magyar példa kiiktatása a nemzetközi térből csak egy mellékes célja volt a pénzügyi háttérhatalomnak. A valódi cél a magyar állam, azaz a magyarok befolyása alatt és a magyar, szuverén érdekek mentén működő Mol, MVM megkaparintása volt. Ezek a cégek ugyanis békés módszerekkel, gazdasági alapon kezdték végrehajtani a revíziót. Egyebek közt erről beszélt a Nem píszíben Boros Imre közgazdász Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel. Adományaikat a Magyar Jelent fenntartó Magyar Jelen Alapítvány részére örömmel vesszük: Magyar Jelen Alapítvány 10410400-00000190-11572440 HU26 1041 0400 0000 0190 1157 2440 SWIFT/BIC kód: OKHBHUHB #borosimre #mol #trianon #magyarorszag #valasztasok
Sat, 13 Jun 2026 - 41min - 251 - „Miniszterelnök úrtól ez maga az önleleplezés!” | NYÍLT SISAK
A Nyílt Sisak legfrissebb adásában Magyar Péter miniszterelnök ígéreteit és uszító viselkedését elemeztük. Szó volt az uniós források és a migrációs paktum kapcsolatáról, a budapesti migrációellenes demonstrációról, valamint a képviselői fizetések csökkentéséről és a politikusok vagyonnyilatkozatairól. Kérjük Önöket, támogassák munkánkat és a műsor fennmaradását! Adományaikat a Magyar Jelent fenntartó Magyar Jelen Alapítvány részére örömmel vesszük: Magyar Jelen Alapítvány 10410400-00000190-11572440 HU26 1041 0400 0000 0190 1157 2440 SWIFT/BIC kód: OKHBHUHB Vendégek: Balogh Gábor – újságíró; Schiffer András – ügyvéd; Tóth Máté – energiajogász; Horváth Tamás – a Magyar Jelen főszerkesztője. Szerkesztő-műsorvezető: Gulyás Anita. #Közélet #Vita #Belpolitika #NyíltSisak #MagyarJelen #MagyarPéter #Tisza #Migráció #MigrációsPaktum #Migránskvóta #EurópaiUnió #Brüsszel #UrsulaVonDerLeyen #UniósForrások #Politika #MagyarPolitika #OrbánViktor #ToroczkaiLászló #Demonstráció #Tüntetés #KépviselőiFizetés #Vagyonnyilatkozat #Korrupció #Átláthatóság
Fri, 12 Jun 2026 - 58min - 250 - Harcsa Norbert: Úgy kell viselkedni a parlamentben, ahogy Toroczkai, ő államférfi fazon
A pálya jobboldala legújabb adásának vendége volt Harcsa Norbert korábbi válogatott ökölvívó, akivel a sport mellett társadalmi és közéleti témák is szóba kerültek. Első kérdésként rögtön a Bűnvadászok kerültek a fókuszba. Mint kiderült Harcsa lelkes követője a műsornak, sőt, arról is beszélt, mélységesen felháborítja, hogy a törvények az illegális lakásfoglalókat védik. Szerinte jó, hogy van egy ilyen szervezet, amely felhívja a figyelmet ezekre a problémákra. Arról is beszélt, a rasszizmus vádjával se ért egyet az esetükben, hiszen arról nem ők tehetnek, hogy a legtöbb illegális lakásfoglaló cigány. Az adásban Horváth Tamás és Lipták Tamás több témát is felvetett, például, hogy lehet, hogy miközben a legtöbb országban a szegények kitörését jelentheti a sport, főleg a küzdősport, addig Magyarországon a cigányság esetében ennek még csak az előjeleit se látjuk, holott a lehetőség számukra is adott. Harcsa erről is megosztotta tapasztalatait. Ezen felül beszéltek még számos érdekességről, közéletről, politikáról, de még a párizsi játékok is szóba kerültek. Kérjük Önöket, támogassák munkánkat és a műsor fennmaradását! Adományaikat a Magyar Jelent fenntartó Magyar Jelen Alapítvány részére örömmel vesszük: Magyar Jelen Alapítvány 10410400-00000190-11572440 HU26 1041 0400 0000 0190 1157 2440 SWIFT/BIC kód: OKHBHUHB #magyarjelen #harcsa #box #sport
Wed, 10 Jun 2026 - 50min - 249 - Így lehet önellátóvá válni | RAJTUNK MÚLIK
A Rajtunk Múlik legújabb adásának vendége dr. Ertsey Attila építész volt, akivel autonóm házakról, önfenntartó településekről, kosárközösségekről és az önigazgató társadalom lehetőségeiről beszélgettünk. Az adásban szóba került az önrendelkezés, a szuverenitás és a helyi közösségek szerepe is a globalizált világban. Szerkesztő-műsorvezető: Gulyás Anita #RajtunkMúlik #ErtseyAttila #autonómház #önfenntartás #önellátás #önrendelkezés #szuverenitás #PárhuzamosTársadalom #kosárközösség #fenntarthatóság #helyiközösség #decentralizáció #organikusépítészet #magyarközélet #podcast #beszélgetés #jövőkép #vidék #energiafüggetlenség #közösség
Mon, 08 Jun 2026 - 48min - 248 - Hirtelen a békéről kezdett beszélni az ukrán vezetés
Nem bírnak ki még egy telet az ukránok Hirtelen a békéről kezdett beszélni az ukrán vezetés Hiába zajlanak most is az úgynevezett ukrán „PR-támadások” a belső oroszországi célpontok ellen, az orosz válaszcsapások olyan súlyosak, hogy az ukrán hadvezetés mára komoly bajba került. Ezt már a globalista média sikerjelentései sem tudják eltitkolni. Kijevből egyre-másra érkeznek a sűrű robbanásokról és a másodlagos robbanásokról szóló képek, a lakosság pedig egyre nehezebb helyzetben van. Ráadásul újabb súlyos terheket rónak rájuk gazdaságilag is, megszorítások és újabb adók formájában. Erről beszélt a Kinek a háborúja? című műsorban Vukics Ferenc katonai szakértő Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel.
Wed, 03 Jun 2026 - 41min - 247 - 🔐A Bűnvadászokból ismert Pintér Levente erős véleménye a biztonsági őrök helyzetéről / FOGASKERÉK⚙️
A személy- és vagyonvédelmi ágazat – vagyis a biztonsági őrök világa – komoly strukturális problémákkal küzd ma Magyarországon. A szektort alacsony bérek, rendezetlen munkakörülmények és rendszerszintű szabálytalanságok jellemzik, ami elkerülhetetlenül a szakma felhígulásához vezetett. Ezeket a kritikus kérdéseket járta körbe a Fogaskerék – A dolgozók hangja című műsor legutóbbi adása. A beszélgetésben részt vett a Bűnvadászokból ismert Pintér Levente, aki maga is a vagyonvédelemben dolgozik, Lantos János, a Mi Hazánk munkaügyi kabinetvezetője, valamint a műsorvezető, Lipták Tamás. Kérjük Önöket, támogassák munkánkat és a műsor fennmaradását! Adományaikat a Magyar Jelent fenntartó Magyar Jelen Alapítvány részére örömmel vesszük: Magyar Jelen Alapítvány 10410400-00000190-11572440 HU26 1041 0400 0000 0190 1157 2440 SWIFT/BIC kód: OKHBHUHB
Mon, 01 Jun 2026 - 38min - 246 - Producer rendezi a Tisza-show-t, közben a háttérben diktatúra épül? / NYÍLT SISAK
A Nyílt Sisak legfrissebb adásában a Magyar Péter és az ellenzéki pártok közötti parlamenti csörték, a miniszterelnöki cikluskorlátozás kérdése, valamint a Tisza Párt körüli első vitatott személyi és politikai döntések kerültek terítékre. Vendégeink: Kessel Krisztina – újságíró; Schiffer András – ügyvéd; Kurucz Dániel – producer, a KözTér főszerkesztője; Kónyi-Kiss Botond – a HVIM alelnöke. Szerkesztő-műsorvezető: Gulyás Anita. Kérjük Önöket, támogassák munkánkat és a műsor fennmaradását! Adományaikat a Magyar Jelent fenntartó Magyar Jelen Alapítvány részére örömmel vesszük: Magyar Jelen Alapítvány 10410400-00000190-11572440 HU26 1041 0400 0000 0190 1157 2440 SWIFT/BIC kód: OKHBHUHB #NyíltSisak #MagyarJelen #politika #Magyarország #parlament #MagyarPéter #OrbánViktor #TiszaPárt #SchifferAndrás #Közélet #vita #elemzés #interjú #politikaiadás #választás #demokrácia #cikluskorlát #AmnestyInternational #oktatáspolitika #LMBTQ #rendészet #2006 #közéletihangulat
Fri, 29 May 2026 - 1h 09min - 245 - Ukrán gabona, törölt kereszténység, eltörölt bankadó
Minden nap valami cirkusz van! Ukrán gabona, törölt kereszténység, eltörölt bankadó Miközben az új miniszterelnök mindennap ad valami balhéznivalót az internet népének, a kabinetje sem tétlenkedik. A héten beengedték az ukrán agrártermékeket Magyarországra, benyújtották a keresztény és önálló állam eltörlésére tett javaslatot, valamint a bankadó megszüntetését, és ajánlatot tettek a rezsicsökkentés eltörlésére is. És ez még csak a hét eleje. Ezeket az intézkedéseket azonban megpróbálták Havasi Bertalan volt sajtófőnök kirúgásával, aztán Gaudi-Nagy Tamás jogvédő megtámadásával, majd a kegyelmi ügy további részleteinek nyilvánosságra hozatalával eltakarni. Hogy ez mennyire sikerült, arról beszélt a Nem píszíben Boros Imre közgazdász Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel.
Sat, 23 May 2026 - 35min - 244 - A Puzsér-videóra reagáltunk – Magyar Dávid elnézést kért / NYÍLT SISAK
A beszélgetés középpontjában az Önkényes Mérvadó nagy vihart kavart adása állt. Szó esett az agresszív közbeszéd társadalmi hatásairól, a közéleti szereplők felelősségéről, az irónia és a gyűlöletkeltés határáról, valamint a fiatalokra gyakorolt következményekről is. Az adás során Magyar Dávid elnézést kért mindazoktól, akiket az elhangzott kijelentések megbántottak vagy felháborítottak. Vendégek: • Hal Melinda – klinikai szakpszichológus; • Tóth Máté – ügyvéd, energiajogász; • Horváth Tamás – a Magyar Jelen főszerkesztője; • Magyar Dávid – az Önkényes Mérvadó egyik résztvevője. Szerkesztő-műsorvezető: Gulyás Anita. Kérjük Önöket, támogassák munkánkat és a műsor fennmaradását! Adományaikat a Magyar Jelent fenntartó Magyar Jelen Alapítvány részére örömmel vesszük: Magyar Jelen Alapítvány 10410400-00000190-11572440 HU26 1041 0400 0000 0190 1157 2440 SWIFT/BIC kód: OKHBHUHB #NyíltSisak #Puzsér #PuzsérRóbert #ÖnkényesMérvadó #Szélsőközép #MagyarDávid #HalMelinda #TóthMáté #HorváthTamás #közélet #politika #vita #irónia #gyűlöletbeszéd #közbeszéd #TiszaPárt #Fidesz #politika #szatíra #szólásszabadság
Fri, 22 May 2026 - 57min - 243 - Veszélyesek vagyunk, mert magyarul tudunk magyarázni
Veszélyesek vagyunk, mert magyarul tudunk magyarázni Mi a magyar ma? Ha nem vesszük tudomásul, hogy a külpolitika egyben belpolitika is – mivel a globális háttérerő mindig kiszivattyúzná a nemzeti javakat, a különböző kormányok pedig ennek vagy teljes, vagy csak részleges végrehajtói –, nos, ha mindezt figyelmen kívül hagyjuk, akkor nem tudjuk sem megmagyarázni a jelenlegi folyamatokat, sem megvédeni önmagunkat és a nemzetünket. Erről is beszélt a Nem píszí című műsorban Boros Imre közgazdász és Bogár László közgazdász Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel.
Sat, 16 May 2026 - 56min - 242 - Méltó egy miniszterelnökhöz ez a viselkedés? – Morális mélyrepülés jön? | NYÍLT SISAK
A Nyílt Sisak legújabb adásában szó esik Magyar Péter konfrontatív parlamenti stílusáról, a Mi Hazánk kivonulásáról, a Tisza és a Fidesz első közös parlamenti döntéseiről, valamint a Karikó Katalin körüli egészségpolitikai vitákról is. Vendégeink: Fiala János – riporter; Schiffer András – ügyvéd; Tóth Máté – ügyvéd, energiajogász; Lipták Tamás – a Magyar Jelen riportere. Szerkesztő-műsorvezető: Gulyás Anita. Témáink: • az új Országgyűlés alakuló ülése; • Magyar Péter első parlamenti beszéde; • személyes kiszólások és politikai üzenetek; • a Mi Hazánk kivonulása és Toroczkai reakciója; • a WHO és az egészségügyi irányvonal; • Karikó Katalin szerepe az új rendszerben. #NyíltSisak #vita #belpolitika #Tisza #kormány #MagyarPéter #MiHazánk #Toroczkai #KarikóKatalin #SchifferAndrás #energiajogász #TóthMáré #FialaJános #MagyarJelen #közélet #politika
Fri, 15 May 2026 - 1h 04min - 241 - A magyar emberek védelmére készül a Nemzeti Jogvédő Szolgálat
„Gyáva népnek nincs hazája” A magyar emberek védelmére készül a Nemzeti Jogvédő Szolgálat Ahogy 2006-ban, úgy most is számítani kell arra, hogy a kormány egy nemzeti elégedetlenséget karhatalmi eszközökkel ver le. Ebben az esetben szükség lesz az egykor már jól vizsgázott Nemzeti Jogvédő Szolgálatra. Az ügyvédek csapata arra is készül, hogy az egyes polgárokat érő atrocitásokkal vagy fenyegetésekkel szemben jogi úton fel tudjon lépni, és itthon is képviselhesse a megtámadottak védelmét. Arról, hogy mire számíthatunk az új kabinet alatt, Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője beszélt Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel.
Thu, 14 May 2026 - 37min - 240 - Borvendég: Példát statuáltak Magyarországgal a globalisták
A napokban dől el, vajon a nyugat-európai országokban – ahol kezdenek megerősödni a szuverenista politikai erők – kiállnak-e Magyarország mellett, vagy az itthon történtek miatt inkább maguk is meghunyászkodnak. Látva ugyanis a magyar szuverenista erők vesztét és a rájuk nehezedő politikai nyomást, nem biztos, hogy a bátor kiállást választják. Mit lépnek az eddig az Orbán-kormány mögé bújó európai politikusok? Erről is beszélt a Kinek a háborúja? című műsorban Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselője Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel.
Wed, 13 May 2026 - 37min - 239 - A Rothschildok Magyarországon / Szabadkőművesek és Trianon 7. rész
A Szabadkőművesek és Trianon sorozat hosszú szünet után visszatér a 7. résszel. Ezúttal Raffay Ernő beszél a Rothschild család magyarországi szerepéről, a pénzhatalom történelmi összefüggéseiről és azokról a háttérfolyamatokról, amelyek szerinte máig hatással vannak Magyarország sorsára. - Kik és hogyan építettek befolyást Magyarországon? - Milyen történelmi dokumentumokra és összefüggésekre hivatkozik Raffay Ernő? - Milyen kapcsolatot lát Trianon, a pénzügyi elit és a szabadkőműves hálózatok között? #RaffayErnő #Trianon #Szabadkőművesek #Rothschild #MagyarJelen #történelem #podcast #Magyarország
Mon, 11 May 2026 - 46min - 238 - 💊MINDEN, AMIT A DOPPINGRÓL TUDNI ÉRDEMES
A GulyásÓra legújabb részében Dr. Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője volt Gulyás László vendége. Az adás során a dopping definíciójától a Las Vegas-i „doppingolimpiáig“ számos, a versenysportot érintő téma terítékre került.
Sun, 10 May 2026 - 55min - 237 - Új csodafegyvere van a globalistáknak
A főnök maradt Új csodafegyvere van a globalistáknak Továbbra is ugyanaz a személy vezeti Magyarországot, nem változott a helytartó, aki közvetlenül irányítja a hazai politikai folyamatokat. A legutóbbi parlamenti választás ráadásul egy Oroszország ellen bevetendő, új globalista fegyver főpróbája is lehetett – egy olyan eszközé, amely a hagyományos hadviselésnél is hatékonyabbnak bizonyulhat. De vajon megvalósul-e a jobboldali összefogás? Erről beszélgetett a Nem píszí című műsorban Boros Imre és Bogár László közgazdászokkal a szerkesztő-műsorvezető, Virághalmy Sarolta.
Sat, 09 May 2026 - 57min - 236 - „Egy pénzégető gép az a nő” – durva vita az új kabinetről | NYÍLT SISAK
A Nyílt Sisak legújabb adásában az új kormány felállását és a feltételezett vagyonkimentés ügyét járjuk körül. Szó lesz a frissen bejelentett miniszteri névsorról, a politikai reakciókról, valamint arról is, hogy valóban milliárdok hagyhatják-e el az országot. Vendégeink több nézőpontból elemzik: – az új kabinet összetételét és hátterét, – a kormányalakítás politikai következményeit, – a vagyonkimentési vádakat és azok lehetséges jogi, gazdasági hatásait. Vendégek: Magyar Dávid – rádiós műsorvezető; Schiffer András – ügyvéd; Tóth Máté – ügyvéd, energiajogász; Zagyva György Gyula – a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom társelnöke. Szerkesztő-műsorvezető: Gulyás Anita. Ha tetszett az adás: – iratkozz fel a csatornára, – oszd meg másokkal, – írd meg a véleményed kommentben. #NyíltSisak #vita #közélet #belpolitika #MiHazánk #politika #MagyarPéter #kormány #NER #vagyonkimentés #ellenzék #kormányváltás #magyarpolitika #aktuálpolitika #hírek #elemzés
Fri, 01 May 2026 - 56min - 235 - Mi vár ránk a Tisza kormány alatt?
Boros: Mindenből van ébredés! Mi vár ránk a Tisza kormány alatt? Adócsökkentés, dupla családi pótlék mindenkinek, majd az euró bevezetése, az államadósság csökkentése. Nem, ez nem a Tisza párt programja, hanem az 1994-ben alakult MSZP–SZDSZ-kormány gazdasági terve, amelyet aztán valamennyire meg is valósított a globalista kabinet. Egy évvel később jött a Bokros-csomag, amellyel az idősebbek még ma is a mit sem sejtő fiatalokat ijesztgetik. Mi vár ránk a szinte szóról szóra megegyező gazdasági tervvel előálló Tisza-kormány alatt? Erről beszélt a Jelen Podcastban Boros Imre közgazdász Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel.
Fri, 01 May 2026 - 48min - 234 - Az ukránok védenek majd bennünket?
Nem lép amerikai földre Oroszország Az ukránok védenek majd bennünket? Hiába halad előre az orosz haderő, úgy tűnik, az amerikai tulajdonban álló földterületekre nem lép. Ez azt jelenti, hogy Putyin igenis tudja, mely területek vannak a BlackRock vagy a Vanguard kezében Ukrajnában. A magyar miniszterelnök hiányában Ursula von der Leyen és Friedrich Merz is elismerte: Ukrajna nem válik egyhamar az Európai Unió tagjává. Ezzel szemben reális lehetőségként tekintenek arra – sőt, határozottan tervezik –, hogy a kijevi haderő oltalmazza majd a számottevő katonai potenciál és felszerelés nélkül maradt kontinentális országokat. Mit tartogat ez a jövőkép számunkra? Erről értekezett a Kinek a háborúja? című műsorban Stier Gábor, a moszkvater.com főszerkesztője Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel.
Thu, 30 Apr 2026 - 47min - 233 - A Mi Hazánk felügyelheti az igazi feltárást
Nyilvánosságra hozzák az ügynökaktákat A Mi Hazánk felügyelheti az igazi feltárást A Mi Hazánk alelnökét választották az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának elnökévé. Apáti István jogászról van szó, akit úgy tartanak számon, hogy két lábbal áll a földön, és könyörtelen, ha az igazságról van szó. A párt alelnöke most arról beszélt, hogy nemcsak az ügynökakták nyilvánosságra hozását akarják elérni, hanem azt is, hogy az új parlament képviselőinek nyilatkozniuk kelljen, ha a magyaron kívül más állampolgársággal is rendelkeznek. A javaslatot a Tisza Párt először támogatta, aztán elvetette. A részletekről a Jelen Podcastban beszélt Apáti István Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel.
Wed, 29 Apr 2026 - 45min - 232 - Szodoma és Gomora épül
Ábrahám Róbert „Ami most jön, már nem visszafordítható” Szodoma és Gomora épül Sokan azt gondolják a jobboldalon, hogy ami most jön Magyarországon, az csak átmeneti: lesz egy másik erő vagy kormány, amely később újraépítheti azt, amit most lerombolnak. De ez egy illúzió. Az az istentelenség, az a sátáni viselkedés, ami most eluralkodik majd, csak azt jelenti, hogy Szodoma és Gomora épül, és az ezt mozgató erők Magyarország ellenállásának felszámolásával befejezik azt, amit elkezdtek. Igen, lesz tehát egyház- és vallásüldözés, de a keresztény ember éppen erre készül. Nem kényelmes úton jutunk el ugyanis Isten elé. Egyebek közt erről is beszélt Ábrahám Róbert a Jelen Podcastban Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel.
Sat, 25 Apr 2026 - 36min - 231 - Megtámadták a globalisták Putyint!
Stier Gábor Kinek a háborúja? Megtámadták a globalisták Putyint! Viktoria Bonya orosz származású bloggert vetették be Putyin ellen a globalista erők. A külföldön élő celeb „kritikája” bejárta a világsajtót, a Reuters, a Politico és társaik pedig szépen ráerősítettek az orosz vezetés kritikájára, erre pedig szinte azonnal még több szabadságáért reszkető blogger „eszmél fel hirtelen”, és lendül hasonló támadásba az orosz vezetés ellen. A cél, az, ami Magyarországon is történt: egy alapos és széles körű agymosás után leváltani az orosz vezetőt. Mivel az orosz–ukrán proxy-háború úgy tűnik, befulladt, Oroszország nem roppant össze, javai pedig ezzel nem váltak elérhetővé, most ott is a globalista média szeretné megnyerni a hatalmat. Hogy ez sikerülhet-e, arról is beszélt Stier Gábor, a moszkvater.com főszerkesztője a Kinek a háborúja? című műsorban Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel.
Wed, 22 Apr 2026 - 52min - 230 - A Fidesz szavazói a Mi Hazánkhoz vándorolhatnak? / NYÍLT SISAKFri, 17 Apr 2026 - 1h 08min
- 229 - Már sokkal veszélyesebb a helyzet, mint a II. világháború előtt / NEM PÍSZÍ
Boros: El akarják hitetni, hogy csak széthúzni tudunk Már sokkal veszélyesebb a helyzet, mint a II. világháború előtt Egy bizonyos réteg folyton azt próbálja elhitetni velünk, hogy a magyarok csak széthúzni tudnak, ez azonban alapvetően nem igaz. A pénzügyi háttérhatalom már sokadszor próbálja meghódítani Oroszországot, sikertelenül. A mostani nemzetközi nyomás, amely arra kényszerítené Magyarországot, hogy újra háborúba induljon Oroszország ellen, ugyanolyan erős, mint a korábbi világháborúk előtt. A helyzet azonban ma más, mert Oroszország atomhatalommá vált. Erről is beszélt a Nem píszíben Boros Imre közgazdász Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel.
Sat, 11 Apr 2026 - 46min - 228 - Egyedül Toroczkai foglalkozik a valós problémákkal
Schiffer András Egyedül Toroczkai foglalkozik a valós problémákkal Egyedül Toroczkai László foglalkozik Magyarország valós problémáival, vázol fel valós megoldásokat, és egyedül a Mi Hazánk az a pártok közül, amelyik nem engedi kiszabadulni a Fideszt az elszámoltatásból. Egyebek közt erről is beszélt a választások előtti utolsó interjújában Schiffer András ügyvéd a Jelen Podcastban, amelyben arra is vállalkoztunk, hogy megjósoljuk a várható parlamenti voksolás eredményét. A szerkesztő-műsorvezető Virághalmy Sarolta.
Sat, 11 Apr 2026 - 45min - 227 - Óriási a tét! – sorsot választunk vasárnap / NYÍLT SISAK
„Meg kell üzenni a globális nagytőkének: ez a mi hazánk!” Gulyás Anita vendégeivel a Nyílt Sisak legfrissebb adásában a vasárnapi országgyűlési képviselő-választásokkal foglalkozik. Vendégei: Magyar Dávid – rádiós műsorvezető; Schiffer András – ügyvéd; Tóth Máté – ügyvéd, energiajogász; Horváth Tamás – a Magyar Jelen főszerkesztője. Az adásban szó esik: – a választási rendszer mechanizmusairól, a töredékszavazatokról és a Mi Hazánk mérlegnyelvi szerepéről; – a legfrissebb közvélemény-kutatásokról és az ötszázalékos küszöb hatásáról; – a kormányalakítás lehetséges forgatókönyveiről és a választói befolyásolás kérdéséről; – a részvételi arány jelentőségéről, valamint a taktikai és elvhű szavazás dilemmájáról; – a globális nagytőke befolyásáról; – és arról, hogy akár évtizedekre sorsot választhatunk vasárnap. 📌 Kommenteljetek, osszátok meg és iratkozzatok fel a csatornánkra!
Fri, 10 Apr 2026 - 48min - 226 - A Fidesz és a Tisza is ugyanabban érdekelt
Apáti: Együtt mutyizik majd a Fidesz és a Tisza A Fidesz és a Tisza is ugyanabban érdekelt Egyedül a Mi Hazánk tett feljelentéseket a „Kósa Nostra”, a felszámoló maffia vagy akár az akkugyárak ügyében. Miközben a Fidesz és a Tisza cinkosan hallgatott ezekről a botrányokról, vagy csak néhány gyenge mondatot mondott róluk. Ebből is látszik, hogy akármelyikük is alakít kormányt, nem lesz változás azokban a folyamatokban, amelyek eddig elégedetlenséget váltottak ki a magyarokban. A változást csak a Mi Hazánk érheti el. Egyebek közt erről beszélt Apáti István, a Mi Hazánk alelnöke a Jelen Podcastban Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel.
Wed, 08 Apr 2026 - 39min - 225 - Vita a Bűnvadászokról és arról, ki kinek kémkedik / Nyílt Sisak
A Nyílt Sisak 85. adásában Gulyás Anita szerkesztő-műsorvezető vendégei: Pankotai Lili – digitális tartalomkészítő; Schiffer András – ügyvéd; Boros Imre – közgazdász; Kónyi-Kiss Botond – a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom alelnöke. A műsorban a kállói tüntetés körüli feszültségekről, a Bűnvadászok szerepéről és a külföldi titkosszolgálatok befolyásáról, illetve a globális "mélyállamról" vitatkoztak vendégeink. #NyíltSisak #Bűnvadászok #Vita #Politika #KülföldiBefolyás #TiszaPárt #HVIM #PankotaiLili #SchifferAndrás #BorosImre #KónyiKissBotond #MagyarJelen #Kálló #Választás2026 #Titkosszolgálat #Közélet #VitaMűsor
Fri, 03 Apr 2026 - 1h 06min - 224 - A MOL-nak van kormánya, vagy a kormánynak van MOL-ja?
Exkluzív – Tóth Máté energiajogász A MOL-NAK VAN KORMÁNYA, VAGY A KORMÁNYNAK VAN MOL-JA? Magyarország legnagyobb „fegyvere” most a MOL és az MVM, vagyis az, hogy hazánk regionális energiaelosztó központtá vált. Mert valljuk be, ez jól megágyazott a jószomszédi viszonynak az elmúlt években a környező országokkal, akik Trianon után igencsak „jóllaktak” a magyar területekből. Nem csoda, ha a globalistáknak éppen erre a szerepre és erre a „fegyverre” – azaz a két nagy regionális cégre – fáj a foguk. Egyebek közt erről beszélt Tóth Máté energiajogász a Kinek a háborúja? című műsorban Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel.
Fri, 03 Apr 2026 - 45min - 223 - Május elsejétől nincs védelmünk a Mercosur ellen
Titkosszolgálati akció a gazdák ellen Május elsejétől nincs védelmünk a Mercosur ellen Május elsejétől lépnek életbe a Mercosur-szerződések, amelyeket annak ellenére írt alá Ursula von der Leyen, hogy az állam- és kormányfők erre nem hatalmazták fel egységesen. Eközben itthon kiderült, hogy a mezőgazdaság teljesen védtelen volt a legutóbbi – vélhetően titkosszolgálati – akciósorozat ellen. Erről beszélt a Jelen Podcastban Dócs Dávid, a Mi Hazánk alelnöke Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel.
Mon, 30 Mar 2026 - 16min - 222 - Figyelmeztetés Kárpátaljáról: a szavazóhelyiségeknél készülhetnek kényszersorozásra az ukránok
A szavazóhelyiségeknél készülhetnek kényszersorozásra az ukránok Figyelmeztetés Kárpátaljáról: a szavazóhelyiségeknél készülhetnek kényszersorozásra az ukránok A korábbi fenyegetések után most arról érkeztek hírek, hogy a magyar képviseleteknél kezdenének kényszersorozásba a magyar parlamenti választások napján az ukránok, így akadályozva, hogy a kettős állampolgárok leadhassák voksaikat. Erről, valamint az egyre nehezebb ukrán–magyar viszonyról beszélt Varga György nagykövet a Kinek a háborúja? című műsorban Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel.
Fri, 27 Mar 2026 - 54min - 221 - Majdnem lincselés lett a vége a lakossági fórumnak
Kállóra mennek a Bűnvadászok? Majdnem lincselés lett a vége a lakossági fórumnak. Csak a Mi Hazánk önkormányzati képviselőjének, Kemenár Zoltánnak és a párt helyszínre érkező alelnökének, Dócs Dávidnak a lélekjelenléte akadályozta meg, hogy Kállón a Bűnvadászok autóját megtámadó csoport meglincselje az autóban ülőket. Az eseményekről és az azóta történt újabb ügyről beszélt a Jelen Podcastban a két politikus Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel.
Wed, 25 Mar 2026 - 35min - 220 - Nem bajlódnak tovább a cenzúrával
Nem bajlódik tovább a valósággal, inkább megszünteti azt a pénzügyi háttérerő. És ez már nem jövő idő, hanem a jelen. Eközben úgy tűnik, Kína lehet ugyanezen erő új gazdateste, miután az Egyesült Államokat már „lelakta”. Erről beszélt a Nem píszíben Boros Imre közgazdász és Bogár László közgazdász Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel.
Sat, 21 Mar 2026 - 52min - 219 - Egymásnak estek vendégeink a stúdióban – mi zajlik a választások mögött? / NYÍLT SISAK
🔥 Parázs viták és megosztó álláspontok! Kik befolyásolják a választásokat? Magyar Péter és a Fidesz hogy fonódik össze a felszámoló-maffiában? Van esély elszámoltatásra? Valódi folyamatok vagy tudatosan felépített narratívák alakítják a kampányt? Vendégeink ütköztették véleményüket a Magyar Péter elleni feljelentésről, a Tisza Párt vezetőjének ingatlanügyeiről, valamint a választások mögötti politikai és nemzetközi játszmákról. Vendégeink: • Kukorelly Endre – író; • Schiffer András – ügyvéd; • Péter Tamás – politikai elemző, publicista; • Gaudi-Nagy Tamás – ügyvéd, a Nemzetközi Jogvédő Szolgálat vezetője. Szerkesztő-műsorvezető: Gulyás Anita. Írd meg kommentben a véleményed, és ne felejts el feliratkozni a csatornára!
Fri, 20 Mar 2026 - 56min - 218 - Miért éppen most bukott le a rendszeres ukrán pénzszállítmány?
Mi van az aranykonvoj-sztori mögött? Miért éppen most bukott le a rendszeres ukrán pénzszállítmány? Ne gondoljuk, hogy ez volt az első ukrán pénz- és aranyszállítmány, amely Magyarországon keresztül vagy magyar célpontnak érkezett. Mi az oka azonban annak, hogy most csaptak, vagy csaphattak le rá a magyar hatóságok? Túlszaladt Zelenszkijjel a ló? Túl jól jött a magyarok elleni kirohanása a nemzeti erőknek a választások előtt, vagy csak túl messzire ment az, amit már a megbízói sem akarnak? Miről szól az iráni háború, és főként mit kezd vele a pénzügyi háttérhatalom? Erről beszélt a Nem píszíben Boros Imre és Bogár László közgazdászokkal Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezető.
Sat, 14 Mar 2026 - 1h 03min - 217 - BREAKING: Megtámadták a Bűnvadászokat!
Letiltotta a Facebook a Bűnvadászok közel 200 ezer követővel bíró oldalát, a hatóságok folyamatosan vegzálják őket, most pedig a bűnözők is megpróbálják megfélemlíteni a Mi Hazánkat és a Bűnvadászokat azért, mert kiállunk az emberek mellett – közölte Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke és miniszterelnök-jelöltje a Magyar Jelen podcastban. A pártelnök néhány perccel azután nyilatkozott, hogy közel félszáz bűnöző támadta meg a Bűnvadászok buszát Kállón, Dél-Nógrádban. A Budapesttől 55 kilométerre lévő településen előre bejelentett kampánygyűlést tartott volna a Mi Hazánk a Bűnvadászokkal, amelyről a helyi polgármestert és a hatóságokat is értesítették. A helyszínre érkező bűnvadászok kocsiját azonban azonnal körülvették, és életveszélyesen fenyegették az odaérkező bűnözők, majd közölték: menjenek ki a településről, mert ők „döntik el, ki léphet be a faluba és ki nem”. Toroczkai László az estre reagálva közölte: nem hagyják, hogy ilyen no-go zónák alakuljanak ki Magyarországon, ahogyan a választásba történő külső beavatkozásokat sem tűrik el. A Metát nyomás alatt tartják, és ha továbbra is befolyásolja a választásokat, akkor az eredménytől függetlenül megóvják annak eredményét. „Kállóra meg úgy látszik vissza kell mennünk rendet tenni, és vissza is megyünk, nem hagyjuk annyiban” – tette hozzá.
Fri, 13 Mar 2026 - 34min - 216 - Minden, amit a társasházakról tudni érdemes!
A Jelen Podcastban ezúttal egy olyan területtel foglalkoztunk, ami 3-4 millió magyar embert érint – a becslések szerint ennyien laknak társasházakban idehaza. Vendégeink: – Makovi Mária társasházkezelő, a Mi Hazánk társasházakért felelős referense (tarsashaz@mihazank.hu); – Kvacskay Károly társasházkezelő, Budapest 2-es választókerületének mi hazánkos országgyűlési képviselőjelöltje; – Borbély Zoltán, a Magyar Társasházak és Társasházkezelők Országos Alapítványának elnöke.
Tue, 10 Mar 2026 - 1h 03min - 215 - Sorra fenyegetik meg a magyarokat az ukránok
Orbán Viktor nem az első magyar politikus, akit halálosan megfenyegetett maga az ukrán elnök vagy hozzá köthető csoportok. Ezekben az esetekben nem számít, hogy háromgyermekes anyáról vagy fiatal nőről van szó. Mi vár ránk, magyarokra a jövőben? Erről beszélt a Jelen Podcastban Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselője, valamint Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője, a képviselő tanácsadója Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel.
Mon, 09 Mar 2026 - 49min - 214 - Az USA beleesett Kína csapdájába
Oroszország és Kína is feltűnően csendes az iraki háborúval kapcsolatban, pedig lenne ereje visszavágni a Nyugatnak. Az, hogy ezt mégsem teszi, csak egyet jelent: az Egyesült Államok éppen azt csinálja, amit a másik két nagyhatalom akar – lefárasztja magát. Többek között erről beszélgettek a Nem píszí című műsorban Boros Imre és Bogár László közgazdászok Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel.
Sat, 07 Mar 2026 - 52min - 213 - Energiakampány 2026 / NYÍLT SISAK
Az energia ma már nemcsak gazdasági kérdés, hanem geopolitikai fegyver is. A Nyílt Sisak 83. adásában arról beszélgettünk, hogyan hat a Barátság kőolajvezeték körüli ukrán–magyar vita, valamint a közel-keleti háború a magyar üzemanyagárakra, a gazdaságra és a 2026-os választási kampányra. Szerkesztő-műsorvezető: Gulyás Anita Vendégek: - Magyar Dávid – rádiós műsorvezető - Hont András – újságíró - Bokor Gábor – a Mandiner újságírója - Lipták Tamás – a Magyar Jelen riportere Iratkozz fel a Magyar Jelen YouTube-csatornájára, oszd meg a videót, és írd meg a véleményed kommentben! #NyíltSisak #MagyarJelen #politika #belpolitika #külpolitika #vita #politikaivita #magyarpolitika #energiaválság #olaj #Barátságvezeték #Ukrajna #OrbánViktor #MagyarPéter #TiszaPárt #kampány2026 #üzemanyagár #benzinár #geopolitika #KözelKelet #Irán #Izrael #Hormuziszoros #gazdaság #infláció #energia #energiapolitika #közélet #magyarhírek #magyarközélet
Fri, 06 Mar 2026 - 1h 00min - 212 - Gulyás László: Vitrayval nem tudok és nem is akarok közösséget vállalni
A pálya jobboldalában ezúttal Gulyás László sportriporterrel, a magyar sportújságírói szakma élő legendájával beszélgettünk. A 75 éves szakember a többi mellett mesélt karrierjének nagyobb fordulópontjairól; a Vitray Tamáshoz fűződő ambivalens kapcsolatáról; valamint arról, hogy mit üzen a fiatal újságíróknak.
Sun, 01 Mar 2026 - 57min - 211 - Függetlenség helyett kényszerpálya
Vendég: Pasztorniczky István, a Mi Hazánk Energetikai Kabinetjének elnöke Szerkesztő-műsorvezető: Gulyás Anita A videóban a következő témákat járjuk körbe: - A napelemes rendszerek 10 éves kedvezményes elszámolásának helyzete - Rendszerhasználati díjak emelésének és a hálózati fejlesztések elmaradásának hatása - Szigetüzemű napelemrendszerek és akkumulátor-pályázatok mint alternatíva - A családok lehetőségei a kiszolgáltatottság csökkentésére - Kormányzati tárolókapacitás-bővítés és a hulladék kérdése - Hogyan lehet előre tervezni a bizonytalan szabályozási környezetben Nézd meg a teljes videót, és ismerd meg a napelemes rendszerek jelenlegi helyzetét és a jövőbeli lehetőségeket! #napelem #energiabiztonság #szigetüzem #MiHazánk #energiafüggetlenség #rezsicsökkentés #tudatostervezés
Fri, 27 Feb 2026 - 29min - 210 - Románia folytatja a ceaușescui templomrombolást?
El akarják venni a rendházát, az apátját pedig kilakoltatnák a nagyváradi premontrei rendnek. A gimnáziumot és templomot is magába foglaló épületegyüttesre a román állam foga fáj, és már meg is kezdte az előkészületeket arra, hogy a földterületekkel együtt kisajátítsa azt. Az Európai Uniónál felújítási pénzre is pályázott Románia, és hiába szögezte le a Vatikán is, hogy megszentelt helyről van szó, amelyet a rend és a magyar hívek közel ezer évvel ezelőtt építettek, Brüsszel mégis pénzt utalt a felújításra, azaz támogatta a kisajátítást, ezzel pedig a rend elüldözését. A kilakoltatást hétfőn az emberek élőlánccal akadályozták meg, mivel eddig a magyar kormány és az RMDSZ is hallgatott az ügyben. Egyedül a Mi Hazánk sietett a premontrei rend és az egyház segítségére. A ceaușescui időket idéző ügy valószínűleg folytatódik, hiszen a rend felszámolásával nemcsak vagyont vehet el, de a keresztény közösségre és a magyarokra is nagy csapást mérhet a román állam. Erről is beszélt a Jelen Podcastben Kispalkó Szilveszter, a Mi Hazánk nemzetpolitikai kabinetjének elnöke, aki maga is részt vett az élőláncban. A politikust – aki Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk EP-képviselőjének munkatársa – Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezető kérdezte.
Wed, 25 Feb 2026 - 40min - 209 - Óriási lendületben a Mi Hazánk! – Eredményt latolgattunk
A legutóbbi adásban a következő témákat jártuk körbe: A nagypártok évértékelői és üzeneteik (Fidesz, Tisza Párt, Mi Hazánk Mozgalom). A 2026-os parlamenti esélyek: ki kerülhet a patkóba, valamint a Mi Hazánk robbanásszerű lendülete, amely már kétszámjegyű eredmény fölött áll. Az iparosítás környezeti és egészségügyi következményei – a gödi Samsung SDI-üzem és a pusztavámi Cica-homok bánya. Vendégeink: Kessel Krisztina – a Nyugati Fény felelős szerkesztője; Schiffer András – ügyvéd; Kacsoh Dániel – a Mandiner főszerkesztő-helyettese; Horváth Tamás – a Magyar Jelen főszerkesztője. Szerkesztő-műsorvezető: Gulyás Anita. Nézzétek meg az adást, iratkozzatok fel, és kövessétek a Nyílt Sisakot! #Közélet #Vita #Belpolitika #NyíltSisak #MiHazánk #2026 #Parlament #Politika #Évértékelő #Fidesz #TiszaPárt #Iparosítás #Környezet #Szennyezés #Elemzés #Natura2000 #Schiffer #KacsohDániel #OrbánViktor
Fri, 20 Feb 2026 - 1h 05min - 208 - (Megint ) durván átvágtak minket! hangSat, 14 Feb 2026 - 1h 09min
- 207 - Elvitte a Mészároshoz köthető behajtó két kisgyermek örökségét
Még mindig nem kapta vissza a két kiskorú gyermek azt a pénzt, amelyet egy tartozás miatt a család bankszámlájáról emelt le a követeléskezelő, pedig a gyámhivatal is igazolta, hogy az összeg a gyerekeké volt, örökségként. A család Fiszter Zsuzsannától, a Mi Hazánk szakpolitikusától kért segítséget, aki nyílt levélben fordult Mészáros Lőrinchez. Eközben a Mi Hazánk több törvénymódosítást is benyújtott, valamint egy népszavazási kezdeményezést is indított, amely megzabolázná a végrehajtókat és a bankokat, valamint rendezné a devizakárosultak ügyét Magyarországon. Erről beszélt a Jelen Podcastban Fiszter Zsuzsanna, Borsod-Abaúj-Zemplén megye 4. választókerületének képviselőjelöltje Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel.
Sun, 08 Feb 2026 - 36min - 206 - 2030 – a jövődről már döntöttek! / NYÍLT SISAK
CBDC. AI. Digitális identitás. 5G. Modern kényelem – vagy totális kontroll? Ebben az adásban feltárjuk: mik ezek a rendszerek valójában; hogyan kapcsolódik össze WEF, ENSZ, IMF, WHO, EKB, FED, EU, BlackRock és a Microsoft; kik hozzák a döntéseket – és kik profitálnak belőle. A jövő nem holnap kezdődik. Már épül. Szerkesztő – műsorvezető: Gulyás Anita Vendégek: Magyar Dávid, Schiffer András, Dopeman, Kónyi-Kiss Botond Iratkozz fel csatornánkra – ne hagyd, hogy helyetted döntsenek! #Vita #NyíltSisak #2030 #DigitálisJövő #CBDC #DigitálisIdentitás #AI #Tokenizáció #WEF #ENSZ #BlackRock #DigitálisKontroll #Szabadság #Megfigyelés #ÚjVilágrend
Fri, 06 Feb 2026 - 1h 05min - 205 - Öt lépés, amivel az USA legyőzi IrántWed, 04 Feb 2026 - 47min
- 204 - Tarr Zoltán lesöpörte a magyar diákok Erasmus-programját az asztalról!
Tarr Zoltán lesöpörte a magyar diákok Erasmus-programját az asztalról! BEÁLDOZTA A DIÁKOKAT A TISZA! Tarr Zoltán leszavazta a magyar diákok ügyét az unióban. Nem világos, hogy ki írhatja alá a Mercosur-szerződéseket, miközben emberi jogi problémának álcázva az Európai Bizottság innentől kezdve minden uniós tagállam kormányát felülbírálhatja. Ezekről a kérdésekről is beszélt Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselője, valamint Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője, képviselői tanácsadó a Jelen Podcastban, Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel.
Tue, 03 Feb 2026 - 45min - 203 - A sportújságírók is ártottak a magyar futballnak
Ismét jelentkezik A pálya jobboldala, amelynek vendég ezúttal Horváth Ádám, a Magyar Fórum és a Barikád egykori munkatársa, újságírója volt. Ennek kapcsán téma volt a mai magyar média helyzete, külön kitérve a sportújságírásra és annak szerepére úgy a múltban, mint a jelenben a hazai sportéletben. Téma volt a török labdarúgás, lelátói élet, valamint a foci és az iszlám viszonya. A beszélgetésben részt vett Horváth Tamás, a Magyar Jelen főszerkesztője, a műsorvezető Lipták Tamás volt.
Sun, 01 Feb 2026 - 1h 01min - 202 - Kétséges a gabonamaffia áldozatainak kárpótlása
Kétséges a gabonamaffia áldozatainak kárpótlása. Mostanra szinte teljes egészében feltárták a Kósa Lajos fideszes politikushoz köthető agrármaffiát, amely számos gazdálkodót és munkást károsított meg. A Mi Hazánknak azt is sikerült elérnie, hogy a kormány megkezdje a pórul járt károsultak kártalanítását. Erről beszélt az ügyet feltáró, valamint a gazdák érdekeit képviselő Apáti István, a Mi Hazánk alelnöke Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel. #gabona #maffia #kosalajos #mihazank
Fri, 30 Jan 2026 - 39min - 201 - A magyar vállalkozások helyett újabb kínai multi kapott milliárdokat
Így is ki lehet irtani a magyarokat! A vállalkozások helyett újabb kínai multi kapott milliárdokat. Csak kínaiul beszélő munkásokat vesz fel a most épülő Vulcan Shield Global Békéscsabán. A kínai gyár 49 milliárd (!) forint támogatást kapott a magyar államtól azzal az indokkal, hogy majd 2500 embernek ad munkát. Eközben a hazai munkavállalók 70 százalékának kenyeret adó kis- és középvállalkozások – amelyek adót is itthon fizetnek – csak vegzálást és emelkedő költségeket kapnak. Az eredmény: egyre kevesebb van az utóbbiakból, és egyre több az előbbiekből. A németországi folyamatokat vészesen idéző magyar trendet azzal tetézik, hogy a heti hét napot is szívesen dolgozó keleti munkásoknak néhány éven belül állampolgárságot adnak, miközben egyre több magyar dönt úgy, hogy inkább külföldön vállal munkát. Erről beszélt a Jelen Podcastban Lantos János, a Mi Hazánk munkaügyi kabinetjének vezetője, akihez egyre többen fordulnak segítségért. A szerkesztő-műsorvezető: Virághalmy Sarolta. #munka #bér #Kína #kizsákmányolás
Mon, 26 Jan 2026 - 44min - 200 - Elektromos zsákutca? – Az EU döntései és a magyar gazdaság kockázatos autóipari függése
Versenyképesebbé válik-e Európa, vagy saját maga szorítja ki az iparát a világból? Ezekről a kérdésekről beszélget Maczi István Várkonyi Gábor autópiaci szakértővel a Jelen Podcast legújabb adásában.
Sun, 25 Jan 2026 - 47min - 199 - Nys_hang
A Nyílt Sisak legújabb adásában azt vizsgáltuk meg, mit árulnak el valójában a közvélemény-kutatások a 2026-os választásokról, hogyan készülnek a pártok a kampányra, és mit jelent a Tisza Párt számára egy globális nagyvállalati háttérrel rendelkező szereplő, Kapitány István megjelenése. A beszélgetés középpontjában az a kérdés állt: vajon mennyire tükrözik a számok a valós társadalmi folyamatokat, és milyen gazdasági-politikai érdekek rajzolódnak ki a kampányüzenetek mögött. Szó volt a vendégmunkás-politika és az akkumulátorgyárak hátrányairól is. Vendégeink: Fiala János – riporter; Schiffer András – ügyvéd; Deák Dániel – a XXI. Század Intézet vezető elemzője; Gaudi-Nagy Tamás – ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat vezetője. Műsorvezető: Horváth Tamás – a Magyar Jelen főszerkesztője. Szerkesztő: Gulyás Anita. Iratkozz fel a Magyar Jelen csatornájára, és oszd meg az adást, hogy minél több emberhez eljuthasson! #NyíltSisak #MagyarJelen #Vita #Belpolitika #2026választás #Közvélemény-kutatás #TiszaPárt #KapitányIstván #MiHazánk #Fidesz #Vendégmunkások #Akkumulátorgyárak #Politika
Fri, 23 Jan 2026 - 1h 13min - 198 - Újabb bírósági döntés vihet közelebb a megoldáshoz
Újabb bírósági döntés vihet közelebb a megoldáshoz FORDULAT A DEVIZAHITEL-ÜGYEKBEN! Újabb bírósági döntés született a devizahitelesek ügyében, miközben a Mi Hazánk öt javaslatot is benyújtott annak érdekében, hogy megoldást találjanak a károsultak helyzetére. A részletekről Apáti István, a Mi Hazánk országgyűlési képviselője, valamint Marczingós László jogász beszélt a Jelen Podcastban Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel. #devizahitel #hitel #kormány #bank
Mon, 19 Jan 2026 - 1h 05min - 197 - Moys Zoltán: A Hazajáró végtelen útja nem ér véget
A Hazajáró rendezője, Moys Zoltán A pálya jobboldala vendége, akivel a Ferencvárosról, a Hazajáróról és az általa is szervezett Kitörés60 teljesítménytúráról beszélgettünk. Emellett szóba került egy lehetséges szurkolói zarándoklat megszervezése Magyarországon, valamint a Benes-dekrétumok ügye. Kiderült, hogy voltak olyanok, akik a Hazajáró miatt költöztek vissza Erdélybe, de van olyan házaspár, akik a Hazajáró Kupa egyik állomásán ismerkedtek meg egymással, ma pedig már gyermeket is nevelnek. A beszélgetőpartnerek Horváth Tamás, a Magyar Jelen főszerkesztője és Lipták Tamás műsorvezető voltak.
Sun, 18 Jan 2026 - 1h 04min - 196 - Gyilkos technológia – tűrjük? / RAJTUNK MÚLIK
Az mRNS-technológia súlyos egészségügyi következményeiről, a gyulladásos és autoimmun betegségek összefüggéseiről, valamint a gyermekkori oltások mRNS-alapúvá alakításának kockázatairól beszélgetett Gulyás Anita Dr. Papp Évával, PhD, emeritus földtudományi kutatóval és Dr. Bardócz Zsuzsannával, az MTA doktorával a Rajtunk múlik – Jövőnk a tét! című sorozat legújabb adásában.
Fri, 16 Jan 2026 - 39min - 195 - Mégsem támadják meg egymást
Mégsem támadják meg egymást TITOKBAN ÜZENT IRÁN ÉS IZRAEL! Az üzeneteiket az orosz kormány közvetítette, ami azt jelenti, hogy csak az USA robbanthat ki most háborút. Az Egyesült Államok arra hivatkozik, hogy Irán keményen lép fel a tüntetőkkel szemben. Erről beszélt a Kinek a háborúja? című műsorban Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel.
Fri, 16 Jan 2026 - 29min - 194 - Docs David Podcast hang
Megint vágják a tejelő teheneket a gazdák, immár sokadszorra zsugorodik tovább a hazai tejet adó farmok száma. Pedig a tej nem lett olcsóbb a vásárlók számára. Kik, hogyan, és legfőképpen miért játszanak a hazai termelőkkel – és végső soron velünk, fogyasztókkal is – úgy, hogy végül ne juthassunk egészséges magyar tejhez? Erről, valamint a lehetséges megoldásról beszélt a Jelen Podcastban Dócs Dávid, a Mi Hazánk alelnöke és szakpolitikusa Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel.
Mon, 12 Jan 2026 - 38min - 193 - Avagy ki adott utasítást, és ki adott engedélyt Trumpnak hang 2Sat, 10 Jan 2026 - 54min
- 192 - Nagyhatalmi erőpolitika – Venezuela és a Benes-dekrétumok ügye / NYÍLT SISAK
A Nyílt Sisak legújabb adásában két ügy került górcső alá: • az Egyesült Államok venezuelai katonai fellépése, • valamint a Benes-dekrétumok körül ismét kiéleződő európai vita. – Jogállam vagy erőpolitika? – Ki ad felhatalmazást egy nagyhatalomnak arra, hogy országok sorsáról döntsön? – Meddig lehet büntetlenül átlépni a nemzetközi jogot és a szuverenitás határait? – Milyen precedenst teremt, ha egy nagyhatalom következmények nélkül avatkozik be egy szuverén állam belügyeibe? – Mi történik Európában, ha a jogállamiság és a szólásszabadság csak papíron létezik? – Mit jelent mindez a külhoni magyar közösségek számára, és hol késik az Európai Unió felelősségvállalása? A válaszok a videóban hangzanak el. A beszélgetésben szó esik a szólásszabadság fokozatos szűkítéséről, a nemzeti szuverenitás kiüresítéséről, globális hatalmi és pénzügyi érdekekről, a brüsszeli bürokrácia irányíthatóságáról, valamint arról is, kik állnak ki következetesen a külhoni magyarok jogaiért – és kik használják fel politikai eszközként ezeknek a közösségeknek a sorsát. Vendégeink: • Tóth Máté – a Tibi atya brand alapítója; • Schiffer András – ügyvéd; • Bokor Gábor – a Mandiner újságírója; • Tyirityán Zsolt – a Betyársereg vezetője. Szerkesztő: Gulyás Anita, műsorvezető: Horváth Tamás, a Magyar Jelen főszerkesztője. #Vita #Külpolitika #Kormány #NyíltSisak #Jogállamiság #Szólásszabadság #Szuverenitás #Venezuela #BenesDekretumok #NagyhatalmiErőpolitika #NemzetköziJog #KülhoniMagyarok #EurópaiUnió #Geopolitika #MagyarJelen #Tibiatya #SchifferAndrás #Közélet #Politika
Fri, 09 Jan 2026 - 57min - 191 - KATOLIKUS HITVÉDŐ VS. ZSIDÓ RABBI – vita a messiásról
Szász Péter katolikus hitvédő, a Depositum főszerkesztője és Megyeri Jonatán zsidó rabbi másodszor is összecsapott a Magyar Jelen stúdiójában. Az előző vita arról szólt, hogy létezik-e zsidó-keresztény civilizáció; ezúttal pedig a messiásról való gondolkodás került középpontba. A műsorban természetesen többek között kibeszélésre került az is, hogy a katolikusok szerint miért Jézus Krisztus a megváltó, s a zsidók szerint miért nem.
Tue, 06 Jan 2026 - 1h 12min - 190 - 2025 legjei – évösszegzés a Nyílt Sisakban
A Nyílt Sisak 2025-ös évzáró adásában a szerkesztőséghez eljuttatott nézői visszajelzések alapján vettük górcső alá az év legjeit. Az adás nem csupán visszatekintett, hanem azt is vizsgálta, milyen politikai és társadalmi következményei lehetnek a 2025-ös közéleti eseményeknek. Az adás témái: Az év legnagyobb száma: 37 000 kilakoltatás Az év legnagyobb nyertese: Matolcsy György Az év legcikibb politikai jelensége: Tisza Párt adatszivárgási ügye Az év legnagyobb botránya: Szőlő utcai ügy és a gyermekvédelem Az év legnagyobb tömegrendezvénye: a betiltott Pride Vendégeink: Fiala János – riporter Schiffer András – ügyvéd Kacsoh Dániel – a Mandiner főszerkesztő-helyettese Horváth Tamás – a Magyar Jelen főszerkesztője Szerkesztő-műsorvezető: Gulyás Anita #NyíltSisak #Évösszegzés #2025Legjei #Közélet #MagyarPolitika #Kilakoltatás #Devizahitelek #MatolcsyGyörgy #Adatszivárgás #DigitálisAdatvédelem #Gyermekvédelem #SzőlőUtca #Pride #GyülekezésiJog #PolitikaiKövetkezmények #2026
Sun, 28 Dec 2025 - 1h 17min - 189 - Híroldalt indít Magyar B. Tamás, miután törölték a csatornájátWed, 24 Dec 2025 - 40min
- 188 - Karácsony Európában – ünnepi különkiadás
Mit jelent ma a karácsony a 21. századi Európában? Egy bensőséges ünnep, a közösség és meghittség ideje – vagy egy teljesítménykényszerrel, költekezéssel és reklámnyomással teli időszak? És mit jelez a brüsszeli „arctalan betlehem”: modern befogadás vagy az ünnep szimbólumainak kiüresítése? ◼ Mit jelent ma az ünnep, ahol minden a vásárlás köré szerveződik? ◼ Hogyan változtatja meg a karácsony „arcát” a fogyasztói kultúra? ◼ Az arctalan betlehem: befogadás vagy identitásvesztés? ◼ Hol húzódik a határ a modernizálás és a hagyomány feloldása között? Vendégek: – Magyar Dávid – rádiós műsorvezető; – Schiffer András – ügyvéd; – Ábrahám Róbert – médiaszemélyiség; – Horváth Tamás – a Magyar Jelen főszerkesztője. Szerkesztő-műsorvezető: Gulyás Anita. És ti hogyan élitek meg a karácsonyt 2025-ben? Írjátok meg kommentben: számotokra mi a karácsony lényege? #NyíltSisak #MagyarJelen #Karácsony #ArctalanÜnnep #KarácsonyEurópában #FogyasztóiKultúra #ModernKarácsony #Betlehem #Brüsszel #Ünnep #Karácsony2025 #Advent #Európa #Közélet #Vitáműsor #SchifferAndrás #ÁbrahámRóbert #MagyarDávid #HorváthTamás #ÜnnepKultúra #Hagyomány #Globalizáció #KarácsonyVita
Sun, 21 Dec 2025 - 53min - 187 - Stratégiai cél, hogy minden tagállam közösen adósodjon el
Nem került le a napirendről, mert nem is kerülhetett az orosz vagyon elkobzása, még akkor sem, ha most részben sikerült elkerülni. Erről beszélgetett a Nem píszí című műsor aktuális részében Boros Imre és Bogár László Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel. Bár az adást csütörtökön, az Európai Unió tagországainak közös hitelfelvételéről szóló döntés előtt vettük fel, az aktualitásából mit sem vesztett. Elhangzott ugyanis: a közös hitel végső célja nemcsak az, hogy pénzt juttassanak a háború folytatására, és ezáltal megszerezzék Oroszország javait; hanem az is, hogy – az USA létrejöttéhez hasonlóan – kikényszerítsék az Európai Egyesült Államok megalakítását, valamint az európai országok kizsákmányolását. Boros Imre és Bogár László arról is beszélt, hogy a Magyar Jelen csatornája és a Nem píszí című műsor azon kevés médiumok közé tartozik a világon, ahol még szabadon elbeszélhető a valóság. Ebből adódóan mindannyiunk felelőssége, hogyan szavazunk a következő évi választásokon, hiszen egy globalista győzelem után vélhetően ezek a csatornák sem maradnak életben. #háború #hitel #USA #európaiunió #oroszvagyon
Sat, 20 Dec 2025 - 24min - 186 - MIT ETETÜNK GYERMEKEINKKEL? / RAJTUNK MÚLIK
Ma már nem csak ételt eszünk. Vegyszereket, ipari maradványokat, kísérletek eredményeit is a tányérunkra tesszük – tudattalanul gyermekeink elé is. Miközben egyre többet beszélünk egészséges életmódról, soha nem volt ennyi ételallergia, emésztőrendszeri probléma és immunzavar, különösen a gyermekek körében. Vajon valóban az emberi szervezet romlott el – vagy az étel változott meg körülöttünk? A Rajtunk múlik – Jövőnk a tét adásában arról beszélgetünk, hogyan jutottunk oda, hogy a tej, a tojás és a liszt ma sokaknál tüneteket okoz, mit jelentenek valójában a mindenmentes étrendek, és milyen kockázatokat hordoznak a műhúsok. Ez az adás gondolkodásra hív, mert amit ma megeszünk, az határozza meg egészségünket. Legyünk tisztában azzal: mit etetnek velünk. Vendégek: Dr. Papp Éva, Ph.D. – emeritus földtudományi kutató Dr. Bardócz Zsuzsanna – a táplálkozástan emeritus professzora, az MTA doktora Szerkesztő-műsorvezető: Gulyás Anita. Iratkozz fel, oszd meg az adást, és segíts, hogy minél több családhoz eljusson! #RajtunkMúlik #JövőnkATét #MitEtetünk #Táplálkozás #Gyermekeink #Egészség #Ételallergia #Immunrendszer #Vegyszer #Étel #Műhús #TudatosSzülők #EgészségesJövő #JelenPodcast
Fri, 19 Dec 2025 - 40min - 185 - Szijjártó beszólt az MLSZ-nek: „Ha kell segítség a sportdiplomáciában, szóljanak, és adok”
November 10-én jelentették be, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter „elnökként” vállal szerepet a Budapest Honvéd FC-nél. A pálya jobboldala legújabb adásában ennek kapcsán beszélgetett a kormánypárti politikussal Lipták Tamás műsorvezető és Horváth Tamás, a Magyar Jelen főszerkesztője. Szijjártó Péter a műsorban tagadta, hogy politikai számításból, a közelgő országgyűlési választások miatt vállalt éppen most szerepet a klub életében, és hozott jelentős forrásokat a Honvédhoz. Elmondása szerint – amit persze nem árt fenntartásokkal kezelni – pusztán arról van szó, hogy most állt össze minden ahhoz, hogy a nyilvánosság előtt is felvállalja azt a munkát, amit a korábban az MSZP-vel szimpatizáló nagyvállalkozó, a fideszes médiában csak vörös báróként emlegetett Leisztinger Tamás érkezése óta tesz a Kispestért. Ennek kapcsán természetesen nem volt megkerülhető az sem, hogy győriként hogyan lett Kispest-szurkoló, és milyen élményei vannak az elmúlt évtizedekből. Lipták Tamás kíváncsi volt arra is, hogy mennyi köze volt Szijjártónak a Honvédot a másodosztályig juttató Metalcom kispesti ámokfutásához, hiszen a klub akkori ügyvezetője, Kun Gábor futsalos csapattársa és barátja volt a külgazdasági és külügyminiszternek. Szijjártó meghökkentő módon azt állította, semmilyen szerepet sem játszott a fideszes hátterű cég kispesti ténykedésében, a Magyar Nemzeti Kereskedőházat bebuktató Kun kinevezéséről pedig állítólag csak utólag szerzett tudomást. A pirotechnikáról Horváth Tamás kérdezte a fideszes politikust, rámutatva arra az ellentmondásra, hogy míg Orbán Viktor többször elmondta, hogy szerinte helye van a lelátókon, jelenleg mégis szabálysértésnek számít a füstgyertyák és egyéb eszközök használata, valamint az MLSZ is súlyos büntetéseket szab ki a klubokra a piró miatt. Szijjártó Péter elmondta, szerinte a stadionokban nem kellene büntetni a pirotechnikát, hiszen az hozzátartozik a jó hangulathoz. Kérdésre válaszolva megígérte, amennyiben Apáti István, a Mi Hazánk országgyűlési képviselője ismételten beadja az erre vonatkozó törvényjavaslatát a parlamentben, ő támogatni fogja azt. Emellett az is kiderült, hogy bár Szijjártó Péter külgazdasági kérdésekben rendszeresen egyeztet Csányi Sándorral, a labdarúgás körüli ügyekről nem szoktak beszélgetni. Ám ezen – mivel vannak kérdések, amikben nem ért egyet az MLSZ-szel – változtatni fog, sőt akár sportdiplomáciai segítséget is hajlandó nyújtani Csányinak, hogy a FIFA és az UEFA kevesebbszer büntesse meg a magyar szövetséget.
Wed, 17 Dec 2025 - 1h 05min - 184 - Legyőzhető a pénzügyi háttérhatalom?
Gazdasági szempontból szinte lehetetlen kilépni az Európai Unióból, jogilag azonban igenis legyőzhető a globalista elit hatalma az unióban. Erről beszélt a Kinek a háborúja? című műsorban Pokol Béla, az ELTE emeritus professzora, volt alkotmányjogász Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel.
Wed, 17 Dec 2025 - 44min - 183 - El akarják hallgattatni Borvendég Zsuzsannát az Európai Parlamentben!
El akarják hallgattatni Borvendég Zsuzsannát az Európai Parlamentben! GLOBALISTÁK GYARMATOSÍTJÁK AZ EU-T! Akkora a globalista támadás az alapvető emberi értékek ellen, hogy muszáj a jobboldali erőknek is összefognia, ha ennek ellent akarnak állni az Európai Parlamentben. A lényeges kérdésekben már most is gyakorlat, hogy a jobboldali frakciók együttműködnek, ez azonban a jövőben még erősebb lesz, miután az európai emberek egyre inkább felismerik, kik és miért támadnak a társadalmi értékekre? Eközben már a második vizsgálat is lezajlott, amelyet az Európai Parlament pénzügyi bizottsága indított a Mi Hazánk EP-képviselője ellen, így a történész-jogász végzettségű képviselőnek ismét "papírja van" arról, hogy korrupciómentesen, becsületesen végzi a munkáját. Eközben Svédországban egyre több olyan esetről számolnak be, ahol keresztény családoktól veszik el a gyermekeiket, hogy leszbikus pároknak adják át őket. Itthon pedig egy magyar kislányt vett el és helyezett el egy leszbikus párnál a magyar gyámügy. Egyebek közt erről is beszélt a Jelen Podcastban Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselője, valamint Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, képviselői jogi szakértő, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel. #mihazánk #europaiunio #europa #ursulavonderleyen #korrupcio
Mon, 15 Dec 2025 - 52min
Podcasts ähnlich wie Jelen Podcast
777 A hit nem magánügy!
Dr. Balsai Tamás és a Perfect Smile Fogászat csapatának hivatalos podcast csatornája balsaipodcast
ITT ÉS AKKOR Betone.hu
El Partidazo de COPE COPE
Herrera en COPE COPE
Es la Mañana de Federico esRadio
La noche de Cuesta esRadio
Hondelatte Raconte Europe 1
Affaires sensibles France Inter
Képtelen Krónika Grath, Mazur és Stöki
LEGEND Guillaume Pley
Hihetetlen Történelem Podcast hihetetlentortenelem
Frontvonal Index.hu
Ma is tanultam valamit Index.hu
Világszám - InfoRádió - Infostart.hu Inforádió
Emberemlékezet Kossuth Rádió |MTVA Podcast
El colegio invisible OndaCero
Les grands dossiers de l'Histoire par Franck Ferrand Radio Classique
Entrez dans l'Histoire RTL
Les Grosses Têtes RTL
L'Heure Du Crime RTL
El Larguero SER Podcast
SER Historia SER Podcast
Un Libro Una Hora SER Podcast
