Nach Genre filtern
- 22 - Csonka Libertával beszélgetek a kutyizmusról
Csonka Liberta filozófus, műsorvezető, az EB Ovo egyesület alapítója, mellette anya és gazdi is.
A kutyizmus kitalálója, doktori disszertációját is az ember és a kutya viszonyáról írta.
A beszélgetés két részletben készült. A két rész közt kb. 1 év telt el. Az első részben a gödi Duna parton ültünk, ez magyarázza a háttérzajokat. Az 1 év alatt aztán sok minden megváltozott. Berta Lujza kutyája elköltözött az élők sorából, Berta nevét Libertára változtatta, tartott több filozófiai kávéházi beszélgetést a gödi könyvtárban (amit nektek is jó szívvel ajánlok, megtaláljátok a Filozófiai kávéház facebook oldalán), aztán egyszer csak újra Gödön, Liberta kertjében, egy pici pavilonban találtuk magunkat. A háttérzajokat Liberta fiatal kutyája, Rozi szolgáltatta, aki a beszélgetés alatt mindenképp párosodni szeretett volna a bal lábammal. (A legdurvább részeket kivágtam) Egy pillanatban a ház cicája is megjelent.
A kutyizmustól nem is olyan kanyargós úton eljutottunk a társadalmi elfogadásig, a szabadság értelmezéséig, a megértésig és elfogadásig a társas kapcsolatokban. Tehát egy asszociatív, szabad beszélgetést hallhattok néhány állat társaságában.
Wed, 04 Oct 2023 - 1h 48min - 21 - Boldogság és humorTue, 27 Dec 2022 - 07min
- 20 - Mit mond a filozófia a boldogságról?
Az epizód egy 2011-es cikk alapján készült, ami a boldogság fogalmát filozófiai szemszögből járja körül. Milyen volt régen, és milyen ma a boldogság értelmezése? Hogy viszonyul az elégedettséghez, a jóléthez? Mi a viszonya a boldogságnak a vágyhoz, az örömhöz az erényességhez? Lehet-e nemcsak egyéni, de társadalmi cél is a boldogság?
https://plato.stanford.edu/entries/happiness/#TheHap
Tue, 26 Jul 2022 - 18min - 19 - Az utca hangja és Barry Long
Az év utolsó műsora Barry Long könyvének részleteiből, és az utcán spontán készített villáminterjúkból áll. Előbbit a lenti linkekre kattintva tudod eredetiben meghallgatni, utóbbi alanyaival pedig könnyen találkozhatsz, csak sétálj egyet Budapest utcáin.
Jó szórakozást!
https://youtu.be/3iFH5ozbJ6k
https://youtu.be/NSkCJ9d6hTY
Thu, 23 Dec 2021 - 19min - 18 - Poliamória 2.Wed, 13 Oct 2021 - 1h 09min
- 17 - Poliamória 1.
Dittera Balogh Andreával beszélgettem a poliamóriáról. Saját tapasztalatairól és kapcsolattörténeti kutatásairól mesél elkondolkoztató, érdekes, néha komikus részleteket is megosztva. Hogyan működtethető egy többszerelmű kapcsolatrendszer, milyen nehézségek, lehetőségek, előnyök járnak vele, és mit kezd ezzel a társadalom? A két műsorra osztott beszélgetés első részét hallhatjátok a mostani epizódban.
Tue, 05 Oct 2021 - 1h 20min - 16 - PoliLili és az ébredő szexualitás
Barátságos, közvetlen és szókimondó társalgás szexről. PoliLili talán a legismertebb magyar blogger és vlogger ebben a témában, aki nyíltan beszél saját útjáról, felismeréseiről, és segítő munkájáról.
https://ebredoszexualitas.hu/
videók:
https://www.youtube.com/channel/UCElGPnBrjt1ZCV_o5pi0xlg
szexshop:
https://noiboldogsag.hu/
Sat, 25 Sep 2021 - 1h 11min - 15 - Réti Ágota és a Benső Egység módszer
Réti Ágotával egy szauna és egy masszázságy társaságában beszélgettem. Egyiket sem használtuk - két széken ültünk, és arról faggattam, mi mindent tanult Ágota, mire összeállította az általa hatékonynak tartott rendszert. De nem csak erről beszélgettünk, hanem például a spirituális vállalkozásról általában, és hogy luxus-e a lelki ügyek kezelése. Vidám és kedves riportalanyom társaságában sikerült feltennem a podcast eddigi leghosszabb kérdését - amire én se számítottam. Jó szórakozást!
Wed, 15 Sep 2021 - 1h 17min - 14 - Ki csinálja ezt a podcastet?
Egy részletes bemutatkozás, múlt és háttér nagy vonalakban. Kismonológ zenékkel aláfestve.
Zenék
Future Plant https://www.youtube.com/user/FuturePlant
MsBean https://www.youtube.com/channel/UChoy2NL2rUd8H1j64TsEddw
Hangoskönyv novellák https://www.youtube.com/channel/UCL0LJjD7YpAkRCC2qNEOhcQ
A Jövőgyár rádióműsor podcastosított változata https://anchor.fm/jovogyar
Fri, 03 Sep 2021 - 17min - 13 - Gyászfeldolgozás módszer® Vikár Erzsébettel
Vikár Erzsébettel, a módszer egyik hazai specialistájával beszélgettünk a gyászról, a feldolgozás lehetőségeiről, és arról a módszerről, amit kollégáival alkalmaznak az őket felkereső klienseknél. Legyen halál, kapcsolati, egzisztenciális vagy bármilyen más veszteség, egy részletesen kidolgozott program mentén nyújtanak támogatást. Erről mesél Erzsébet ebben a személyes hangvételű adásban.
Wed, 28 Jul 2021 - 1h 21min - 12 - Lacsny Éva szexuálterapeutaFri, 28 May 2021 - 1h 03min
- 11 - Beszélgetés Nemes László filozófussal a boldogságról, az élet értelméről, halálról és más apróságokról
A podcast első férfi vendége egy filozófus, aki korunk Szókratészeként a beszélgetésben látja a filozófia kiteljesedésének lehetőségét. Társalogtunk kávéházakról, filozófiai tanácsadásról, a boldogságról és az élet értelméről. Kiderült, hogy egy filozófusnak nem lehet villámkérdéseket feltenni :) Jó szórakozást!
Fri, 21 May 2021 - 1h 46min - 10 - Faragó MelindaWed, 28 Apr 2021 - 1h 03min
- 9 - Apró gondok boldogsága
Egy monológ, benne az Apró gondok boldogsága című írással. Erős szex felé történő kilengés után tolom a témát a boldogság irányába, és nyugi, a halálra is sor kerül :) Az elhangzó mű az Elnök a fa alatt című kötetből való, aminek más darabjait (nem az összes) meghallgathatjátok itt: https://www.youtube.com/channel/UCL0LJjD7YpAkRCC2qNEOhcQ
Tue, 20 Apr 2021 - 12min - 8 - Dénes Évi, sorselemző, író és még sokminden más...
Ebben az epizódban Dénes Évivel beszélgetek arról, ahogy ő az emberi sorsot, párkapcsolatot, ihletet és alkotást, vallást és spiritualitást látja. Az a történelmi pillanat is bekövetkezik, amikor a riportalany kérdez. Végül pedig kiderül, melyik állandó kérdésre szoktam kapni a legviccesebb válaszokat. Könnyed társalgás a mindenről, mindenkinek. Jó hallgatást!
Tue, 30 Mar 2021 - 1h 08min - 7 - Balatoni Brigitta és az IntimTér
Balatoni Brigittával beszélgettünk az IntimTérben. Őszinte teazgatás kb. egy órában, diskurálva párkapcsolatról, női és férfi energiákról, szexről, keleti és nyugati gondolkodásról. Brigi saját útjáról mesélve személyes, néha vicces, néha mély és elgondolkodtató irányba sodorta beszélgetésünket. Hálásak vagyunk nyitottságáért, és örömmel osztjuk meg veletek a látogatásunkon készült felvételt.
Tue, 16 Feb 2021 - 1h 07min - 6 - Egy filmrőlThu, 04 Feb 2021 - 09min
- 5 - Sobják Mónikával beszélgetek majdnem mindenről
Sobják Mónika holisztilkus életmódtanácsadó, energiagyógyász, méhnővér, szervezetfejlesztő tréner, és még annyi minden más, ami majd az adásból kiderül, szóval vele beszélgetett a podcast fiúhangja, Erel. Transzcendens élményektől a poliamóriáig, tradíciótól modernitásig százfelé kanyarog a társalgás. Mónika elmeséli, miként lett olasz és spanyol tanárból varázsló, és a végén azért a kötelező gyakorlatot is elvégeztük. Mi jól szórakoztunk, reméljük ti is így lesztek ezzel. Jó hallgatást!
Tue, 12 Jan 2021 - 1h 10min - 4 - Dénes Éva Beavató című könyvét ajánljuk
Nemrég jelent meg Dénes Éva Beavató című regénye. Erről beszél Erel ebben a szubjektív, elkalandozó, de lényegében a könyv körül keringő nagymonológban. Pár epizód múlva a könyv szerzője a podcast vendége lesz. Addig is érdemes beszerezni a művet, mert szórakoztató, mély, magas, olvasásra maximálisan alkalmas.
Thu, 07 Jan 2021 - 09min - 3 - Év végi epizódTue, 22 Dec 2020 - 06min
- 2 - Beszélgetés Kékes Réka szexuális fejlesztővel
Az első epizódban Kékes Réka szexuális fejlesztővel beszélgettünk. Szóba került a szex és transzcendencia kapcsolata, életenergia, párkapcsolat, poliamória, az Essense mozgalom, és még jó néhány tabudöntögető kérdés. A felvétel online kapcsolattal készült, a hangminőség tükrözi a tényt, hogy a podcast fenekén még ott a tojáshéj. Később ennél csak jobb lesz, de a tartalom remélhetőleg kárpótol a hangminőségért.
Wed, 16 Dec 2020 - 1h 05min - 1 - BemutatkozásSun, 06 Dec 2020 - 05min
Podcasts ähnlich wie Szex, halál, boldogság
Della - 24.hu 24.hu
444 podcastek 444
Balázsék Balázsék
Hatalmas Arcok Betone.hu
Bochkor Bochkor
BŰNtények Podcast BŰNtények PODCAST
Friderikusz Podcast Friderikusz Sándor
Hihetetlen Történelem Podcast hihetetlentortenelem
HVG podcastok HVG
Kabare Club Podcast Kabare Club
A világ urai Klubrádió
Hetes Stúdió: Megbeszéljük a hetet Klubrádió
Megbeszéljük... Klubrádió
Reggeli személy Klubrádió
Rádiószínház - Kossuth plusz Kossuth Rádió| MTVA
KAPod Kovacs Andras Peter
Magyar Hang podcastok Magyar Hang podcast
Rádiókabaré MTVA | Kossuth Rádió
Partizán Partizán média
Pogi Podcast Pogátsa Zoltán
Portfolio Checklist Portfolio
Kabarécsütörtök Rádió Bonbonierre
Provokatőr Spirit FM
HetiVálasz Válasz Online
