Filtrer par genre
- 15 - #14_"Hátradőltünk picit társadalmilag"
A barátok közel egy év után ragadtak újra mikrofont, de legalább Doma leadta a szakdogáját időközben. Konstatálják, hogy akaratuk és választásuk van, és ez megnyugtatja őket. A megszokott közhely puffogatások közepette három kulcsszót járnak körbe: felelősség, szabadság, őszinteség. Bátrabban nyúlnak érzékenyebb témákhoz, miközben igyekeznek nem minősíteni, csupán tömöríteni. Úgy érzik vissza kéne vennünk a szavainkat, össznépileg. Olykor elragadtatják ugyan magukat, de idéznek Babitsot, Márait és Gandalfot is. Céljuk a párbeszédek megtörténése, hiszen rájöttek, hogy mindenkinek csak az itt és mostja van.
Wed, 01 Apr 2026 - 1h 03min - 14 - #13_"Vigyázzatok egymásra!"
A Barátok a 2025-ös évet sem hagyják epizódmentesen, összeülnek hát, hogy megosszák egymással félelmeiket. Elmélkednek az nemzetközi politikai helyzet okozta szorongásról, felidézve homályos egyetemi tanulmányaikat a kultúrák és civilizációk elméleteiről. Fukuyama, Huntington és Gandalf, egytől-egyig említésre kerülnek. Mindemellett emlékeztetik magukat, hogy a régi szép idők most történnek, és hogy a létezés kényelmetlen elemeit is el kell tudnunk fogadni. A nagy hullámzásban ledobnak érzelmi horgonyokat, és megragadnak gondolat-fogantyúkat. Megküzdési stratégiák címszó alatt Doma barát ismerteti a Lótusz-módszert, míg Andris barát az agykontrollt mutatja be röviden. Őszintén bíznak benne, hogy a hallgatóság is támaszra lel ezekben a turbulens időkben, és mozgásban tud maradni.
Mon, 12 May 2025 - 1h 03min - 13 - #12_"Végülis ez lenne itt a cél"
A barátok évértékelés gyanánt a halmazelmélethez nyúlnak, különválasztják a kontrollálható és a tőlük független eseményeket. Reflektoros útmegvilágítás, avagy mennyire érdemes előreszaladni a tervezésben. Egy energiatakarékos üzemmód megtalálásának lehetősége, és egyéb élet-filozofikus adalékok. Andris barát megosztja napi kapcsolatát a tudatalattival a célszám eléréséig, Doma barát egy háromlépéses módszert ismertet. Gondolatspirálból gondolatspirálba, avagy az idei év mottógyűjteménye. AZ egyik tanulság önmagunk igazolása hátralépve, miként a barátok is röviden reflektálnak az év eleji célkitűzéseikre.
Mon, 23 Dec 2024 - 55min - 12 - #11_"Ha az összes zászló lobog"
A barátok ismét egy térben Andris biztonságos berlini visszatérésének és Doma vendégszeretetének köszönhetően. Éljen a "workation"! Sport-related témakörök pedzegetése, megkésett foci EB megélések, avagy a nemzettudat és a sport eszményének viszonya. Érzelmi invesztáció, szimbolikus gesztusok az egyéni szinten és a nemzetközi kapcsolatok dimenziójában ahogy azt a rafkós keleteik látják. A nagy kérdések: hogyan vált Andris barát csapatkapitánnyá, és mi is az a spirit kör?
Thu, 26 Sep 2024 - 1h 05min - 11 - #10_"Megtanultunk percepciót váltani"
A Barátok a tizedik epizód aprópoján visszatekintek a berlini kezdetekre, és az útra, amit azóta bejártak. Reflektálnak a megváltozott élethelyzetekre és a végbement karakterformálódásokra. Szembesültek rendszerszintű hiányosságokkal, de nem bánnak semmit. Alapvetően egyetértenek abban: sikerült percepciót váltaniuk. Hangzatosság vs higgadt hangnem. Impulzusok vs tisztánlátás. Hiszen saját magunk változásait is el kell tudnunk fogadni. Fiatalfelnőtt-kori kalandozások, az alternatív útba vetett töretlen hit még több kockáztatással, hibákon keresztül. Összességében merik remélni: végülis fasza gyerekek lettek.
Fri, 21 Jun 2024 - 1h 11min - 10 - #09_"Tegyünk kísérletet az átültetésére!"
Újévi epizód kicsit megkésve ugyan – de még épp a negyedévzárás előtt – avagy hova tűnik az a bizonyos januári lendület? Hozzátartozik, hogy a barátoknak újra borsot tört az orra alá a technika és a Berlin-Budapest távolság, mégis kitérnek az új szokások vélt és valós kialakítási módszereire. Kulcsszavuk: az agilitás (elvégre Doma informatikus). E fogalom átültetésére tesznek kísérletet esetlen példákkal, hangosan gondolkodva. Dobálóznak agykontroll technikákkal, feszegetik a "kész" fogalmát és az intraperszonális kommunikáció korlátait. Végül a kezdő szokásépítők megkóstolják a szendvics-módszert, hogy ilyes formába csomagolva reflektáljanak egymás újévi fogadalmaira.
Sat, 30 Mar 2024 - 1h 12min - 9 - #08_"Köszönöm, hogy itt lehettetek"
Doma és Andris barát eleget tettek ígéretüknek, és meglátogatták Marci barátot, mikrofonokkal. Kultúrált hahotázások és szemelvények a Corvinus Művészeti Akadémia 10 éves történelméből. Avagy hogyan élték meg az alapító atyák az első éveket. Mini tragédiák és szerencsés véletlenek sorozata a művészeti-kulturális vonalon. Romantikus karrierkitekintések, miként egy kis társadalomkritika is belefér. De tulajdonképpen mit is keres egy művészeti diákszervezet a Corvinus Egyetemen?
Mon, 04 Dec 2023 - 1h 01min - 8 - #07_"A világ új ura az egyesek és nullák hosszú sora lesz"
Doma barát a szakdolgozatáról kérdezte Andris barátot, aki készséggel válaszolt neki. A technorealista monologizálások közepette szó esik a figyelemgazdaságról, a nyerőgép effektusról, az etikus design koncepció alapelveiről és az erősen megkérdőjelezhető vállalati felelőségről. Sebesen repkedő empirikus adatok, és heves egymás szavába vágások, mígnem a kutatási kérdés végleg megválaszolásra kerül. Hogy mennyire reményteli a helyzet? Nos, a párbeszéd az érintettek között határozottan on-going, rajtunk áll merre formáljuk. Ujjal mutogatni nem érdemes, elvégre ezek is csak eszközök, így a felelőség mindannyiunk kezében van. Egy biztos: Harari fenti baljós prognóziását mégis csak jó volna közösen elkerülni.
Sun, 30 Jan 2022 - 34min - 7 - #06_"Nagyon nehéz volt ezt most megúszósan csinálni"
A barátok az év végéhez közeledve újra mikrofont ragadtak, hogy 25 percben reflektáljanak 2021-re. Lesz itt minden, mint a búcsúban: valóság újrakeretezés reakciókényszerben, Carl Rogers és Denzel Wasinghton megidézése, Accountability Meeting "know-how" és megannyi adatvédett anekdota. Házi feladat: sorolj fel 3 dolgot, amiért hálás vagy! BUÉK BUÉK!
Mon, 10 Jan 2022 - 24min - 6 - #05_"Megéri okosan tanulni"
Doma éppen hazajött Berlinből, így a barátok újra mikrofont ragadtak. Hatalmas mentegetőzések, majd eszmecsere a média és mindennapi létezés, valamint a légkör és produktivitás kapcsolatáról. Megtudhatjuk, hogy Doma is volt fiatal, igaz akkor még módszer nélküli. Mindez mára változott. Tanulásmódszertani tippek, avagy hogyan töltsük fel a hosszútávú memóriát! Vélemények az olvasás legnagyobb királyságairól, illetve a szak- és szépirodalom kombinálásáról. Ugyanitt éljenek az offline jegyzetfüzetek és a kiírásra érdemes gondolatok!
Thu, 29 Apr 2021 - 27min - 5 - #04_"Egy házat is fel lehet építeni YouTube videókból"
Doma az ideje felét a YouTube-on tölti, Andris szerint mindezt tudatosan teszi. Állandóan megnyitott YouTube tabok, és hajnali okulások reklámokkal kizökkentve. Mégis a platform "kollektív tudásbázis" jellegét el kell ismerni, ami persze felelősségi kérdéseket is erősen felvet (legalább is a barátok felvetik). Gravitáló gondolatok a médiatudatosságról, okos-analógiák zuhataga, és a jól megszokott utolsó perces tuti tipp, mindez a YouTube-ra fókuszálva. Megemlítve: The Coding Train, Numberphile, Computerphile, EasyGerman, 3Blue1Brown, Davie504, Adam Neely és TEDx Talks.
Sun, 22 Nov 2020 - 31min - 4 - #03_"El kell végezni a házifeladatot"
Ígéretükhöz híven, a barátok kísérletet tesznek a berlini élethez szükséges papírmunka bemutatására. Egy-két fontosabb koncepció, illetve a hosszútávú létezés alfája és omegája, valamint a rendszer banánhéjai, amiken könnyen meg lehet csúszni. Súlyos eurók megmentése, és egyéb kitekintéseka következő kulcsfogalmak mentén: lakhatás, bejelentkezés és Erasmus+ szakmai gyakorlat. Link áradat: Wunderflats, ImmobilienScout24, WG Gesucht, BerlinStartupJobs, service.berlin.de.
Sat, 07 Nov 2020 - 27min - 3 - #02_"Nem dőlünk ki az első pofontól!"
Téged mi hozott Berlibe? - hangzik el a kérdés, ezegyszer zúgásmentesen. Akadályok és útkeresések, avagy miként ülték meg a barátok a COVID első hullámát az európai Szilícium-völgyben. Tanulság: hátra kell tudni lépni szemléletet formálni, és mindig van kiút. [Említés: betahaus, Dorci cikk]
Tue, 13 Oct 2020 - 40min - 2 - #01_"Mondjuk ki: haza kell vinni!"
Egy nem-mélyen-átgondolt, szárnypróbágató első rész a kommunikációról, a negatív mindsetről és a magyar potenciálról egy rögtönzött történelem óra keretében nem tervezett aktuálpolitizálással átitatva, utópisztikus gondolatokkal fűszerezve. Világélet = 23 év, a szóvégi néma "n"-ekért utólagos bocsánat. [említés: Julian Treasure, Joy on Demand]
Wed, 23 Sep 2020 - 47min - 1 - #00_"Az ő ötlete volt"
Ujjal mutogatás és érzelgős bemutatkozás. Ezek a fiúk tényleg komolyan gondolják. Egy Berlinben összeforrt barátság rövid története, tanulság: menjetek szaunázni! (említés: CMA, GranCanada)
Thu, 17 Sep 2020 - 07min
Podcasts similaires à Bandelbonding
Della - 24.hu 24.hu
444 podcastek 444
Balázsék Balázsék
Hatalmas Arcok Betone.hu
ITT ÉS AKKOR Betone.hu
Bochkor Bochkor
BŰNtények Podcast BŰNtények PODCAST
Friderikusz Podcast Friderikusz Sándor
Hihetetlen Történelem Podcast hihetetlentortenelem
HVG podcastok HVG
Kabare Club Podcast Kabare Club
A világ urai Klubrádió
Hetes Stúdió: Megbeszéljük a hetet Klubrádió
Megbeszéljük... Klubrádió
Rádiószínház - Kossuth plusz Kossuth Rádió| MTVA
KAPod Kovacs Andras Peter
Magyar Hang podcastok Magyar Hang podcast
Rádiókabaré MTVA | Kossuth Rádió
Partizán Partizán média
Pogi Podcast Pogátsa Zoltán
Portfolio Checklist Portfolio
Kabarécsütörtök Rádió Bonbonierre
Provokatőr Spirit FM
HetiVálasz Válasz Online
