Filtrar por género
- 200 - "Ha valaki nem karakteres, nem parodizálják ki" - Korda György | Zeng! #21
„Ha egy dal nem jelentős, nem dolgozzák föl; ha valaki nem karakteres, nem parodizálják ki”
2026 tavaszán Onstage/Backstage címen popup kiállítás nyílt a Magyar Zene Háza Popkulturális Popkönyvtárában Korda György és Balázs Klári jelenlegi életéről. Ennek alkalmából volt a Zeng! podcast 21. adásának vendége Korda György.
A beszélgetés során Korda György rengeteget mesélt a kiállításon megjelenő tárgyakról, megosztotta néhány fotónak a történetét és nosztalgikusan emlékezett vissza az előző évtizedekre. Zenei életművét szemlézve szóba került Szeptember volt című 1981-es albuma, amelyen jelenleg legsikeresebb slágere, a Reptér is szerepel, és elmesélte azt is, hogyan duetteztek először feleségével, Balázs Klárival, éppen ennek az albumnak a kedvéért.
A felvételre eredetileg feleségével párosban került volna sor, viszont a rögzítés időpontjában Balázs Klári sajnos egészségügyi okok miatt nem tudott jelen lenni - viszont Gyuri bácsi a műsor végén elszavalta neki „Addig szeretnék élni csak” című slágerét.
_ Aki válaszol: Korda György
_ Aki kérdez: György Imre, zenész, a Felütés podcast szerkesztő-műsorvezetője, a Zene Háza munkatársa
============================================
A Zeng! podcastról
__ Ez itt a Zeng!, a Zene Háza beszélgetős podcastja. Kulisszatitkok, mélyinterjúk, és más érdekességek a Zene Háza programjairól.
Mit jelent a "Zeng"?
__ „1. tárgyatlan (választékos) I Hangszer v. hangszeres zene, ének, emberi hang I telten, színesen, gyönyörködtetőn szól, hangzik.”
Az epizódot megtaláljátok Spotify Podcast csatornánkon is!
============================================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
▷ Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
▷ Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
▷ TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
▷ Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2026.
Fri, 25 Sep 2026 - 36min - 199 - "A vezetésnek fogalma nem volt arról, hogy ez a zenekar milyen" - FREDDIE | Zeng! podcast #21
Tavaly év végén rögzítettünk egy exkluzív, a budapesti Queen koncerthez kapcsolódó podcast beszélgetést Boldog Dalma médiakutatóval, aki szakértője a Kádár-korszak sajtótörténetének és kutatásaiban az 1986-os magyarországi koncert is fontos helyet kapott.
- Mit jelentett a kor emberének ez a koncert, és miért volt fontosabb, mint más külföldi sztárok fellépései a vasfüggöny mögött?
- Hogy érezték magukat nálunk a Quuen zenekar tagjai?
- Hogyan értékelte a zenekar teljesítményét a kor sajtója?
Mindez az új Zengből! kiderül!
Freddie Mercury és a Queen 1986-os budapesti koncertjének negyvenedik évfordulójára emlékezik a Magyar Zene Háza és a világhírű rocksztár emlékét ápoló World of Freddie új, közös, saját tervezésű időszaki kiállítása. Az ikonikus zenekar a vasfüggöny mögött elsők között adott nagyszabású stadionkoncertet Magyarországon. A zenekar – ebben a felállásban – utolsó turnéja során egyedül hazánkba látogatott el Kelet-Európában. A Népstadionban tartott fellépés a szabadság élményét és az akkori rendszer korlátjain való áttörést szimbolizálta egy egész generáció és régió számára. A koncert végén, amikor Freddie Mercury váratlanul elénekete a "Tavaszi szél vizet áraszt..." című magyar népdalt, szinte megrepedtek a rendszer által húzott falak a két világ között.
_ Aki válaszol: Boldog Dalma, médiakutató
_ Aki kérdez: György Imre, zenész, a Zene Háza munkatársa
============================================
A Zeng! podcastról
__ Ez itt a Zeng!, a Zene Háza beszélgetős podcastja. Kulisszatitkok, mélyinterjúk, és más érdekességek a Zene Háza programjairól.
Mit jelent a "Zeng"?
__ „1. tárgyatlan (választékos) I Hangszer v. hangszeres zene, ének, emberi hang I telten, színesen, gyönyörködtetőn szól, hangzik.”
============================================
▷ FREDDIE - A kiállítás ◁
2026. május 1 - 2027. február 28.
Zene Háza
▷ Jegyeket itt találtok! ◁
https://zenehaza.hu/freddie_01
============================================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
▷ Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza/
▷ Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza/
▷ TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
▷ Spotify | https://open.spotify.com/show/6H6Uaq4sRfj3yjFJcgEUYB
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2026.
Sun, 26 Jul 2026 - 39min - 198 - Múzeum Exkluzív podcast #3 || Vendég: Frazon Zsófia, főmuzeológus, Néprajzi Múzeum
Múzeum Exkluzív podcastunkban a terület szakembereivel kötetlenül beszélgetünk a múzeumok lehetőségeiről, kihívásairól, átalakulásáról, új kiállításokról, izgalmas technológiai lehetőségekről, és persze személyes történetekről. Epizódról-epizódra más-más területről hívunk vendégeket, hogy megismerhessük például egy múzeum vezetőjének, egy kurátornak vagy egy installációtervezőnek a munkáját, szakmai világát.
A harmadik részben Frazon Zsófia ethnográfussal, a Néprajzi Múzeum kurátorával beszélgettünk változó kiállításokról, új múzeumépületről, a látogatók tárgyakhoz való viszonyáról, a személyes történetek fontosságáról, a néprajz jelentésének változásáról – és hogy erre miként reagálhat egy múzeum. Zsófia nem véletlen került fel többször is a HVG által publikált legbefolyásosabb művészeti szereplőket rangsoroló listára, hiszen munkásságával az ethnográfia, kulturális antropológia területét, a múltat hozza közelebb a kortárs művészetekhez, a mához, nemcsak tudományos, hanem látogatói szemmel is jól érthető, értelmezhető módon. A beszélgetésben érintett témák nemcsak saját területén, hanem a Magyar Zene Háza vagy más intézmények számára is érdekesek lehetnek.
Vendég: Frazon Zsófia főmuzeológus, a Néprajzi Múzeum MaDok-programjának vezetője
Házigazda: Horn Márton, intézményigazgató, Magyar Zene Háza.
============================================
⬇️ Iratkozzatok fel csatornánkra a legfrissebb tartalmakért! ⬇️
https://www.youtube.com/@magyar_zene_haza
============================================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
◗ Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
◗ Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
◗ TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
◗ Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2026.
Mon, 13 Jul 2026 - 57min - 197 - „Gojmának a legnagyobb boldogság az volt, amikor táncolhatott" - Romano Drom | Zeng! podcast #20
Kovács Antal Gojma, a Romano Dromból és Ando Dromból ismert legendás cigány táncos és zenész 21 éve hunyt el. A tavalyi kerek évforduló kapcsán családja, a Romano Drom zenekar (Kovács Antal, Kovács A. Máté, Kovács Krisztián) úgy döntött, hogy rendhagyó és hagyományteremtő módon megalapítják és elindítják a Gojma-díjat. Az ország legdinamikusabb, Gojma szellemiségéhez legközelebb álló cigány táncosát keresik. A tavalyi nagysikerű tehetségkutató és gálaműsor után idén még magasabbra tették a lécet, hogy az ország legnagyobb cigány táncversenyét rendezzék meg országosan, valamint ehhez kapcsolódóan egy három napos nagy rendezvényt is létrehozzanak a Magyar Zene Házában.
A háromnapos eseménysorozat és a szólótáncverseny apropóján kérdezte Gojma fiát és unokáját, Kovács Antalt és Kovács A. Mátét a Zeng! podcast legújabb részében Dömötör Endre. A hagyományteremtő, nagyszabású rendezvény megálmodóival és főszervezőivel folytatott beszélgetésben szó esett többek között a következőkről:
- mi adta az ötletet a táncverseny megrendezéséhez
- milyen volt Gojma és mi az ő egyedi kulturális öröksége
- hogyan sikerült a tavalyi első alkalom és ahhoz képest milyen fejlesztéseket terveztek
- pontosan milyen program vár azokra, akik ellátogatnak július 2-4. között a Zene Házába.
_ Aki válaszol: Kovács Antal és Kovács A. Máté
_ Aki kérdez: Dömötör Endre, a Zene Háza szakmai munkatársa
============================================
A Zeng! podcastról
__ Ez itt a Zeng!, a Zene Háza beszélgetős podcastja. Kulisszatitkok, mélyinterjúk, és más érdekességek a Zene Háza programjairól.
Mit jelent a "Zeng"?
__ „1. tárgyatlan (választékos) I Hangszer v. hangszeres zene, ének, emberi hang I telten, színesen, gyönyörködtetőn szól, hangzik.”
Az epizódot megtaláljátok Spotify Podcast csatornánkon is!
============================================
▷ Romano Fesztivál ◁
Július 3-4.
Zene Háza
▷ Jegyeket itt találtok! ◁
https://zenehaza.hu/programsorozatok/romano-feszt
============================================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
▷ Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
▷ Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
▷ TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
▷ Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2026.
Mon, 22 Jun 2026 - 1h 07min - 196 - Nyári szabadtéri programok a Zene Házában | Zene a Házban #49
Táncházak, koncertek, filmvetítések, salsa party és családi programok - a Zene Háza nyári, szabadtéri programkínálatáról Halmos András programszerkesztő mesélt Czoller Andreának - tartsatok velünk és hallgassatok bele podcastjainkba!
============================================
⬇️ Iratkozzatok fel csatornánkra a legfrissebb tartalmakért! ⬇️
https://www.youtube.com/@magyar_zene_haza
============================================
Szabadtéri programok a Zene Házában egész nyáron!
RÉSZLETEK ÉS JEGYEK ITT!
https://zenehaza.hu/szabadteri_koncertek
============================================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
◗ Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
◗ Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
◗ TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
◗ Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2026.
Sun, 31 May 2026 - 23min - 195 - Parno Graszt × Ham ko Ham - jótékonysági koncert a Bagázs javára június 3-án! | Zene a Házban #48
A Zene Háza társadalmi felelősségvállalásának részeként jótékonysági koncertjeinek sorában a következő esemény egy Parno Graszt- és Ham Ko Ham-koncert lesz, amelyet a Bagázs Közhasznú Egyesület javára tartunk a zenekarokkal partnerségben. A Bagázs Közhasznú Egyesület hosszútávú, komplex programokat dolgoz ki és valósít meg a roma telepen élő felnőttekkel, gyerekekkel, hogy esélyük legyen céljaik elérésére. A koncert bevétele az Egyesületet támogatja.
A koncertről Oláh József, a Parno Graszt vezetője mesélt Czoller Andreának - tartsatok velünk és hallgassatok bele podcastjainkba!
============================================
⬇️ Iratkozzatok fel csatornánkra a legfrissebb tartalmakért! ⬇️
https://www.youtube.com/@magyar_zene_haza
============================================
Parno Graszt | Ham Ko Ham
Június 3. szerda 19:30
RÉSZLETEK ÉS JEGYEK ITT!
https://zenehaza.hu/esemeny/parno-graszt-ham-ko-ham
============================================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
◗ Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
◗ Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
◗ TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
◗ Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2026.
Sat, 30 May 2026 - 12min - 194 - Lamine Siskora (SEN) - A kora művészete || Világfalu - zenei szabadegyetem Weyer Balázzsal #3
Világfalu podcast Weyer Balázzsal - újonnan induló podcastban hallhatjátok Weyer Balázs izgalmas világzenei előadásainak felvételét a Zene Háza Világfalu sorozatából!
Weyer Balázs Világfalu sorozatában a harmadik előadás témája Afrika zenetörténetének – és zenei jelenének – egyik meghatározó hangszere, a kora. Az afrikai hárfának is nevezett hangszer a Nyugat-Afrikai jeli-kultúra egyik pillére, amely önmagában a térség történelmének, társadalmának, dinasztikus zenei kasztrendszerének és nagyon sok történetnek a hordozója. Az előadás során Lamine Siskora szenegáli korás segítségével ismerkedtünk a hangszerrel. A korán játszó jelik a 13. század óta ugyanahhoz a dinasztiához tartoznak, Lamine Siskora maga a Sissoko korás dinasztia 42. generációjához tartozik, aki maga is készít hangszereket, így a teljes történettel megismerkedhetünk: hogy hogyan lesz calabash tökből, egy darab fából és némi állati bélből éteri hangú hangszer, hogy hány évig tartanak a szigorú inasévek és hogy hogyan élt túl változatlan formában csaknem ezer évet és hogyan lett világzenei divat belőle az ezredfordulóra.
============================================
⬇️ Iratkozzatok fel csatornánkra a legfrissebb tartalmakért! ⬇️
https://www.youtube.com/@magyar_zene_haza
============================================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
◗ Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
◗ Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
◗ TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
◗ Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2025.
Mon, 18 May 2026 - 2h 19min - 193 - Rendhagyó Mörk koncert május 8-án a Zene Házában | Zene a Házban #47
Négy hosszú év után végre visszatér a MÖRK a Magyar Zene Házába. A 2024-es Still Dreamin’ nagylemez megjelenését követően önmagát hibernáló zenekart 2026-ban is csak pár különleges alkalommal lehet majd elcsípni. Májusban a Magyar Zene Háza színpadán egy igazán unikális MÖRK élményben lehet része a közönségnek, ahol a megszólaló dalok a teljes diszkográfiából merítkeznek majd, de természetesen semmi sem pont úgy szólal meg, ahogy bármikor máskor. A MÖRK varázsa, hogy a pillanat hullámain sodródva engedik utazni magukat minden koncerten, erre invitálják a közönséget is. Szkafandereket felhúzni, indulhat az űrséta!
A koncertről Zentai Márk frontember-énekes mesélt Czoller Andreának - tartsatok velünk és hallgassatok bele podcastjainkba!
============================================
⬇️ Iratkozzatok fel csatornánkra a legfrissebb tartalmakért! ⬇️
https://www.youtube.com/@magyar_zene_haza
============================================
Mörk
Május 8. péntek 20:00
RÉSZLETEK ÉS JEGYEK ITT!
https://zenehaza.hu/esemeny/mork-1
============================================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
◗ Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
◗ Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
◗ TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
◗ Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2026.
Thu, 07 May 2026 - 18min - 192 - A bögöly, a lódarázs és a cincér - Moduláris mini-opera a Hangdómban! | Zene a Házban #46
Három bogaras legény indul útnak: a bolond darázsló, a kéregető vérszívó és a feledékeny misztikus. Zümmögnek, topognak, álmodnak – és mi leskelődünk utánuk egy hernyórágta levélen át. Mit látnál, ha rovar lennél? Mit hallanál, ha hat lábad topogna nyugtalanul a harmatcseppek között? Talán választ ad erre a Zene Háza Hangdómjának legújabb premierje A bögöly, a lódarázs és a cincér címmel, május 6-án a Zene Házában!
A premierről Bali János zeneszerző mesélt Czoller Andreának - tartsatok velünk és hallgassatok bele podcastjainkba!
============================================
Három bogaras legény indul útnak: a bolond darázsló, a kéregető vérszívó és a feledékeny misztikus. Zümmögnek, topognak, álmodnak – és mi leskelődünk utánuk egy hernyórágta levélen át. Mit látnál, ha rovar lennél? Mit hallanál, ha hat lábad topogna nyugtalanul a harmatcseppek között?
Ez a zenés előadás minden alkalommal más. Mindig tíz-tizenöt epizódból áll, de egy nagy készletből választunk, még az azonos részek sorrendje is különböző. Mint amikor az erdőben sétálsz: soha nem ugyanazt látod kétszer. Egy este a bábok ébrednek, máskor a gyöngyvirágfejek kezdenek csilingelni, harmadszor árnyékok válnak le a szereplőkről. A történetek modulárisan illeszkednek egymáshoz, mint a levelek az ágakon – mindig más mintázatot alkotnak, mégis minden kombináció értelmes egésszé áll össze.
A hanganyag valódi rovarok felvett zümmögéséből, ütőhangszerek zenei zörejeiből és elektronikus hangokból épül fel. Jordán Adél hangja három karakter között kalauzolja a nézőt, miközben a Hangdóm 36 hangszórója úgy röpíti körbe a hangokat, mintha bent lennél a fészekben – vagy a fában, ahol a cincér évgyűrűnként rágja magát előre. Három fiatal ütőhangszeres művész, Burcsik Dávid, Láposi Dániel és Mohácsi Benjámin pezsgő ritmusú improvizációi is szervesen illeszkednek a zenei univerzumba.
A művet kitaláló és a zenéjét komponáló Bali János majdnem egy évtizede dolgozik térben mozgatott rovarhangokkal, és ehhez a darabhoz három rovar – a bögöly, a lódarázs és a cincér – repülésének hangja bizonyult a legérdekesebbnek. Innen a cím.
Kocsi Olga vizuális munkája a hangdóm adottságaihoz és a befogadói érzékenységekhez igazodó, neuro-safe dome szemléletű képi világot hoz létre. A képi világ elsősorban finom mozgású, lassú átalakulásokra épülő animációkból, analóg montázsokból és kézi rajzos elemekből áll, amelyek a hanganyag struktúrájához és a narrációhoz szorosan kapcsolódva, azokkal együtt lélegeznek.
A vizuális koncepció célja egy olyan biztonságos, befogadható és inkluzív élmény létrehozása, amely érzékeny idegrendszerű nézők számára is hozzáférhető, miközben megőrzi a mű költői, szürreális és reflexív karakterét.
A szövegeket és a kis, nyitott történeteket Sirokai Mátyás költő formálja, aki, miután egy-egy kötetében már a fák és a sziklák világába kalauzolt minket, ezúttal a rovarvilágot idézi meg a költészet varázslatának segítségével. Az epizódok az összes alkotó szabad ötletcsíráiból formálódnak, és úgy illeszkednek egymáshoz, ahogy a természetben is: logikusan, mégis meglepően.
============================================
⬇️ Iratkozzatok fel csatornánkra a legfrissebb tartalmakért! ⬇️
https://www.youtube.com/@magyar_zene_haza
============================================
A bögöly, a lódarázs és a cincér - Moduláris mini-opera a Hangdómban
Május 6. szerda 19:00
RÉSZLETEK ÉS JEGYEK ITT!
https://zenehaza.hu/esemeny/dome-live-038-a-bogoly-a-lodarazs-es-a-cincer
============================================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
◗ Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
◗ Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
◗ TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
◗ Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2026.
Wed, 06 May 2026 - 17min - 191 - Kurtágiána: Kurtág György és barátai a Zene Házában - Ajtony Csaba gondolatai | Zene a Házban #45
A mai zene ritkán csak mai. A zeneszerzők ezerféle szálon kapcsolódnak – tudatosan és ösztönösen, közvetlenül vagy közvetve – régi és újabb zenékhez. Ezek a zenei kapcsolódások különösen jelentősek Kurtág György életművében: az utalások, hommage-ok és történeti reflexiók sokrétű és tudatos használata mentén az alkotás folyamata a zenetörténet széles spektrumát járja be.
A Kurtágiána Kurtág György 100. születésnapját ünneplő sorozathoz csatlakozik egy különleges élménnyel, amely az Mester életművét élő, folyamatosan továbbgondolt párbeszédként mutatja meg. A MIKAMO Közép-Európai Kamarazenekar estjén Kurtág zenéje történeti referenciák és kortárs reflexiók kontextusában szólal meg: Johann Sebastian Bach és Robert Schumann műveitől indulva több generáció zeneszerzőinek alkotásai lépnek egymással kapcsolatba.
A Kurtág György 100. születésnapjának dedikált koncertről Ajtony Csaba karmester mesélt Czoller Andreának - tartsatok velünk és hallgassatok bele podcastjainkba!
============================================
⬇️ Iratkozzatok fel csatornánkra a legfrissebb tartalmakért! ⬇️
https://www.youtube.com/@magyar_zene_haza
============================================
Kurtágiána
Április 28. kedd 19:00
RÉSZLETEK ÉS JEGYEK ITT!
https://zenehaza.hu/esemeny/kurtagiana
============================================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
◗ Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
◗ Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
◗ TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
◗ Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2026.
Mon, 20 Apr 2026 - 13min - 190 - Boggie: Apoteózis – lemezbemutató | Zene a Házban #44
A Fonogram-díjas Csemer Boglárka ’Boggie’ pályafutása eddigi legmélyebb és legszemélyesebb anyagával tér vissza: érkezik az Apoteózis, az énekesnő ötödik szerzői nagylemeze. Az album központi témája az emberi fejlődés és az önmeghaladás; a dalok azt kutatják, hogyan válhatunk jobbá, és elérhető-e számunkra az „isteni magasság” a mindennapokban. A különleges anyag élőben április 25-én, a Magyar Zene Háza színpadán debütál.
Az énekesnővel az elmúlt évtizedben a Billboard-listát megjárt Parfüm sikerétől a texasi SXSW fesztiválon át Algériáig számos fontos dolog történt. A 2022-es Fragilité sikere és a Petruskával közös, 2025-ben megjelent Hunclorique projekt után az Apoteózis egy újabb szintlépés: egy este, ahol a zene és a lélek felemelkedik.
A lemezbemutatóról Csemer Boglárka mesélt Czoller Andreának - tartsatok velünk és hallgassatok bele podcastjainkba!
============================================
⬇️ Iratkozzatok fel csatornánkra a legfrissebb tartalmakért! ⬇️
https://www.youtube.com/@magyar_zene_haza
============================================
Boggie: Apoteózis – lemezbemutató
Április 25. szombat 19:30
RÉSZLETEK ÉS JEGYEK ITT!
https://zenehaza.hu/esemeny/boggie-apoteozis-lemezbemutato
============================================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
◗ Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
◗ Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
◗ TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
◗ Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2026.
Sat, 18 Apr 2026 - 20min - 189 - „Soha nem licitálunk egymás fölé” - Tátrai Tibor, Gotthárd Mihály (godfater.) | Zeng! podcast #19
Tátrai Tibor gitárzseni, a magyar gitárosok kiemelkedő képviselője – a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével kitüntetett, Artisjus Életmű- és EMeRTon-díjas, Liszt Ferenc- és Kossuth-díjas, Érdemes művész – az elmúlt években nagy sikereket elérő godfater. zenekarát új, sokkal csinosabb köntösbe bújtatta. Ugyanis a zenekar kemény magját nyújtó, többszörös életműdíjas és év dobosa, Artisjus-, Máté Péter-, Arany Dobverő-díjas Borlai Gergő, a Tibusz játékához méltó gitárvirtuóz Mike Gotthard és az ifjú basszusgitáros tehetség, Usztics Dani mellett női tagokkal (Hegedűs Bori, Felszegi Dalma, Bótyik Borostyán, Kalocsa Lilla) bővült a zenekar.
Április 14-én ez a megújult formáció hozza el a Zene Házába a zenekar nyári záporra emlékeztető, heves és energikus, mindent elsöprő friss repertoárját. A koncert alkalmából nyílt lehetőség arra, hogy Tátrai Tibor és Gotthárd Mihály elképesztően unikális párosát kérdezze György Imre a Zeng! podcast legújabb részében. A két zenészben két eltérő generáció találkozik, akik nagyon más stílusban, de elképesztő harmóniában játszanak egymás mellett - és ez a beszélgetés során is megmutakozik.
A beszélgetésben szó esett többek között a következőkről:
- hogyan zajlott az első találkozásuk
- milyen munkamenettel dolgoznak
- miből inspirálódnak külön és közösen
- mit gondolnak a gitározás evolúciójáról
- és úgy egyáltalán mennyire kell egy zenésznek követnie a trendeket.
_ Aki válaszol: Tátrai Tibor és Gotthárd Mihály (godfater.)
_ Aki kérdez: György Imre, zenész, a Felütés podcast szerkesztő-műsorvezetője, a Zene Háza munkatársa
============================================
A Zeng! podcastról
__ Ez itt a Zeng!, a Zene Háza beszélgetős podcastja. Kulisszatitkok, mélyinterjúk, és más érdekességek a Zene Háza programjairól.
Mit jelent a "Zeng"?
__ „1. tárgyatlan (választékos) I Hangszer v. hangszeres zene, ének, emberi hang I telten, színesen, gyönyörködtetőn szól, hangzik.”
Az epizódot megtaláljátok Spotify Podcast csatornánkon is!
============================================
▷ godfater. ◁
Április 14. kedd 20:00
Zene Háza
▷ Jegyeket itt találtok! ◁
https://zenehaza.hu/esemeny/godfater
============================================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
▷ Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
▷ Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
▷ TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
▷ Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2026.
Wed, 01 Apr 2026 - 1h 03min - 188 - Jótékonysági koncert az autizmussal élő emberekért - Blues for Blue! | Zene a Házban #43
Az autizmussal élő embereket segítő MOZAIK Egyesület Blues for Blue címmel szervez jótékonysági koncerteket, a soron következő eseményen a Zene Házában a hazai blues zenei élet legjelentősebb zenészei közül rengetegen vesznek részt - Little G. Weevil, Pribojszki Mátyás, Szabó Tamás, Blues Rádió Budapest, Captain Brothers, Horváth Misi, Nemes Zoltán, Váray László, Z.Kiss Zalán -, és az este bevétele az Egyesület működését támogatja. Várunk szeretettel minden érdeklődőt egy kötetlen beszélgetésre a koncert előtt.
Az eseményről Kapitány Sándor mesélt Czoller Andreának - tartsatok velünk és hallgassatok bele podcastjainkba!
============================================
⬇️ Iratkozzatok fel csatornánkra a legfrissebb tartalmakért! ⬇️
https://www.youtube.com/@magyar_zene_haza
============================================
Jótékonysági koncert az autizmussal élő emberekért - Blues for Blue
Április 2. csütörtök 19:30
RÉSZLETEK ÉS JEGYEK ITT!
https://zenehaza.hu/esemeny/blues-for-blue
============================================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
◗ Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
◗ Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
◗ TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
◗ Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2026.
Fri, 27 Mar 2026 - 11min - 187 - Kurátori hétvége – Hégli Dusan és az Ifjú Szivek a Zene Házában! | Zene a Házban #42
A Zene Háza időről-időre megosztja a kurátori feladatokat egy-egy művésszel, a következő ilyen Kurátori hétvége házigazdája Hégli Dusan lesz, aki a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház művészeti vezetője. Az általa kurált hétvége szombat esti koncertje folyamán friss gondolatok és újszerű látásmódok találkoznak, sajátos műfajszintézis részeként szólalnak meg. Az koncertet egymásból táplálkozó, mégis eltérő hangulatú zenei világok határozzák meg. A zenészek saját zenei nyelvet alkottak, amelyben ismert motívumok új kontextusban, friss jelentéssel és új élménnyel töltődnek meg.
A kétnapos eseménysorozatról a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház művészeti vezetője, Hégli Dusan mesélt Czoller Andreának - tartsatok velünk és hallgassatok bele podcastjainkba!
============================================
⬇️ Iratkozzatok fel csatornánkra a legfrissebb tartalmakért! ⬇️
https://www.youtube.com/@magyar_zene_haza
============================================
Kurátori hétvége – Hégli Dusan és az Ifjú Szivek a Zene Házában
Március 28-29. szombat-vasárnap
RÉSZLETEK ÉS JEGYEK ITT!
https://zenehaza.hu/programsorozatok/kuratori-hetvege-hegli-dusan
============================================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
◗ Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
◗ Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
◗ TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
◗ Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2026.
Thu, 26 Mar 2026 - 09min - 186 - DJ Bootsie Quartet – Atlas Of Sisyphus lemezbemutató a Zene Házában | Zene a Házban #41
Közel egy évvel a Bartók feldolgozáslemeze után új albummal jelentkezik DJ Bootsie, aki 2026. március 27-én a Magyar Zene Házában mutatja be zenekarával hatodik nagylemezét, az Atlas of Sisyphus-t. A különleges premierről DJ Bootsie, vagyis Solymosi Vilmos mesélt Czoller Andreának - tartsatok velünk és hallgassatok bele podcastjainkba!
============================================
⬇️ Iratkozzatok fel csatornánkra a legfrissebb tartalmakért! ⬇️
https://www.youtube.com/@magyar_zene_haza
============================================
DJ Bootsie Quartet – Atlas Of Sisyphus
Március 27. péntek 19:30
RÉSZLETEK ÉS JEGYEK ITT!
https://zenehaza.hu/esemeny/dj-bootsie-quartet-atlas-of-sisyphus-lemezbemutato-koncert
============================================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
◗ Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
◗ Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
◗ TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
◗ Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2026.
Wed, 25 Mar 2026 - 13min - 185 - Alkonyattól pirkadatig: Audiovizuális álomkalauz a Hangdómban | Zene a Házban #40
A Zene Háza exkluzív sorozata folytatódik a Hangdómban! Az Alkonyattól Pirkadatig következő felvonásában ismét várjuk a vállalkozóbb kedvű vendégeinket egy egész estés audiovizuális utazásra. A nap-éj egyenlőségek, illetve napfordulók időpontjaihoz igazodva évente négyszer éjszakára is megnyílik a Hangdóm kapuja egy maratoni meditatív élményre. A matracokon fekvő közönségnek lehetősége nyílik, hogy a Hangdóm adta technikai adottságokat – a hang és vizuális elemek térbeli mozgását – kihasználva, megtapasztalják a relaxáció, illetve az alvás különböző fázisait. Az exkluzív élményt ígérő program késő este indul és hajnalig tart.
Az exkluzív, éjszakai sorozatról az alkotó, Halász Péter mesélt Czoller Andreának - tartsatok velünk és hallgassatok bele podcastjainkba!
============================================
⬇️ Iratkozzatok fel csatornánkra a legfrissebb tartalmakért! ⬇️
https://www.youtube.com/@magyar_zene_haza
============================================
Halász Péter: Immerzum Lucidia
Alkonyattól pirkadatig: Audiovizuális álomkalauz a Hangdómban
Március 21. szombat 22:00
RÉSZLETEK ÉS JEGYEK ITT!
https://zenehaza.hu/esemeny/alkonyattol-pirkadatig-audiovizualis-alomkalauz-a-hangdomban-4
============================================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
◗ Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
◗ Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
◗ TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
◗ Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2026.
Sat, 14 Mar 2026 - 20min - 184 - Magyar albummm! podcast #3 – Halász Judit: Kép a tükörben || vendég: Halász Judit
A Zene Háza Magyar albummm! című sorozatában hazai előadókkal beszélget Horváth Gergely, mindig egy-egy emblematikus lemezt a fókuszba helyezve. A lemezeket a szerző vagy előadó jelenlétében, saját élményeinek felidézésével körítve hallgatjuk meg a Magyar Zene Háza könyvtárban, amelynek egyre bővülő lemeztárából válogattunk, s amely a sorozat alkalmain így lesz egy-egy hazai nagyot szóló zenelemez játszóháza. Az esték érdekfeszítő, szórakoztató és informatív történetekben gazdag hanganyagát pedig podcast formájában is meghallgathatjátok.
Ezúttal Halász Judit első nagylemeze, a Kép a tükörben került lemezjátszóra, Horváth Gergely vendége pedig maga a főszereplő, Halász Judit volt. Fogadjátok szeretettel az este felvételét!
============================================
Bródy János Halász Juditék otthonában vendégeskedett, amikor váratlanul levette a Weöres Sándor-kötetet a könyvespolcról, ami a Csiribirinél nyílt ki. Miután épp volt nála gitár, elkezdte játszani. A városi legenda szerint így született meg az első Halász Judit „gyerekdal”, és vele az első album, amely valóban korszakalkotó volt. Olyan korszakot nyitott, amely az azt követő ötvenkét évben folyamatosan műsoron maradt; a lemez és a művészi program egyaránt. Ráadásul slágergyűjtemény: a Micimackó, a Bóbita és a Csodálatos Mary is ezen az albumon találhatók. Az évtizedek során újabb és újabb generációk tehetségeinek jelentett alapvető inspirációt az úgynevezett gyereklemezek műfajában. A Kép a tükörben születésénél egyszerre voltak jelen az épp felbomló Illés és a felálló Fonográf tagjai. Instant klasszikus, amelynek receptje egy újrafelfedezést is hozott: a költők versei könnyű zenei köntösben valóban azok, amik: dalok. Sőt, még az is megeshet, hogy a dalszövegírók olykor: költők.
============================================
⬇️ Iratkozzatok fel csatornánkra a legfrissebb tartalmakért! ⬇️
https://www.youtube.com/@magyar_zene_haza
============================================
Ha még emlékszünk, hogyan hallgattunk zenét, amikor csillogó fekete lemezeken Little Richard énekelt, akkor azt is tudjuk, mit adott a lemezjátszás a zene rajongóinak; zenehallgatásra dedikált időt, mély figyelmet, böngészendő szövegeket és emlékezetes borítókat. És még ennél is többet, mert a médium maga is hatott a dalszerzésre; már a kislemezek A és B oldal-jelzete felvetette a dalok prioritásának és sorrendjének kérdését, ami magával hozta az egész albumot szervező zenei vagy gondolati koncepció megszületését és alkalmazását. Egy lemez kézbevehető tárgy, ami erőteljesen formálja a személyes kapcsolatot a szerzőkkel és előadókkal is. A lemezhallgatás rítusát elevenítjük fel olyan hazai előadók albumainak közös meghallgatásával, amelyek valamilyen módon izgalmasan járultak hozzá a magyar könnyűzene történetéhez. A lemezeket a szerző vagy előadó jelentében, saját élményeinek felidézésével hallgatjuk meg a Magyar Zene Háza könyvtárban, amelynek egyre bővülő lemeztárából válogattuk az albumokat, s amely a sorozat alkalmain így lesz egy-egy hazai nagyot szóló zenelemez játszóháza.
============================================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
◗ Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
◗ Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
◗ TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
◗ Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2025.
Mon, 09 Mar 2026 - 1h 08min - 183 - Hobo 80 felett sem lassít - a Budapest Blues Banddel mutatkozik be márciusban! | Zene a Házban #39
Földes László azaz Hobo, a magyar zenei élet egyik kimagasló alakja, aki több mint öt évtizedes karrierje alatt a Hobo Blues Banddel, szólóban, verses lemezekkel, színházi munkásságával is maradandót alkotott. Aztán most, túl a nyolcvanon még egy új zenekart alapított, ami a Zene Házában mutatkozik be. A Budapest Blues Band tagjai között olyan legendás magyar blues-zenészek szerepelnek, mint Fekete Jenő, Nemes Zoltán.
A zenekar rögtön dupla koncerttel lendül bele a zenélésbe: ugyan a március 13-i koncertre már elfogytak a jegyek, március 14-én estére még lehet váltani a Zene Házába!
A Budapest Blues Band márciusban mutatkozik be a Zene Házában, az első két koncertről maga Hobo mesélt Czoller Andreának - tartsatok velünk és hallgassatok bele podcastjainkba!
============================================
⬇️ Iratkozzatok fel csatornánkra a legfrissebb tartalmakért! ⬇️
https://www.youtube.com/@magyar_zene_haza
============================================
Hobo és a Budapest Blues Band
Március 14. szombat 20:00
Részletek és jegyek itt:
https://zenehaza.hu/esemeny/raadas-koncert-hobo-es-a-budapest-blues-band
============================================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
◗ Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
◗ Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
◗ TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
◗ Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2026.
Mon, 09 Mar 2026 - 22min - 182 - "Nem jár alanyi jogon a figyelem" - Szendrői Csaba (Elefánt) | Zeng! podcast #18
Szendrői Csaba az Elefánt zenekar frontembere, énekes-dalszövegírója közel 15 éve áll színpadon. 2018-ban az Artisjus az év dalszövegrójának választotta, de a zene mellett számos más területen letette már a névjegyét. Modern, bátor és kompromisszummentes szövegei mélyek, megindítóak, mégis egyszerűséget hordoznak magukban.
Sokoldalúságát mi sem bizonyítja jobban, hogy a Scolar kiadó már négy kötetét is publikálta, és állandó vendége az irodalmi esteknek, kreatív szövegíróként is dolgozott, és a gasztronómia berkeibenis kipróbálta magát. 2020-ban találta ki az #olvasniszabad mozgalmat, aminek célja az olvasás népszerűsítése, az önfejlesztés, az olvasás hatása az egyén személyiségére, tudatára és gondolkodására. Az Elefánt zenéjét 5 albumon és számos single Dalon át szövegezte”, tízezres rajogótábora napról-napra követi posztjait.
Március 19-én a Dalszerzők köre legújabb részében Szendrői Csaba, Szeder-Szabó Krisztina és Áron András mesélnek arról, hogy milyen inspirációk és technikák mentén alkotják meg legújabb dalaikat. Az előadókat Csepelyi Adrienn kérdezi, akivel hőseink műhelytitkokat osztanak meg, a nézők pedig kicsit betekinthetnek a színfalak mögé. Spontán reakciók, improvizatív helyzetek, váratlan felismerések és örömteli megismerések egyszeri estéje ez, amit hiba lenne kihagyni.
Szendrői Csaba most György Imrével beszélgetett az esemény kapcsán a Zeng! podcastban.
Szó esett többek között a következőkről:
- egy író/költő a közönségnek vagy a kritikusoknak feleljen inkább meg
- milyen az ő írói karaktere
- honnan indult, mik voltak a kezdeti mérföldkövek
- és milyen zenei-irodalmi hatások formálták a művészetét.
_ Aki válaszol: Szendrői Csaba (Elefánt)
_ Aki kérdez: György Imre, zenész, a Felütés podcast szerkesztő-műsorvezetője, a Zene Háza munkatársa
============================================
A Zeng! podcastról
__ Ez itt a Zeng!, a Zene Háza beszélgetős podcastja. Kulisszatitkok, mélyinterjúk, és más érdekességek a Zene Háza programjairól.
Mit jelent a "Zeng"?
__ „1. tárgyatlan (választékos) I Hangszer v. hangszeres zene, ének, emberi hang I telten, színesen, gyönyörködtetőn szól, hangzik.”
Az epizódot megtaláljátok Spotify Podcast csatornánkon is!
============================================
▷ Áron András, Szeder-Szabó Krisztina, Szendrői Csaba – Dalszerzők köre #8 ◁
Március 19. csütörtök 19:30
Zene Háza
▷ Jegyeket itt találtok! ◁
https://zenehaza.hu/esemeny/aron-andras-szeder-szabo-krisztina-szendroi-csaba-dalszerzok-kore-8
============================================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
▷ Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
▷ Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
▷ TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
▷ Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2026.
Fri, 06 Mar 2026 - 53min - 181 - Hangok közt #110 I Dargay Marcell
Hangok Közt – korszakos podcast sorozat kortárs zeneszerzőkkel Dinyés Dániel gondozásában, a Magyar Zene Háza csatornáján
◖ 110. rész: Dargay Marcell ◗
Dargay Marcellel leültünk és végigbeszéltük az egész sorozatot, amit létrehoztunk. Így ez egy összegző rész lett, nem egy szokványos interjú, hanem a két ötletgazda közti szakmai és tagadhatatlanul baráti beszélgetés. Háttérinformációk épp úgy elő fognak fordulni, mint vélemények, és a sorozat okán továbbgondolt kérdések. Mindenkinek nagyon köszönjük, aki hallgatta a sorozatot és bármilyen építő és konstruktív észrevételt szívesen fogadunk. Beszélgessünk róla!
====================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2025.
Wed, 04 Mar 2026 - 2h 18min - 180 - Hangok közt #109 I Antal Mária
Hangok Közt – korszakos podcast sorozat kortárs zeneszerzőkkel Dinyés Dániel gondozásában, a Magyar Zene Háza csatornáján
◖ 109. rész: Antal Mária ◗
Antal Mária - zeneszerző. Zenei tanulmányait a szülővárosában, Moszkvában működő Gnesszin Intézetben kezdte, majd családja Magyarországra költözése után a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatta hegedű és zeneszerzés szakokon.1991-ben nyert felvételt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerzés szakára, ahol előbb Petrovics Emil, majd Bozay Attila növendékeként végezte tanulmányait. Zeneszerzői tevékenysége mellett a 90-es években a Magyar Televízió komolyzenei osztályának riportereként, Jurij Szimonov karmester tolmácsaként, valamint a legendás hírű Rock Színház billentyűseként és zenei vezetőjeként dolgozott. 2000-ben költözött az Egyesült Királyságba, ahol 2002 és 2004 között a London College of Music & Media alkalmazott zeneszerzés szakán posztgraduális képzésben vett részt. Elsősorban filmzenéket komponál, melyekkel számos rangos díjat nyert eddigi pályafutása során. Kórusműveit 2016 óta az Edition Peters publikálja. 55 éves.
"Antal Máriával is közös mesterünk, Fekete Győr István személye köt össze. Sok utazással teletűzdelt életútja már magában rejti a váratlan hatásokkal való találkozást és azok beépítését az alkotásaiba. Beszélgettünk a filmzene lehetőségeiről, arról, hogy válhat-e filmzenei anyag úgynevezett "saját" anyaggá, mik ennek az előnyei és hátrányai. A női szerep összeegyeztethetőségéről a zeneszerzői pályával és az önbecsülés mindennapos szükségéről." - Dinyés Dániel
====================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2025.
Wed, 18 Feb 2026 - 1h 13min - 179 - Hangok közt #108 I Emszt András
Hangok Közt – korszakos podcast sorozat kortárs zeneszerzőkkel Dinyés Dániel gondozásában, a Magyar Zene Háza csatornáján
◖ 108. rész: Emszt András ◗
Emszt András - zeneszerző, tanár. Tanulmányait a budapesti Zeneakadémia zeneszerzés szakán végezte Vajda János növendékeként. Zongoristaként is aktív, jelenleg a Weiner Leó Zeneművészeti Szakgimnázium zeneszerzés tanára. Műveit hazai és külföldi koncerteken és fesztiválokon mutatták be, a szólódarabokon, kórus- és kamaraműveken át egészen a nagyzenekari kompozíciókig szinte valamennyi műfajban alkot. Munkássága elismeréseként Kodály ösztöndíjban részesült. 36 éves.
"Emszt Andrással most találkoztam először. Ő is előadónak készült, így körbejártuk vele is az örök kérdést az előadó és alkotó viszonyrendszeréről. Aztán beszélgettünk a mostani amerikai kortárs zene konklúzióiról, az új harmonikus stílus tovább fejlődési útjairól és arról, hogy mindezt hogyan lehet egy mai, itthon élő fiatalnak beépítenie a saját stílusába." - Dinyés Dániel
====================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2025.
Wed, 18 Feb 2026 - 1h 07min - 178 - Magyar albummm! podcast #2 – Hungaria: Hotel Menthol || vendég: Novai Gábor
A Zene Háza Magyar albummm! című sorozatában hazai előadókkal beszélget Horváth Gergely, mindig egy-egy emblematikus lemezt a fókuszba helyezve. A lemezeket a szerző vagy előadó jelenlétében, saját élményeinek felidézésével körítve hallgatjuk meg a Magyar Zene Háza könyvtárban, amelynek egyre bővülő lemeztárából válogattunk, s amely a sorozat alkalmain így lesz egy-egy hazai nagyot szóló zenelemez játszóháza. Az esték érdekfeszítő, szórakoztató és informatív történetekben gazdag hanganyagát pedig podcast formájában is meghallgathatjátok.
Ezúttal a Hungaria zenekar 1981-es kiadványa, a Hotel Menthol került lemezjátszóra, Horváth Gergely házigazda vendége pedig Novai Gábor basszusgitáros-énekes-dalszerző volt. Fogadjátok szeretettel az este felvételét!
============================================
A nyolcvanas évek elején a HUNGARIA rock’n roll partyja expressz sebességgel átrobogott a legvidámabb barakkon, és mindenki felült rá. Az itthon valójában sohasem volt rock and roll-korszak újrahangszerelve, instant örökzöld slágergyűjteményként, pompázatos neonparádézással, a műfaj társadalomkritikai éle nélkül ám annak minden energiájával – kirobbanó siker lett. 12 évvel a Csavard fel a szőnyeget után Fenyő Miklós és karakterekkel teli zenekara lábai előtt kiterült a vörös szőnyeg – ez volt az igazi twist a történetben. A nosztalgiaidézésből azonban – eredeti módon – önálló mérföldkő lett a hazai könnyűzene történetében. A közös zenehallgatás ezt az utazást idézte fel az Isztambul – Hotel Menthol – Randi Andi-vonalon. A kalauz: Novai Gábor.
============================================
⬇️ Iratkozzatok fel csatornánkra a legfrissebb tartalmakért! ⬇️
https://www.youtube.com/@magyar_zene_haza
============================================
Ha még emlékszünk, hogyan hallgattunk zenét, amikor csillogó fekete lemezeken Little Richard énekelt, akkor azt is tudjuk, mit adott a lemezjátszás a zene rajongóinak; zenehallgatásra dedikált időt, mély figyelmet, böngészendő szövegeket és emlékezetes borítókat. És még ennél is többet, mert a médium maga is hatott a dalszerzésre; már a kislemezek A és B oldal-jelzete felvetette a dalok prioritásának és sorrendjének kérdését, ami magával hozta az egész albumot szervező zenei vagy gondolati koncepció megszületését és alkalmazását. Egy lemez kézbevehető tárgy, ami erőteljesen formálja a személyes kapcsolatot a szerzőkkel és előadókkal is. A lemezhallgatás rítusát elevenítjük fel olyan hazai előadók albumainak közös meghallgatásával, amelyek valamilyen módon izgalmasan járultak hozzá a magyar könnyűzene történetéhez. A lemezeket a szerző vagy előadó jelentében, saját élményeinek felidézésével hallgatjuk meg a Magyar Zene Háza könyvtárban, amelynek egyre bővülő lemeztárából válogattuk az albumokat, s amely a sorozat alkalmain így lesz egy-egy hazai nagyot szóló zenelemez játszóháza.
============================================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
◗ Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
◗ Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
◗ TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
◗ Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2025.
Sun, 08 Feb 2026 - 1h 22min - 177 - "Sose írd ugyanazt a dalt" – Frenk | Zeng! podcast #17
Frenk a hazai könnyűzenei élet egyik legszínesebb, legsokszínűbb előadója. Zenéjében ötvöződnek a rock, a pop, a funk, a sanzon, a klasszikus és a jazz elemei. Dalai egyszerre férfiasak és nőiesek, vadak és melankolikusak, a sanzonok líraisága pedig jól megfér bennük a populárisabb hangvétellel. Saját utánozhatatlan stílust teremtett a különböző zenei irányzatok vegyítésével.
Frenk a Hiperkarma tagjaként került az underground zenei kultúra sűrűjébe és vált ismerté, 2007 óta a Budapest Bár állandó énekese. 2005-ben alapított saját zenekart, és azóta kilenc lemeze jelent meg, készül a tizedik, amelyből elsőként a Magyar Zene Háza közönsége kaphat egy kis ízelítőt. Február 13-i koncertje apropóján volt a Zeng! podcast vendége, ahol György Imrével beszélgettek egyrészt a koncertről, másrészt az idáig vezető útról.
Szó esett többek között a következőkről:
- tavasszal megjelenő új albumáról;
- a Zene Házás koncertjéről, ahol már el is hangzik néhány új dal;
- a Frenk albumok készítésének metódusáról, dalszerzői mechanizmusáról és stúdiós tapasztalatairól;
- a kilencvenes és kétezres évek budapesti élőzenei világáról;
- vagy arról, hogy milyen volt Frenknek nagyon fiatalon Dunaújvárosból érkezve belecsöppenie a budapesti miliőbe, és hogyan látja ma a várost.
_ Aki válaszol: Frenk
_ Aki kérdez: György Imre, zenész, a Felütés podcast szerkesztő-műsorvezetője, a Zene Háza munkatársa
============================================
A Zeng! podcastról
__ Ez itt a Zeng!, a Zene Háza beszélgetős podcastja. Kulisszatitkok, mélyinterjúk, és más érdekességek a Zene Háza programjairól.
Mit jelent a "Zeng"?
__ „1. tárgyatlan (választékos) I Hangszer v. hangszeres zene, ének, emberi hang I telten, színesen, gyönyörködtetőn szól, hangzik.”
Az epizódot megtaláljátok Spotify Podcast csatornánkon is!
============================================
▷ Frenk ◁
Február 13. péntek 20:00
Zene Háza
▷ Jegyeket itt találtok! ◁
https://zenehaza.hu/esemeny/frenk
============================================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
▷ Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
▷ Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
▷ TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
▷ Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2026.
Fri, 06 Feb 2026 - 51min - 176 - Hangok közt #107 I Szécsi Lőrinc
Hangok Közt – korszakos podcast sorozat kortárs zeneszerzőkkel Dinyés Dániel gondozásában, a Magyar Zene Háza csatornáján
◖ 107. rész: Szécsi Lőrinc ◗
Szécsi Lőrinc - zeneszerző, tanár. Zenei tanulmányait gitárosként kezdte a budapesti Solti György Zeneiskolában. Középiskolai évei alatt Roth Edénél klasszikus, Párniczky Andrásnál pedig jazz szakirányon fejlesztette tudását, érettségi után az ETŰD Konzervatóriumban viszont már csak jazz-gitárosként tanult tovább, Ezzel párhuzamosan Párniczky Andrásnál jazz-, Dargay Marcellnél pedig klasszikus zeneszerzés tanulmányokat folytatott. 2014-ben nyert felvételt a budapesti Zeneakadémia zeneszerzés szakára, ahol 2017-ben végzett Serei Zsolt növendékeként. 2017-ben Erasmus ösztöndíjjal Marc Sabatnál végzett posztgraduális tanulmányokat Berlinben, 2021-től pedig a Zeneakadémia DLA-programjának hallgatója, ahol demonstrátorként is dolgozik. 2025 óta pedig a Kecskeméti Kodály Intézetben is tanít. Zenéjének és általános érdeklődésének központjában az antik görög kultúra áll. 32 éves.
"Szécsi Lőrincről először a jazz szcénából hallottam és az a fajta "más szempont" alapú nyitottság, ami a jazz zenészeket jellemzi a klasszikus zenészekhez képest, őt mind a mai napig jellemzi. Ennek a kezdetnek a jelentőségéről is beszéltünk természetesen, de sok szót ejtettünk hangsorokról, rendszerekről, az önmagunk által felállított korlátokról, ami nála az alkotói szabadságnak a feltétele." - Dinyés Dániel
====================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2025.
Wed, 04 Feb 2026 - 1h 04min - 175 - Hangok közt #106 I Bánlaky Ákos
Hangok Közt – korszakos podcast sorozat kortárs zeneszerzőkkel Dinyés Dániel gondozásában, a Magyar Zene Háza csatornáján
◖ 106. rész: Bánlaky Ákos ◗
Bánlaky Ákos - Theodor Körner-díjas zeneszerző. A budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában zeneszerzést, a Zeneakadémián pedig karvezetést tanult. 1991-ben Bécsbe költözött, ott fejezte be zeneszerzés tanulmányait Kurt Schwertsik osztályában, majd később két évig Erőd Iván növendéke lett. Vokálegyüttesekben és nagyobb kórusokban dolgozott énekesként, valamint etnomuzikológiai tanulmányutakat tett Kamerunban, Venezuelában, Etiópiában, Irian Jaya-ban, Gabonban és Pápua Új-Guineában. 2017-től a Lebenszeichen elnevezésű koncertsorozat kurátora. Cyrano című operájával 2007-ben elnyerte a Szövetségi Kancellária ösztöndíját. 59 éves.
"Bánlaky Ákos zongora darabját előbb játszottam, mint ahogy őt megismertem. Kedves, talpig úriember lénye hamar kiütközik a darabjain keresztül is. Mivel immár harminc éve ő is a Bécsben élő magyar zeneszerzők számát szaporítja, így kézenfekvő volt, hogy ennek a mélyebb hatásairól is beszélgessünk. Az ő pályafutásában kézenfekvő az emberi hangról való diskurzus, hiszen maga is magas színvonalon énekel profi kórusokban, nem csak alkot. Így a dal, a kórus, az oratórikus műfajok a szerzői repertoárjának egy jelentős részét teszi ki. Úgyhogy elmerültünk a vokalitás rétegeiben, a harmonikus gondolkodás új lehetőségeiben és a stílus, mint zeneszerzői kérdés útvesztőiben." - Dinyés Dániel
====================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2025.
Wed, 04 Feb 2026 - 1h 12min - 174 - Jazz és világzenészek szupergroupja január 30-án a Zene Házában! | Zene a Házban #38
A Juhász-Holló-Papesch-Pettik-Babindák Quintet zenéje egyszerre jazz és világzene, illetve ezek keresztezése egymás mellett, egymás után, egymásban. Aki ismeri ezeket a műfajokat, azoknak nem kell bemutatni a formáció tagjait, akik mindannyian jelentős zenészek. Azok számára, akik esetleg nem hallottak róluk, valószínűleg nem túlzás a szupergrup kifejezést használni. Így, együtt azonban csak nagyon ritkán lépnek színpadra, ráadásul ezúttal Babindák István is velük lesz a színpadon klarinéttal, szaxofonnal.
A Zene Házában január 30-án következő koncertről Juhász Gábor mesélt Czoller Andreának - tartsatok velünk és hallgassatok bele podcastjainkba!
============================================
⬇️ Iratkozzatok fel csatornánkra a legfrissebb tartalmakért! ⬇️
https://www.youtube.com/@magyar_zene_haza
============================================
Juhász-Holló-Papesch-Pettik-Babindák Quintet
Január 30. péntek 19:30
Részletek és jegyek itt:
https://zenehaza.hu/esemeny/juhasz-hollo-papesch-pettik-babindak-quintet
============================================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
◗ Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
◗ Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
◗ TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
◗ Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2025.
Mon, 26 Jan 2026 - 13min - 173 - Délszláv bál és egyéb népzenei különlegességek | Zene a Házban #37
Óriási délszláv bál vasárnap a Zene Házában! Koló, lendület, virtus, véget nem érő tánc, kocsmazene és tamburák minden mennyiségben - ha szeretitek a balkáni mulatságokat, a Babra és Planina közös bálját nem szabad kihagynotok január 25-én! A délszláv bál mellett pedig számos egyéb izgalmas népzenei különlegességet is tartogatnak a soron következő hónapok.
A Zene Háza soron következő népzenei programjairól Salamon Soma népzenei szerkesztő mesélt Czoller Andreának - tartsatok velünk és hallgassatok bele podcastjainkba!
============================================
⬇️ Iratkozzatok fel csatornánkra a legfrissebb tartalmakért! ⬇️
https://www.youtube.com/@magyar_zene_haza
============================================
Babra & Planina – Délszláv bál
Január 25. vasárnap 19:00
Részletek és jegyek itt:
https://zenehaza.hu/esemeny/babra-poklade-delszlav-bal
============================================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
◗ Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
◗ Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
◗ TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
◗ Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2025.
Fri, 23 Jan 2026 - 21min - 172 - Hangok közt #105 I Oláh Patrik
Hangok Közt – korszakos podcast sorozat kortárs zeneszerzőkkel Dinyés Dániel gondozásában, a Magyar Zene Háza csatornáján
◖ 105. rész: Oláh Patrik ◗
Oláh Patrik - Junior Prima díjas zeneszerző, hegedűművész. 7 évesen kezdett hegedűt tanulni szülővárosában, Salgótarjánban. A budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola hegedű szakán Tuska Zoltán növendékeként végzett 2017-ben, de az utolsó évben már bejárt Barabás Árpád zeneszerzés óráira is. Még abban az évben felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerzés szakára, ahol Fekete Gyula osztályában kezdte meg tanulmányait. Már elsőéves korában megnyerte a Beethoven Budán elnevezésű zeneszerzőversenyt, melyet utána még számos más magyar és nemzetközi versenygyőzelem és előkelő helyezés követett. Munkáját 2021-ben Neszlényi Andor, 2022-ben pedig Junior Prima díjjal jutalmazták. Mesterdiplomáját Bella Máté vezetésével szerezte, jelenleg a Zeneakadémia doktori képzésének hallgatója. Műveinek gyökerei az autentikus cigányzenéből erednek, de gondolkodásában fellelhetőek a spektralizmus és a szerializmus stílusjegyei is, érdeklődése szerteágazó irányokba mutat. 27 éves.
"Oláh Patrik a fiatal zeneszerző generáció egy már most rendkívül sikeres tagja. Fiatal korát meghazudtolóan tudja, hogy mi érdekli a zenén belül, mint ahogy azt is, hogy merre kell tartania a pályáján tovább. Mivel most nyílt vele alkalmam először beszélgetni, természetesen a kezdetektől végigvettük az inspirációs forrásokat és hatásokat az idáigi pályaívén. Öröm volt hallgatni a terveit és tudatosságát, ilyenkor mindig csak szurkolni tudok a megvalósulásnak is." - Dinyés Dániel
====================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2025.
Wed, 21 Jan 2026 - 1h 16min - 171 - Hangok közt #104 I Kósa Gábor
Hangok Közt – korszakos podcast sorozat kortárs zeneszerzőkkel Dinyés Dániel gondozásában, a Magyar Zene Háza csatornáján
◖ 104. rész: Kósa Gábor ◗
Kósa Gábor - zongora- orgona- csembaló és ütőhangszeres művész, karmester, zeneszerző. Zenészcsaládban született, tanulmányait a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola és a stuttgarti Hochschule für Musik und Darstellende Kunst hallgatójaként végezte. 1975-től az Országos Filharmónia szólista státuszában dolgozott, mint ütőhangszeres művész és zongorista: tevékenységének gerincét mai napig a dalkíséret, az improvizáció, a continuójáték és a zenekari művek orgonaszólamainak megszólaltatása alkotja. Zeneszerzői munkássága az Új Zenei Stúdió inspiráló közegében indult, mintegy négy évtizedes alkotómunka és kísérletezés eredményeként fedezte fel az ún. KA - később Kósára átnevezett - saját hangrendszerét. 75 éves.
"Kósa Gábort most volt szerencsém személyesen megismerni. Az ő pályáját is meghatározta az az egyszerű tény, hogy egy jelentős zeneszerző-zongorista, Kósa György fia. Természetesen erről is beszélgettünk, hogy ez az örökség mennyiben előny, vagy épp hátrány, mint ahogy szót ejtettünk évtizedeken át érlelt és kikísérletezett egyedi hangrendszeréről is. Tekintve, hogy az itthoni elektronikus zene pionírjai közé tartozott ő is, így ezt a témát sem hagyhattuk ki ebből a koncentrált és számomra nagyon tanulságos beszélgetésből." - Dinyés Dániel
====================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2025.
Wed, 21 Jan 2026 - 1h 06min - 170 - Születésnapi jótékonysági est a Zene Házában! | Zene a Házban #36
A Zene Háza fennállásának 4. évfordulóját – a tavalyi, aukcióval egybekötött születésnapi jótékonysági esthez hasonlóan – a társadalmi felelősségvállalás fókuszba helyezésével ünnepli: ennek keretében fellépésekkel, minikoncertekkel tarkított jótékonysági estet és adománygyűjtést szervezünk, melyen két szervezet – a Budapest Bike Maffia és a Mécses Szeretetszolgálat Magyar Börtönpasztorációs Társaság – támogatását tűztük ki célul. A megváltott belépőjegyek teljes összegét e két szervezet között osztjuk szét egyenlő arányban. A fellépők névsora igen színes: Tóth Vera énekesnő, Wunderlich József színművész és Járai Márk, a Halott Pénz énekese mellett a születésnapot ünneplő Zene Háza munkatársainak zenei formációi is láthatók.
A különleges estéről Czoller Andrea dr. Kissné dr. Sápi Kinga intézményigazgató-helyettessel beszélgetett - tartsatok velünk és hallgassatok bele podcastjainkba!
============================================
⬇️ Iratkozzatok fel csatornánkra a legfrissebb tartalmakért! ⬇️
https://www.youtube.com/@magyar_zene_haza
============================================
Érdemes korán érkezni, mert már az előcsarnoki fogadás során meglepetések várják a nézőket. Az est pedig a Koncertterem soha korábban nem látott különleges elrendezésében, két színpadon zajlik majd, és a fellépések mellett elmerülhetünk a ház elmúlt négy évének történetében, megismerkedhetünk a támogatásra kiválasztott alapítványokkal, a Zene Háza dolgozóinak formációval – elektronikus zenétől, izgalmas jameléseken, barokk trión át folkzenéig húzódik a skála: BorIván, Szodé, Camerata Superare, György Imre Quartett –, sőt az MZH Allstars zenekar is meglepetéssel készül.
Lehet a zene mindenkié? A Magyar Zene Háza ihletett építészeti formája, áttetszősége, nyitottsága pozitív választ ad erre a kérdésre. A missziónk az, ami az egyik szlogenünk is: Játsszunk zenét! – mert a zene élvezetes, társas, kooperatív játék, amelyben mindenki akár aktívan is részt vehet, életkortól függetlenül. Társadalmi felelősségvállalásunk középpontjában is ez a gondolat áll: a peremhelyzetben élőkkel, az őket támogató szervezetekkel is megkeresni a kapcsolódás lehetőségét, hogy megtapasztalhassák a zene gyógyító és kreatív erejét, ahol a hangsúly nem a külön álláson, hanem az egymásra hatáson van.
Az est során az alábbi két szervezet támogatását tűztük ki célul, a megváltott belépőjegyek teljes összegét, e két szervezet között osztjuk szét egyenlő arányban. Továbbá lehetőség van az alapítványok további támogatására is a szervezetek számlaszámán.
Mécses Szeretetszolgálat Magyar Börtönpasztorációs Társaság
https://mecsesbp.hu/
Budapest Bike Maffia
https://bikemaffia.com/
============================================
Magyar Zene Háza születésnapi jótékonysági est
Január 22. csütörtök 19:30
Részletek és jegyek itt:
https://zenehaza.hu/esemeny/magyar-zene-haza-szuletesnapi-jotekonysagi-est-1
============================================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
◗ Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
◗ Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
◗ TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
◗ Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2025.
Sun, 11 Jan 2026 - 14min - 169 - Hozz minél őrültebb hangkeltő tárgyakat! - Határtalan ritmus Dés Andrással | Zene a Házban #35
Határtalan ritmus címmel új sorozatot indított a Zene Háza, amelyben azt szeretnénk megmutatni, hogy a dob és az ütőhangszerek világa mennyire sokszínű, és hogy kizárólag e hangszerek használatával teljes értékű zenét lehet létrehozni. A Határtalan ritmus-sorozat harmadik eseményén Dés András és barátai, a német Tilo Weber és a brit Steve Argüelles a közönség által hozott hangkeltőkkel, ütőangszerekkel zenél a Secondhand Sounds című eseményen.
A különleges estéről Czoller Andrea beszélgetett Dés András ütőhangszeressel, a program koncepciójának megalkotójával - tartsatok velünk és hallgassatok bele podcastjainkba!
============================================⬇️ Iratkozzatok fel csatornánkra a legfrissebb tartalmakért! ⬇️
https://www.youtube.com/@magyar_zene_haza
============================================
A Secondhand Sounds különleges koncepciójának lényege, hogy a hangszerpark biztosítása a koncerten résztvevő zenészek helyett a közönségre lesz bízva. Arra kérjük őket, hogy olyan használt vagy kidobásra ítélt tárgyakat hozzanak otthonról, amelyek a színpadon új szerepet kapva hangszerré válhatnak. Az est egyszerre modernkori szertartás és zenei kaland, amelynek a hozott tárgyak révén a közönség is aktív részesévé válik. Nehéz megjósolni, milyen új érzelmi és jelentésréteget kap egy olyan zenei folyamat, amelyben személyes történeteket hordozó tárgyak lesznek a megszülető zene forrásai.
Az est első része a különleges „hangszerpark” felépítéséről szól: az érkezők átadják tárgyaikat a zenészeknek, esetleg megosztják hozzájuk kapcsolódó történeteiket is. A közönség számára ezek a tárgyak személyes kapcsot jelentenek a zenéhez, a zenészeknek pedig izgalmas, felfedezésre váró hangforrásokat. Mivel a zenészeknek fogalmuk sincs, milyen "hangszereken” fognak aznap este játszani, a zene is a semmiből, a helyszínen fog születni a teret és az időt is szabadon használó előadás során.
A Bécsben élő Dés András, a berlini Tilo Weber és a párizsi Steve Argüelles kísérletező, útkereső zenészek, akik számára az ilyen spontán es kreatív szituációk jelentik a zenélés legörömtelibb pillanatait. A budapesti közönség által hozott tárgyak és a három művész találkozása szembemegy a hagyományos koncertformákkal: egy egyszeri és megismételhetetlen, az emberi kapcsolatok erejét ünneplő estét ígér.
============================================
Határtalan ritmus: Dés András (HUN), Tilo Weber (GER), Steve Argüelles (UK)
Január 15. csütörtök 19:30
Részletek és jegyek itt:
https://zenehaza.hu/esemeny/hatartalan-ritmus-des-andras-hun-tilo-weber-ger-steve-arguelles-uk
============================================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
◗ Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
◗ Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
◗ TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
◗ Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2025.
Sat, 10 Jan 2026 - 22min - 168 - Hangok közt #103 I Németh Zoltán
Hangok Közt – korszakos podcast sorozat kortárs zeneszerzőkkel Dinyés Dániel gondozásában, a Magyar Zene Háza csatornáján
◖ 103. rész: Németh Zoltán ◗
Németh Zoltán - zeneszerző, zongorista. Zenei tanulmányait zongoristaként kezdte a budapesti Tóth Aladár Zeneiskolában, majd a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatta Ábrahám Mariann és Kecskés Balázs növendékeként. Később ugyanott Meskó Ilona irányításával fakultatív keretek között zeneszerzést is tanult. 2015-ben nyert felvételt a budapesti Zeneakadémia zeneszerzés szakára, ahol Serei Zsolt és Barta Gergely tanítványa lett. Több rangos zongoraversenyen is díjakat szerzett, rendszeresen koncertezik. 30 éves.
"Németh Zoltánnal nem volt szerencsém találkozni ez előtt a beszélgetés előtt. Személyében egy visszahúzódóan kedves, állandóan önmarcangoló embert ismertem meg, aki mindig fejlődni akar a maga csendes módján. Beszélgettünk ihletről és az emocionális tartalom elsőségéről, de az előadóművészet alkotásra gyakorolt hatásairól is." - Dinyés Dániel
====================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2025.
Wed, 07 Jan 2026 - 55min - 167 - Hangok közt #102 I Wettl Mátyás
Hangok Közt – korszakos podcast sorozat kortárs zeneszerzőkkel Dinyés Dániel gondozásában, a Magyar Zene Háza csatornáján
◖ 102. rész: Wettl Mátyás ◗
Wettl Mátyás - Junior Prima és Istvánffy Benedek díjas zeneszerző. Gyermekkori zongoratanulmányai után Kocsár Miklós és Csemiczky Miklós növendéke lett a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában, majd a Zeneakadémián Fekete Gyula zeneszerzés-osztályában végzett. Posztgraduális képzését a Conservatorium van Amsterdamban folytatta Richard Ayres és Willem Jeths irányításával. A MOME doktoriskolájában a klasszikus zenei videoklipekről írta disszertációját. Művei rendszeresen szólalnak meg holland és más Nyugat-Európai fesztiválokon. 38 éves.
"Wettl Mátyás impulzív személyisége nagyon hamar nyilvánvalóvá lesz, amint leül vele beszélgetni az ember. Váratlan képzelettársításai, mondat és szófordulatai mindig éberen tartjanak egy eszmecserét. Fiatal kora ellenére sok mindent látott és tapasztalt már a világból és tapasztalatairól határozott véleménye is van. Üdítően kíváncsi a világra és annak változásaira. Így aztán beszélgetésünkben szélesen csapongunk a világról, zenéről, szakmáról és annak peremvidékeiről is." - Dinyés Dániel
====================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2025.
Wed, 07 Jan 2026 - 1h 04min - 166 - A virtuózok világa - a világ virtuózai #3: Angyalok és démonok || Szubjektív! Batta András podcastja
Tágabb értelemben minden nagy előadó virtuóz. Titkok hordozója, bekötve a transzcendens világ fénylő és sötét szféráiba egyaránt. A zene történetét virtuózok sora alkotja, az ősi sámánoktól a mai sztárokig. Kik ők? Angyalok? Démonok? Honnan jönnek és hová mennek? Eltűntek? Halhatatlanná váltak? Velünk maradtak? Többek között ezekre a témákra rögtönzött gondolat-variációkat 2024 őszi sorozatában Batta András.
A három érdekfeszítő, szórakoztató és informatív történetekben gazdag este hanganyagát most podcast formájában is meghallgathatjátok. Tartsatok velünk és fogadjátok szeretettel Batta András gondolatait!
============================================
#3
A virtuózok világa - a világ virtuózai: Angyalok és démonok
Mire a sorozat befejező részéhez érünk, már tudjuk, hogy a virtuózok világa végtelen. És azt is megéreztük, hogy az igazi virtuózt nem a csillogó felület külsőséges ragyogása, hanem a tiszta, világító mélység érdekli – ennek szolgálatába állítja művészetét. A virtuóz egyben költő és próféta, de olykor az ördöggel is cimborál. Igenis, léteznek angyali és démoni virtuózok. Kik ők, és hogyan nyilvánulnak meg? Múzsafiak, akiknek ajándékként hullott ölükbe emberfeletti képességük, és szenvedő géniuszok, akik minden hangért megszenvedtek. Rájuk is vetünk egy pillantást. A virtuozitás vértjében megjelennek forradalmi újítók és a régi lángot őrzők egyaránt. A sokféle művészi attitűd sokféle hatást vált ki: boldog mosolyt, könnyeket, kétségbeesést, akár agresszivitást. A virtuózt valaki, valamiért elküldi (leküldi? felküldi?) az emberekhez. Angyalok? Démonok? Eldöntjük együtt a sorozat végén. Szubjektíven.
============================================
⬇️ Iratkozzatok fel csatornánkra a legfrissebb tartalmakért! ⬇️
https://www.youtube.com/@magyar_zene_haza
============================================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
◗ Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
◗ Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
◗ TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
◗ Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2025.
Sun, 28 Dec 2025 - 1h 42min - 165 - Előszó 2025 – Dr. Batta András és Horn Márton ünnepi beszélgetése || Magyar Zene Háza
Karácsony alkalmából fogadjátok szeretettel Dr. Batta András ügyvezető és Horn Márton intézményigazgató beszélgetését az idei év legfontosabb pillanatairól, valamint a jövő évadban várható legnagyobb dobásokról, amelyeket nem érdemes kihagyni!
A beszélgetés során többek között a következő témák is szóba kerültek :
- a Zene Háza külön kiadású lemezsorozata MZH Selection néven, amelyek műfajilag tematikus válogatások a Zene Házában fellépő előadók színpadon játszott számainak felvételéből
- Dr. Batta András zenetörténeti Szubjektív sorozata
- a globálzenei tematikájú Világfalu sorozat Weyer Balázzsal
- kulisszatitkok a Zene Háza programszerkesztési technikáiból
- a fiatal zenei tehetségeknek lehetőséget teremtő FRINGE felhívás
- a 2025-ös évet nagyban meghatározó LISTEN. világzenei időszaki kiállításunk háttere
- a 2026-os év tavaszán megnyíló FREDDIE időszaki kiállításunk
- a novemberben lezajlott, kétnapos zenei élménypedagógiai MESH programsorozatunk
- a Zene Háza születésnapi jótékonysági estéje január 23-án.
Hallgassátok szeretettel és találkozzunk 2026-ban is!
Kellemes, békés és boldog ünnepeket kívánunk!
============================================
⬇️ Iratkozzatok fel csatornánkra a legfrissebb tartalmakért! ⬇️
https://www.youtube.com/@magyar_zene_haza
============================================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
◗ Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
◗ Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
◗ TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
◗ Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2025.
Wed, 24 Dec 2025 - 47min - 164 - Hangok közt #101 I Durkó Péter
Hangok Közt – korszakos podcast sorozat kortárs zeneszerzőkkel Dinyés Dániel gondozásában, a Magyar Zene Háza csatornáján
◖ 101. rész: Durkó Péter ◗
Durkó Péter - Erkel- és Istvánffy Benedek díjas zeneszerző, a Corvin-lánc ösztöndíjasa. A budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában Kocsár Miklós, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Petrovics Emil, Balassa Sándor, Bozay Attila, Szokolay Sándor, a párizsi Conservatoire-ban pedig Jacques Charpentier növendékeként tanult. Diplomáját 1997-ben Budapesten, majd 1999-ben Párizsban szerezte. Több alkalommal is külföldi - elsősorban francia - ösztöndíjakban részesült, 2000-ben SACEM-díjat nyer Párizsban és a New York-i IBLA Zenei Alapítványtól "A legkiválóbb művész" díját kapja. Örököse és kezelője édesapja, Durkó Zsolt hagyatékának. 53 éves.
"Durkó Péter pont annyival volt idősebb, hogy elkerültük egymást az akadémián, így mindig csak hírből tudtuk, hogy mi van épp vele. Így értesültünk párizsi útjáról és sok minden másról is. Nála megkerülhetetlen fontosságú édesapja, aki már életében a magyar kortárszenei kánon részévé vált. Így sokat beszélgettünk arról, hogy ez az adottság előnyként jelenik-e meg egy fiatal alkotó életében, vagy legyőzendő akadályként és arról, hogy a saját útkeresésben milyen szerepet játszik ez a szellemi örökség." - Dinyés Dániel
====================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2025.
Tue, 23 Dec 2025 - 1h 02min - 163 - Hangok közt #100 I Virág Anna Virág
Hangok Közt – korszakos podcast sorozat kortárs zeneszerzőkkel Dinyés Dániel gondozásában, a Magyar Zene Háza csatornáján
◖ 100. rész: Virág Anna Virág ◗
Virág Anna Virág zeneszerző. Zenei tanulmányait fuvolistaként és zongoristaként kezdte, majd egyre inkább érdekelni kezdte a zeneszerzés is. A szegedi Vántus István konzervatóriumban fuvola-, a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában pedig zeneszerzés-képesítést szerzett Horváth Márton Levente és Zarándy Ákos irányításával. A Zeneakadémián Barta Gergely, Tornyai Péter és Kecskés D. Balázs növendéke volt, majd 2021-2022-ben Erasmus ösztöndíjasként a hágai Royal Conservatory-n tanult Mayke Nas és Calliope Tsoupaki professzoroknál, és részt vett "Sonology" elnevezésű - elektroakusztikus zeneszerzés köré épülő - képzésben is. Érdeklődése rendkívül szerteágazó, a zenén kívül intenzíven foglalkozik a különböző társművészetekkel és azok integrációs lehetőségeivel.
"Virág Anna Virág a fiatal és egyben külföldön tanuló zeneszerző generáció egyik izgalmas tagja. Szemléletmódja és érdeklődése az összművészeti alkotások iránt azonnal szembeötlő. Mivel most találkoztunk először úgy, hogy beszélgetni is volt alkalmunk, átfogóan próbáltam őt beszéltetni az alkotásról és művészetről." - Dinyés Dániel
====================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2025.
Tue, 23 Dec 2025 - 1h 08min - 162 - A virtuózok világa - a világ virtuózai #2: Tér és idő || Szubjektív! Batta András podcastja
Tágabb értelemben minden nagy előadó virtuóz. Titkok hordozója, bekötve a transzcendens világ fénylő és sötét szféráiba egyaránt. A zene történetét virtuózok sora alkotja, az ősi sámánoktól a mai sztárokig. Kik ők? Angyalok? Démonok? Honnan jönnek és hová mennek? Eltűntek? Halhatatlanná váltak? Velünk maradtak? Többek között ezekre a témákra rögtönzött gondolat-variációkat 2024 őszi sorozatában Batta András.
A három érdekfeszítő, szórakoztató és informatív történetekben gazdag este hanganyagát most podcast formájában is meghallgathatjátok. Tartsatok velünk és fogadjátok szeretettel Batta András gondolatait!
============================================
#2
A virtuózok világa - a világ virtuózai: Tér és idő
Az, hogy egy adott kultúra közössége mit tekint virtuozitásnak, a tér (földrajzi szempont) és az idő (történelmi szempont) kiterjedésében szinte beláthatatlan. Mi, itt Európában Paganinit vagy Lisztet ünnepeltük és ünnepeljük a virtuózok reinkarnációiban, de mit jelent mindez mondjuk Bali szigetén vagy egy afrikai törzs zenei szokásaiban? Nekünk keveset mondanak a távolkeleti műfajok, például az indiai rága, az indonéz gamelán, a japán gagaku vagy a no-dráma, miközben ezeket a zenei kifejezésmódokat, műfajokat évtizedekig tanulják a világ másik felén, és legjobbjait igazi virtuózként ünneplik. Hasonlóképpen kalandozhatunk a múló időben is. Tekintsünk virtuóznak egy jóhangú középkori szerzetest, aki hosszú, díszes melódiákkal kápráztatta el a gyülekezetet? Vagy azt a reneszánsz zeneszerzőt, aki negyvenszólamú művet komponált, és előadásban is közreműködött? Milyen természetű volt Bach, Mozart vagy Beethoven virtuozitása? Ez alkalommal kiterjesztjük a virtuózok világát a világ virtuózaira, térben és időben egyaránt.
============================================
⬇️ Iratkozzatok fel csatornánkra a legfrissebb tartalmakért! ⬇️
https://www.youtube.com/@magyar_zene_haza
============================================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
◗ Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
◗ Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
◗ TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
◗ Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2025.
Fri, 19 Dec 2025 - 1h 36min - 161 - Dina e Mel - Az arberes kisebbség zenéje || Világfalu - zenei szabadegyetem Weyer Balázzsal #2
Világfalu podcast Weyer Balázzsal - újonnan induló podcastban hallhatjátok Weyer Balázs izgalmas világzenei előadásainak felvételét a Zene Háza Világfalu sorozatából!
Weyer Balázs Világfalu című világzenei szabadegyetemének előadásán egy egészen közeli, mégis alig ismert hagyomány kerül fókuszba, az arberesek kultúrája és zenéje Dina e Mel zenei kíséretével. Az előadás témája egy tőlünk nem is olyan távoli, de meglehetősen ismeretlen hagyomány: az arberesek (saját írásmódjuk szerint: arbëreshë-ek, Görögországban arvanitek) zenéje. Az arberesek az ottomán-török hódítás elől Szkander bég nyomában nyugatra menekült középkori albánok. Horvátországban elsősorban Zadarban és környékén élnek arberesek, innen érkezett Dina Busic énekesnő és társa, a gitáros Melita Ivkovic. Az este anyaga ezeket a középkori albán dalokat mutatja be és azt, hogy hogyan él túl egy nyelv és dalai évszázadokat az anyakultúrától elszakítva.
============================================
⬇️ Iratkozzatok fel csatornánkra a legfrissebb tartalmakért! ⬇️
https://www.youtube.com/@magyar_zene_haza
============================================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
◗ Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
◗ Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
◗ TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
◗ Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2025.
Thu, 18 Dec 2025 - 1h 47min - 160 - "A Tennessee zenekartól a KFT-ig" – Szekeres András | Zeng! podcast #16
A KFT a nagysikerű első Zene Háza koncertje után (amelyhez egy pop-up kiállítás is tartozott) most december 28-án évzáró koncerttel tér vissza a Házba. Ráadásul megújult felállásban, hiszen Laár András kilépett a zenekarból, és egyrészt kiegészültek Nedvig Balambér gitárossal - másrészről ezen a koncerten a Junkies-ból és a Stereomilkből ismerős Szekeres András énekes száll be énekelni Bornai Tibor, Márton András és II. Lengyelfi Miklós, azaz a Korlátolt Felelősségű Társaság tagjai mellé. A különleges együttállás és a december 28-i koncert apropóján volt a Zeng! podcast vendége Szekeres András, ahol György Imrével beszélgettek egyrészt magáról az eseményről, másrészt az idáig vezető út történéseiről.
Szekeres Andrással az egész karrierjét átvettük, a dunaújvárosi első szárnybontogatásoktól,
a Junkies legnagyobb sikerein át, egészen a szólókarrierig. Szó esett többek között a következőkről:
- Milyen volt a britpop és a hazai ízlés a kilencvenes években?
- Hogyan ismerkedtek meg Bérczesi Robival?
- Hogyen született meg az első szólódal?
- Milyen érzés az egyik kedvenc gyerekkori zenekarának, a KFT énekesének lenni?
A podcastból persze ezek mellett rengeteg minden más is kiderül!
_ Aki válaszol: Szekeres András
_ Aki kérdez: György Imre, zenész, a Felütés podcast szerkesztő-műsorvezetője, a Zene Háza munkatársa
============================================
A Zeng! podcastról
__ Ez itt a Zeng!, a Zene Háza beszélgetős podcastja. Kulisszatitkok, mélyinterjúk, és más érdekességek a Zene Háza programjairól.
Mit jelent a "Zeng"?
__ „1. tárgyatlan (választékos) I Hangszer v. hangszeres zene, ének, emberi hang I telten, színesen, gyönyörködtetőn szól, hangzik.”
Az epizódot megtaláljátok Spotify Podcast csatornánkon is!
============================================
▷ KFT ◁
December 28. vasárnap 20:00
Zene Háza
▷ Jegyeket itt találtok! ◁
https://zenehaza.hu/esemeny/kft-1
============================================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
◗ Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
◗ Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
◗ TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
◗ Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2025.
Fri, 12 Dec 2025 - 1h 02min - 159 - Hangok közt #99 I Sári József
Hangok Közt – korszakos podcast sorozat kortárs zeneszerzőkkel Dinyés Dániel gondozásában, a Magyar Zene Háza csatornáján
◖ 99. rész: Sári József ◗
Sári József, Erkel és Kossuth díjas zeneszerző, tanár. Zeneszerzést Szervánszky Endrénél, karvezetést Vásárhelyi Zoltánnál tanult. A Zeneakadémia elvégzése után tanárként dolgozhatott csak, így 1971-ben feleségével Németországba költöztek, ahol 14 éven keresztül éltek. A 80-as évek közepén tértek haza, és itthon zeneelméletet tanított a 90-es évek végéig a Zeneakadémián és a Bartók konzervatóriumban. Ugyanakkor a Magyar Rádió kortárszenei lektora lett, később a Széchényi irodalmi és művészeti akadémia rendes tagja. Műveit nem csak itthon, de külföldön is rendszeresen játsszák, két operáját is Németországban mutatták be. Ez év októberében, 91 évesen hunyt el.
"Amikor 2 és fél éve elhatároztuk Dargay Marcellel, hogy megcsináljuk ezt a podcast sorozatot, akkor természetesen az idősebb korosztállyal próbáltuk kezdeni a beszélgetéseink sorát, és Sári József az elsők között volt, akit megkerestünk. Sajnos addigra már nem volt olyan fizikai állapotban, hogy vállalni tudja a beszélgetést. Aztán ennek az évnek az októberében érkezett a hír, hogy Tanár úr itt hagyta ezt a világot. A véletlen folytán én ezen hír másnapján találtam meg a régi minidiscjeimet egy dobozban. Ekkor ugrott be, hogy nekem kell lennie egy beszélgetésnek ő vele a 2000-es évek elejéről a diploma dolgozatomhoz. Meg is találtam a régi minidisceim között. A most következő beszélgetés 2005 novemberében készült. Annak idején a zeneakadémiai diploma dolgozatom tárgya egy beszélgetés sorozat volt 7 zeneszerzővel, akiknek ugyanazt a 11 kérdést tettem fel a zeneszerzés kapcsán. A 7 szerző közt volt Sári József is. Ezzel a beszélgetéssel szeretnék emléket állítani Tanár úrnak. (Mivel ez a beszélgetés nem a podcast sorozat részeként készült, ezért nem tartalmaz zenei bejátszásokat.)" - Dinyés Dániel
====================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2025.
Wed, 10 Dec 2025 - 2h 03min - 158 - A virtuózok világa - a világ virtuózai #1: Honnan és hová? || Szubjektív! Batta András podcastja
Tágabb értelemben minden nagy előadó virtuóz. Titkok hordozója, bekötve a transzcendens világ fénylő és sötét szféráiba egyaránt. A zene történetét virtuózok sora alkotja, az ősi sámánoktól a mai sztárokig. Kik ők? Angyalok? Démonok? Honnan jönnek és hová mennek? Eltűntek? Halhatatlanná váltak? Velünk maradtak? Többek között ezekre a témákra rögtönzött gondolat-variációkat 2024 őszi sorozatában Batta András.
A három érdekfeszítő, szórakoztató és informatív történetekben gazdag este hanganyagát most podcast formájában is meghallgathatjátok. Tartsatok velünk és fogadjátok szeretettel Batta András gondolatait!
============================================
#1
A virtuózok világa - a világ virtuózai: Honnan és hová?
Mindenkit foglalkoztat a zenei tehetség természete, tüneményes megjelenése. Kutatták a genetika, a pedagógia, a szociológia, a pszichológia és a kulturális erőtér oldaláról. Vitatkoztak a csodagyerek és a zseni fogalmán, boncolgatták a képesség-készség-szorgalom hármasságát, keresték a motivációt, a belső kényszer erejét és forrását. Megírták ódákban és tanulmányokban, megrendülve vagy racionálisan. A virtuózt valóban a múzsák ajándékaként fogja föl az emberiség; végső soron Apolló előtt hajtva fejet, elismerve, hogy néha-néha „onnan föntről” lehullik hozzánk is egy-egy morzsa az istenek asztaláról. A sorozat első előadásán a virtuózok sorsával foglalkozunk, a tehetség áldásával és terhével, amit – természetesen – elsősorban a fennmaradt zenei dokumentumokból szeretnénk kiolvasni, és – ha meg nem is magyarázható – legalább: megérezni.
============================================
⬇️ Iratkozzatok fel csatornánkra a legfrissebb tartalmakért! ⬇️
https://www.youtube.com/@magyar_zene_haza
============================================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
◗ Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
◗ Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
◗ TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
◗ Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2025.
Wed, 10 Dec 2025 - 1h 36min - 157 - Szenteczki Zita–Kelemen Patrik: Passzív energiától az aktív energiáig | Zeng! podcast #15
Szenteczki Zita és Kelemen Patrik november 20-21. között tartanak kétnapos kurátori hétvégét a Zene Házában. A páros a dupla esemény apropóján volt a Zeng! podcast vendége, ahol György Imrével beszélgettek egyrészt a kurátori hétvége programjairól, másrészt az elmúlt időszak velük megesett történéseiről.
Szenteczki Zitával és Kelemen Patrikkal a nyolcvanas évek magyar undergroundjának reménytelen hangulatát veséztük ki - és ennek üzenetét a ma emberéhez. Mi köti Zitát és Patrikot ehhez az időszakhoz, miért ezt választották a darab témájául és nem saját koruk popzenéjét? Mit jelent undergroundnak lenni 2025-ben? A podcastból rengeteg minden más mellett ez is kiderül!
_ Aki válaszol: Szenteczki Zita és Kelemen Patrik
_ Aki kérdez: György Imre, zenész, a Felütés podcast szerkesztő-műsorvezetője, a Zene Háza munkatársa
============================================
A Zeng! podcastról
__ Ez itt a Zeng!, a Zene Háza beszélgetős podcastja. Kulisszatitkok, mélyinterjúk, és más érdekességek a Zene Háza programjairól.
Mit jelent a "Zeng"?
__ „1. tárgyatlan (választékos) I Hangszer v. hangszeres zene, ének, emberi hang I telten, színesen, gyönyörködtetőn szól, hangzik.”
Az epizódot megtaláljátok Spotify Podcast csatornánkon is!
============================================
▷ Szenteczki Zita-Kelemen Patrik kurátori hétvége ◁
December 20-21. szombat-vasárnap
Zene Háza
▷ Jegyeket itt találtok! ◁
https://zenehaza.hu/programsorozatok/szenteczki-zita-kelemen-patrik-kuratori-hetvege
============================================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
◗ Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
◗ Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
◗ TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
◗ Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2025.
Fri, 28 Nov 2025 - 44min - 156 - Hangok közt #98 I Illés Márton
Hangok Közt – korszakos podcast sorozat kortárs zeneszerzőkkel Dinyés Dániel gondozásában, a Magyar Zene Háza csatornáján
◖ 98. rész: Illés Márton ◗
Illés Márton zeneszerző, zongorista. Alap és középfokú tanulmányait Győrben végezte, zongora, zeneszerzés szakokon. 1994 és 2001 között a Bázeli Zeneakadémián tanult Gyimesi László zongora, valamint a Ligeti tanítvány, Detlev Müller-Siemens zeneszerzés osztályában. Ezt követően a Karlsruhei Zeneművészeti Főiskolán fejlesztette tovább tudását Wolfgang Rihm és Michael Reudenbach irányításával zeneszerzés illetve zeneelmélet szakokon, majd ugyanott, illetve a Würzburgi és Mannheimi zeneakadémiákon tanított zeneelméletet és zeneszerzést 13 éven keresztül. Ösztöndíjasként hosszabb időt töltött Rómában, Párizsban és Bambergben. Felkérésekre írott művei rendszeresen szólalnak meg a legrangosabb nemzetközi zenei fesztiválokon, neves együttesek és szimfonikus zenekarok előadásában, mint az Ensemble Modern, a Klangforum Wien, az Ensemble Intercontemporain, vagy a Berlini Filharmonikusok. Többek között az Ernst von Siemens, a Paul Hindemith, a Christoph és Stefan Kaske és a Schneider Schott díjak tulajdonosa. Művei a Breitkopf und Härtel és az Edition Peters gondozásában jelennek meg. 2018-óta szabadfoglalkozású zeneszerzőként él Németországban és Magyarországon. 49 éves.
"Illés Mártonnal, a legnagyobb sajnálatomra, nem találkoztam még ez előtt az interjú előtt. Legelőször róla Esterházy Pétertől hallottam, aki mesélte, hogy találkozott Németországban egy fiatal magyar zeneszerzővel, aki remekül nyúlt a Harmonia Caelestis könyvéhez. Aztán később mindenfelől érkeztek a hírek, hogy darabjait milyen elsőrangú helyeken játsszák és viszik sikerre a legjobb együttesek. Így aztán nagyon vártam ezt a beszélgetést, mert ritkán adatik meg, hogy egy világszinten is elsővonalbeli zeneszerzővel beszélgessünk a számunkra legfontosabb dolgokról. Úgyhogy alaposan végig is jártunk minden témát, a kezdetektől a stílus váltásokig, és a világot is érintő esztétikai kérdések ugyanúgy terítékre kerültek, mint a zeneszerző szakmánk legbensőbb ügyei." - Dinyés Dániel
====================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2025.
Wed, 26 Nov 2025 - 1h 27min - 155 - Hangok közt #97 I Rózsa Pál
Hangok Közt – korszakos podcast sorozat kortárs zeneszerzőkkel Dinyés Dániel gondozásában, a Magyar Zene Háza csatornáján
◖ 97. rész: Rózsa Pál ◗
Rózsa Pál - zeneszerző. Gyermekkorában nyolc éven át hegedülni tanult, majd érdeklődése a természettudományok felé fordult, melynek eredményeként felsőfokú tanulmányait Moszkvában, vegyészmérnökként fejezte be. Az ezt követő években ipari területeken, a külkereskedelemben és az Országos Tervhivatalnál dolgozott, később a Zeneműkiadó reklám- és propaganda ügyintézője és korrektora lett. Zeneszerzést magánúton tanult Szokolay Sándor és Durkó Zsolt irányításával. 1986-tól szabadfoglalkozású zeneszerzőként dolgozik. Szinte valamennyi műfajban, páratlan termékenységgel alkot. 79 éves.
"Rózsa Pálról természetesen már ifjúságunkban is hallottunk, és a hazai kortárs koncertéletnek is fontos figurája volt. Beszélgetni vele most nyílt először alkalmam és kíváncsian vártam, hogy elmondja, hogy hogyan válik egy Moszkvában végzett vegyészmérnök zeneszerzővé. Beszélgettünk az életútjának változatos történéseiről, az ebből leszűrt tanulságokról, és mindarról, hogy hogyan válhat valaki önerőből a kortárs zene egy meghatározó alakjává." - Dinyés Dániel
====================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2025.
Wed, 26 Nov 2025 - 1h 14min - 154 - Hangok közt #96 I Bajnok Ádám
Hangok Közt – korszakos podcast sorozat kortárs zeneszerzőkkel Dinyés Dániel gondozásában, a Magyar Zene Háza csatornáján
◖ 96. rész: Bajnok Ádám ◗
Bajnok Ádám, zeneszerző. Alapfokú zongoratanulmányai után a Pécsi Művészeti Szakközépiskolában tanult zongora főtárgy szakon. Az érettségi után öt év kihagyással, 22 évesen kezdett el zeneszerzéssel foglalkozni, majd sikeresen felvételizett a budapesti Zeneakadémia zeneszerzés szakára, ahol Serei Zsoltnál tanult és 2019-ben végezte el az alapképzést. Mesterdiplomáját a Berlini Művészeti Egyetemen szerezte meg Tom Rojo Poller növendékeként, valamint számos mesterkurzuson is részt vett, többek közt Elena Mendoza, Clara Iannotta, Pierluigi Billone, Heinz Holliger és Christian Wolff irányításával. 2021-ben elnyerte a rangos DAAD és az Ad Infinitum Alapítvány közös ösztöndíját. Alapító tagja a berlini Kollektiv UNRUHE nevű kortárszenei együttesnek. 33 éves.
"Bajnok Ádámot nem ismertem a beszélgetésünk előtt. Ő is egyike azon fiataloknak, akik már tanulmányaik alatt külföldön szélesítették a látókörüket, majd ott is kezdték el a pályájukat. Ennek a gondolkozására való hatásairól is szó esett, meg a tibeti buddhista kultúráról, beszéltünk a zene legfrissebb irányvonalairól és azoknak lehetőségeiről is. Halk szavú, de nagyon karakán véleményű fiatal alkotót ismertem meg személyében." - Dinyés Dániel
====================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2025.
Wed, 12 Nov 2025 - 57min - 153 - Hangok közt #95 I Iván Sára
Hangok Közt – korszakos podcast sorozat kortárs zeneszerzőkkel Dinyés Dániel gondozásában, a Magyar Zene Háza csatornáján
◖ 95. rész: Iván Sára ◗
Iván Sára - zeneszerző, karmester. Zenei tanulmányait a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán szerezte operaének szakon, mindeközben háromszor is elnyerte el a Sófi József Alapítvány ösztöndíját, majd alma matere 2019-ben az „Év művésze” díjjal jutalmazta. 2017-ben felvételt nyert az olaszországi Claudio Monteverdi Conservatorio zeneszerzés szakára, ahol Heinrich Unterhofer növendékeként diplomázott, valamint a stockholmi Royal College of Musicban folytatott tanulmányokat. 2022 óta a Kecskeméti Katona József Színház korrepetítora ls zeneszerzője, több rangos nemzetközi zeneszerzőverseny díjazottja. Szenvedélye a zenés színház, az operettől a musicalen át a kortárs operáig minden műfaj érdekli. Ez történt Bécsben című, nagysikerű operettje után Előjáték a Lear királyhoz című Molnár Ferenc-operáját 2025 januárjában mutatták be. 30 éves.
"Iván Sárát a színházi életből ismertem már és csak később találkoztam vele, mint zeneszerző, amikor a kezembe nyomta az operájának partitúráját. Fiatalságát meghazudtoló céltudatossága és ügyszeretete, már akkor kiütközött és azóta csak tovább gazdagodott. Beszélgetésünkben próbáltunk végig venni, hogy mik vezették őt Szegedről Olaszországba, Stockholmba, majd Kecskemétre és hogy a színházi zeneszerzésnek vajon milyen megbecsültsége illetve lehetőségei vannak." - Dinyés Dániel
====================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2025.
Wed, 12 Nov 2025 - 55min - 152 - Bérczesi Róbert: El is felejtettem, hogy megírtam ezt az albumot | Zeng! #13 - A Zene Háza podcastja
Bérczesi Róbert idén két alkalommal is jön a Zene Házába: november 12-én az első albumát ünnepli egy zenehallgatással egybekötött beszélgetéssel, december 27-én pedig akusztikus koncertet ad a Hiperkarmával. Robi a dupla esemény apropóján volt a Zeng! podcast vendége, ahol György Imrével beszélgetett egyrészt erről a két estéről, másrészt az elmúlt évtizedek mindenféle történéseiről.
A podcastban szóba került többek között:
- Robi összes alkotói korszaka
- a kezdeti BlaBla zenekaros felívelés
- a Hiperkarma sikeres albumai és a zenekar újrakezdése
- a most megjelenő legfrissebb albumuk, amelynek anyaga még Robi függő korszakában született
_ Aki válaszol: Bérczesi Róbert
_ Aki kérdez: György Imre, zenész, a Felütés podcast szerkesztő-műsorvezetője, a Zene Háza munkatársa
============================================
A Zeng! podcastról
__ Ez itt a Zeng!, a Zene Háza beszélgetős podcastja. Kulisszatitkok, mélyinterjúk, és más érdekességek a Zene Háza programjairól.
Mit jelent a "Zeng"?
__ „1. tárgyatlan (választékos) I Hangszer v. hangszeres zene, ének, emberi hang I telten, színesen, gyönyörködtetőn szól, hangzik.”
Az epizódot megtaláljátok Spotify Podcast csatornánkon is!
============================================
▷ Hiperkarma Akusztik ◁
December 27. szombat 20:00
Zene Háza
▷ Jegyeket itt találtok! ◁
https://zenehaza.hu/esemeny/hiperkarma-akusztik
============================================
▷ Magyar Albummm! #9 – Hiperkarma: Bérczesi Róbert ◁
November 11. szerda 19:00
Zene Háza
▷ Jegyeket itt találtok! ◁
https://zenehaza.hu/esemeny/magyar-albummm-10-hiperkarma-berczesi-robert
============================================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
◗ Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
◗ Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
◗ TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
◗ Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2025.
Sat, 08 Nov 2025 - 43min - 151 - Hangok közt #94 I Keuler Jenő
Hangok Közt – korszakos podcast sorozat kortárs zeneszerzőkkel Dinyés Dániel gondozásában, a Magyar Zene Háza csatornáján
◖ 94. rész: Keuler Jenő ◗
Keuler Jenő - zeneszerző, tanár. Zeneszerzői diplomáját Farkas Ferenc tanítványaként szerezte a budapesti Zeneakadémián. Széles körben ismert és elismert pedagógus, a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola legendás tanára és volt igazgatója. Hazánkban szinte az elsők között szorgalmazta a XX. századi klasszikus és kortárs zene középiskolai tananyagba történő beemelését, az e területen szerzett érdemei felbecsülhetetlen értékkel bírnak. Másfél évtizeden át a MTA Zenetudományi Intézetében folyt interdiszciplináris kutatások keretében foglalkozott a hangszintézis-hanganalízis, és a mikrohangolás kérdéseivel. Tapasztalatait zeneművekben, valamint zeneelméleti-zenetudományi publikációkban kamatoztatta. Életművében a hagyományos hangszeres műveken kívül fontos vonulatot képeznek elektroakusztikus kompozíciói. 89 éves.
"Keuler Jenő már diák korunkban is fogalom volt a zeneszerzés tanulók közt, hiszen debreceni elhivatott munkásságát ismertük, legalábbis ezt gondoltuk akkor. Aztán az interjúra való felkészülésem közben döbbentem rá, hogy munkássága milyen széleskörű, milyen mélyre ható és mennyire fontos minden szempontból. Élmény volt olvasni tanulmányait és gondolatainak frissességében elmerülni. A legnagyobb örömmel konstatáltam, hogy mai napig derűs személyisége mit sem kopott az évek folyamán és beszélgetésünkkor bebarangolhattuk a gondolatai minden területét." - Dinyés Dániel
====================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2025.
Thu, 30 Oct 2025 - 1h 25min - 150 - Hangok közt #93 I Dobos Dániel
Hangok Közt – korszakos podcast sorozat kortárs zeneszerzőkkel Dinyés Dániel gondozásában, a Magyar Zene Háza csatornáján
◖ 93. rész: Dobos Dániel ◗
Dobos Dániel - Artisjus és Junior Prima-díjas zeneszerző, tanár. Zenei tanulmányait csellistaként kezdte, majd a Debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatta Szigeti Máté és Barabás Árpád zeneszerző-növendékeként. A Zeneakadémián Fekete Gyula és Bella Máté irányításával végezte tanulmányait, jelenleg is az intézmény doktori iskolájának hallgatója. Műveivel számos hazai és nemzetközi versenyen is díjakat szerzett, munkásságában megkülönböztetett szereppel bír a kóruszene és a népzenei hatások termékeny jelenléte. 2022-től az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem tanára. 31 éves.
"Dobos Dániellel ez alatt a beszélgetés alatt ismerkedtem meg. Lendületes személyiség körvonalai mutatkoztak meg. Beszélgettünk improvizáció és struktúra viszonyáról, illetve a népzenéről, mint őserőről és mint lehetséges új ihlet forrásról. És az állandó kérdésről: fiatal zeneszerző és a közönség viszonyáról." - Dinyés Dániel
====================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2025.
Thu, 30 Oct 2025 - 1h 08min - 149 - Hangok közt #92 I Vígh Kristóf
Hangok Közt – korszakos podcast sorozat kortárs zeneszerzőkkel Dinyés Dániel gondozásában, a Magyar Zene Háza csatornáján
◖ 92. rész: Vígh Kristóf ◗
Vígh Kristóf - zeneszerző, zongorista, tanár. Szakközépiskolai zongoratanárként diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Solymos Péter és Baranyay László tanítványaként.
Az ország számos zeneiskolájában és konzervatóriumában dolgozott, mint zongoratanár, 1986 óta pedig zeneszerzéssel is foglalkozik. Kompozícióit az általa "Refulgence"-nek nevezett, új harmonikus stílus képviselőinek tartja. 66 éves.
"Vígh Kristófot nem ismertem addig, amíg le nem ültünk beszélgetni. Egadülállónak mondható, ha valakinek olyan határozott és kialakult képe van a saját rendszeréről, mint neki, amit ő "refulgence" zenei rendszernek, stílusnak nevez. Ennek a rendszernek a kialakulásáról, mondanivalójáról és életképességéről beszélgettünk, némi kitérővel az elmúlt zenetörténeti korszakok ezen a szemüvegen át való nézésével." - Dinyés Dániel
====================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2025.
Wed, 15 Oct 2025 - 1h 02min - 148 - Hangok közt #91 I Mihalicza Csenge
Hangok Közt – korszakos podcast sorozat kortárs zeneszerzőkkel Dinyés Dániel gondozásában, a Magyar Zene Háza csatornáján
◖ 91. rész: Mihalicza Csenge ◗
Mihalicza Csenge - zeneszerző. A budapesti Zeneakadémián Varga Judit és Tornyai Péter növendékeként tanult zeneszerzést, majd Erasmus-ösztöndíjjal folytatta tanulmányait Prágában, Lubos Mrkvicka irányításával. Több nemzetközi zeneszerzőverseny díjazottja, jelenleg a Zeneakadémia doktorandusz hallgatója és a zeneszerzés szak demonstrátora. 25 éves.
"Mihalicza Csengének csak a darabjait hallottam a beszélgetésünkig és tudtam róla, hogy a fiatal zeneszerző generáció egy érdekes képviselője. Fiatal kora ellenére nagyon pontos elképzelései vannak módszerekről, lehetőségekről és nyitott természete okán ki is próbálja őket. Egy rendkívül érdeklődő és a világra nyitott fiatal alkotót ismertem meg személyében, aki a kereső típusú zeneszerzők körét gyarapítja, ám ennek a keresésnek a spektruma, a generációjára jellemzően, igazán szélesnek mondható." - Dinyés Dániel
====================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2025.
Wed, 15 Oct 2025 - 58min - 147 - Slow Village 10. születésnap a Zene Házában október 17-én! || Zene a Házban #31
A Slow Village pillanatok alatt lett a hazai hophop egyik meghatározó formációja, és ennek bizony már tíz éve, legalábbis akkor indult a formáció, amely két nagylemezt, számos EP-t, kislemezt, és remek koncertet tudhat maga mögött. A jubileum apropóján ideje egy kicsit megállni, összegezni, ezt teszi a Slow Village ezen a koncerten, amelyet így ajánl a zenekar.
Egy szempillantás alatt „kettőezertizenvalahány”-ból „kettőezerhuszonvalahány” lett. Ez idő alatt folyamatosan úton voltunk, vagyunk és leszünk is, de most egy jubileumi koncert erejéig ünneplünk egy kicsikét. Ünnepeljük a barátságokat, az abból született közös dalokat, történeteket és titeket Falubelieket, hogy velünk voltatok és támogattatok minket végig. Jó szokásunkhoz hűen elhívjuk az embereinket: az alkotó társainkat szövegileg és zeneileg is, hogy ők is becsatlakozzanak a gyertyafújásba. Hozunk egy raklappal abból, amit már és egy rekesszel abból is, amit még. Tartsatok velünk, nyomjuk meg, azért mégiscsak egyszer van az „embernek” 10. szülinapja!
Marosi Viktornak ennek alkalmából voltak vendégei a Slow Village tagjai, Tink és ONE-AB.
Tartsatok velünk ősszel is - és hallgassatok bele podcastjainkba!
============================================
⬇️ Iratkozzatok fel csatornánkra a legfrissebb tartalmakért! ⬇️
https://www.youtube.com/@magyar_zene_haza
============================================
Zeng! #13 Slow Village || A Zene Háza podcastja
https://www.youtube.com/watch?v=ZWwS0RVbl74
============================================
Slow Village 10. születésnapi koncert
Október 17. péntek 20:00
Zene Háza
Részletek és jegyek itt:
https://zenehaza.hu/esemeny/slow-village
============================================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
◗ Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
◗ Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
◗ TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
◗ Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2025.
Mon, 06 Oct 2025 - 17min - 146 - Mentális Egészség Világnapja a Thalassa Házzal – jótékonysági est október 10-én || Zene a Házban #30
A Mentális Egészség Világnapján a Thalassa Ház zenével, képzőművészettel, történetekkel és beszélgetéssel hívja fel a figyelmet a mentális egészségünkről való gondoskodás fontosságára. Vendégünk lesz a magyar jazz színtér egyik legikonikusabb énekesnője is, aki interaktív zenei élménnyel egybekötött koncertet ad. Egy est, ahol őszintén érezhetünk együtt, hiszen ér nem jól lenni, minél többen mondjuk el 22 éve a mentális problémákkal küzdők felépüléséért a Thalassa Házban. Várjuk szeretettel az érdeklődőket a közreműködő vendégekkel együtt!
Marosi Viktor ennek alkalmából beszélgetett Danszki Fruzsinával, a Thalassa Ház kommunikációs munkatársával, illetve Debreczeni Tamás klinikai szakpszichológussal a Thalassa Ház működéséről és pszichoterápiás módszerekról.
Tartsatok velünk ősszel is - és hallgassatok bele podcastjainkba!
============================================
⬇️ Iratkozzatok fel csatornánkra a legfrissebb tartalmakért! ⬇️
https://www.youtube.com/@magyar_zene_haza
============================================
Mentális Egészség Világnapja a Thalassa Házzal – jótékonysági est
Október 10. péntek 17:30
Részletek és jegyek:
https://zenehaza.hu/esemeny/mentalis-egeszseg-vilagnapja-a-thalassa-hazzal-jotekonysagi-est
============================================
A Thalassa Ház Pszichoterápiás és Pszichiátriai Rehabilitációs Intézetben komplex pszichoterápiás programot nyújtunk serdülők és felnőttek számára terápiás közösségben. Pácienseink változtatni szeretnének az őket korlátozó szenvedéseken. Ebben segítséget nyújthatnak nekik a klasszikus és közösségi terápiás módszerek mellett a nonverbális művészetterápiák is, segítve a sokszor nehezen kimondható érzések és élmények feloldását. Ezért is örültünk annak, hogy a Magyar Zene Háza mellénk állt a mentális egészség ügyében. Reméljük, eseményünkkel mi is tehetünk azért, hogy minél többen vigyázzunk mentális jóllétünkre, figyeljünk magunkra és egymásra.
Program
17:20-17:30 érkezés, érzékenyítő kisfilm vetítése
17:35-17:45 Agárdi Eszter: Csellóművész előadása
17:45-18:55 Beszélgetés: Ér nem jól lenni - minél többen mondjuk el!
18:55-19:10 szünet
19:10-20:00 koncert és interaktív hangélmény meglepetésvendégünkkel
20:00-20:20 kötetlen beszélgetés és kiállítás megtekintése volt pácienseink terápiás alkotásaiból
Beszélgetés: Ér nem jól lenni - minél többen mondjuk el
Nap, mint nap érezzük környezetünkben a növekvő stressz és globális konfliktusok hatását, melyekkel nem csak egyéni, de közösségi szinten is meg kell küzdenünk. A depresszió, a függőségek, a különböző evés- és személyiségzavarok nem egyéni ügyeink többé, hanem társadalmunk, közösségeink fontos problémái. Azt reméljük, hogy egy terápiás szakember, egy vállalat jóllét nagykövete, egy szociológus és egy előadóművész beszélgetése irányokat mutathat fel abban, hogy hogyan tehetünk környezetünk és saját mentális jóllétéért. A beszélgetést a Thalassa Ház volt pácienseinek történetei inspirálják.
Volt pácienseink történeteinek Kecskés Karina színművésznő, meseterapeuta, drámapedagógus ad hangot a beszélgetéshez kapcsolódva.
Hiszünk abban, hogy a lelki jóllét mindenkinek jár. A nem jóllét pedig mindenkinek szabad. Mártózzunk meg együtt az összetartás, a történetek, és a művészetek felszabadító erejében. Várjuk szeretettel adományozói estünkön!
Jegyek: A jegy megvásárlásával a Thalassa Házat támogatja.
Víztükör: 6500 Ft
Áramlat: 9500 Ft
============================================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
◗ Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
◗ Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
◗ TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
◗ Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2025.
Mon, 06 Oct 2025 - 17min - 145 - Hangok közt #90 I Sztojanov Georgi
Hangok Közt – korszakos podcast sorozat kortárs zeneszerzőkkel Dinyés Dániel gondozásában, a Magyar Zene Háza csatornáján
◖ 90. rész: Sztojanov Georgi ◗
Zeneszerző, énekművész. Zeneszerzői és énekesi tanulmányai mellett hegedülni, zongorázni, klarinétozni és fuvolázni is tanult. A Magyar Rádió Gyermekkórusának tagjaként számos ősbemutatóban közreműködött. Felsőfokú végzettségét Orbán György tanítványaként szerezte a budapesti Zeneakadémián, majd a hágai Királyi Konzervatóriumban folytatott további tanulmányokat mint zeneszerző és énekes, később karmesteri képzésben is részesült. Előadóként és zeneszerzőként is rendkívül tevékeny,olyan szerzők bemutatóiban lépett fel mint Karlheinz Stockhausen vagy Louis Andriessen. Két saját formációja az Odd7 nevű kamaraegyüttes és a New Vocal Federation ének-szextett. 40 éves.
"Sztojanov Georgit még Bartók konzis korából ismertem. Állandóan vibráló énje, mindenhez odaforduló tehetsége már akkor is nyilvánvaló volt. Kórus aktivitása alapjaiban befolyásolta mindig komponálását és művészeti tevékenységeit is. Mára előadóművészi oldala ugyanolyan fontos lett, mint alkotói és ezért bőven tudtam faggatni erről, hogy a két zenei énje, hogyan hat egymásra. Egy mindig mindenre nyitott, a sokszínűséget alapvetésnek gondoló ember portréja rajzolódott ki beszélgetésünk alatt." - Dinyés Dániel
====================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2025.
Thu, 02 Oct 2025 - 1h 27min - 144 - Hangok közt #89 I Balatoni Sándor
Hangok Közt – korszakos podcast sorozat kortárs zeneszerzőkkel Dinyés Dániel gondozásában, a Magyar Zene Háza csatornáján
◖ 89. rész: Balatoni Sándor ◗
Junior Prima és KÓTA-díjas zeneszerző, orgonaművész, karnagy. Zongora- és zeneszerzés-tanulmányait követően a budapesti Egyházzenei Intézetben, majd a Pécsi Tudományegyetemen szerzett diplomát egyházkarnagyként, karvezetőként és orgonaművészként. Doktori tanulmányait a Pécsi Tudományegyetemen és az Eastman School of Music egyetemen végezte. Kórusműveivel számos hazai és nemzetközi zeneszerzőversenyen ért el kiemelkedő eredményeket. Jelenleg a Pécsi Tudományegyetem adjunktusaként és a Mecsek Kórus karnagyaként dolgozik. 42 éves.
"Balatoni Sándorral még sosem találkoztam a beszélgetésünk előtt. Komoly és szorgalmas énje azonnal kiderült már az első mondatoknál. Érdekes beszélgetést folytattunk a kodályi hagyományokról, a zene szerepéről a mindennapokban és arról, hogy hogyan és egyáltalán lehetséges-e tovább lépni stílusokon, mondanivalókon." - Dinyés Dániel
====================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2025.
Thu, 02 Oct 2025 - 1h 06min - 143 - Zeng! #13 Slow Village || A Zene Háza podcastja
Október 17-én tizedik születésnapi nagykoncertjét adja a Slow Village a Zene Házában. Ennek apropóján volt vendégünk ONE-AB és Nash, a hazai hiphop egyik meghatározó formációjának két tagja. Ráadásul, ugyan eleinte nem gondoltuk, de ez lett az első Slow Village podcast!
A jubileum apropóján a Slow Village is egy kicsit megáll és összegez – ez volt a mi célunk is ebben az adásban. A beszélgetés során a banda történetét vesszük végig az alakulástól, és egészen máig hallhattok sztorikat mindenféle témában. Szóba kerül például:
- a 10 évvel ezelőtti underground rapszcéna és annak alakjai
- a beatmaking, és hogy miként lehet manapság mintázni külföldi és magyar dalokból
- vagy hogy milyen a viszonyuk a mai hiphop világához.
Ezeken felül pedig egy csomó személyes dolgot is megtudhattok tőlük saját történetükről és művészetükről a Zeng! podcast legújabb, 13. részében!
_ Aki válaszol: Őrsi András „ONE-AB” és Nagy Dénes „Nash”, a Slow Village tagjai
_ Aki kérdez: György Imre, zenész, a Felütés podcast szerkesztő-műsorvezetője, a Zene Háza munkatársa
============================================
A Zeng! podcastról
__ Ez itt a Zeng!, a Zene Háza beszélgetős podcastja. Kulisszatitkok, mélyinterjúk, és más érdekességek a Zene Háza programjairól.
Mit jelent a "Zeng"?
__ „1. tárgyatlan (választékos) I Hangszer v. hangszeres zene, ének, emberi hang I telten, színesen, gyönyörködtetőn szól, hangzik.”
Az epizódot megtaláljátok Spotify Podcast csatornánkon is!
============================================
▷ Slow Village - Tizedik születésnapi nagykoncert ◁
Október 17. péntek 20:00
Zene Háza
▷ Jegyeket itt találtok! ◁
https://zenehaza.hu/esemeny/slow-village
============================================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
◗ Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
◗ Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
◗ TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
◗ Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2025.
Sat, 27 Sep 2025 - 1h 06min - 142 - Hangok közt #88 I Fehér György Miklós
Hangok Közt – korszakos podcast sorozat kortárs zeneszerzőkkel Dinyés Dániel gondozásában, a Magyar Zene Háza csatornáján
◖ 88. rész: Fehér György Miklós ◗
Fehér György MIklós - zeneszerző, tanár. A budapesti Zeneakadémián Sugár Rezső tanítványaként végzett, de tanárai voltak többek között Szokolay Sándor, Durkó Zsolt, Szőllősy András, és Maros Rudolf is. Több évtizeden át tanított zeneelméletet, szolfézst és zenetörténetet Szegeden, Miskolcon, Budapesten és Vácott. A nyolcvanas években két évig kántorként dolgozott Nyíregyházán, zeneszerzőként pedig a legendás Miskolci Új Zenei Műhely tagja volt. Színes életművében ugyanúgy jelen vannak az egyházi művek, mint a népzenei ihletésű kompozíciók. 74 éves.
"Fehér György Miklóssal sajnos sosem találkoztam személyesen az interjú előtt. Csendes, nem hivalkodó személyt ismertem meg, aki szívesen anekdotázott a ’70-es évek zenei életéről és kortárs zenei irányzatairól, a későbbi népzenei fordulatáról és arról, hogy hogyan lesz egy esti meséből zenemű. Végül a történelmi tematikájú operák kerültek terítékre, hogy mi lehet a létjogosultsága ennek a mára elfeledett műfajnak." - Dinyés Dániel
====================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2025.
Wed, 17 Sep 2025 - 57min - 141 - Hangok közt #87 I Baráth Bálint
Hangok Közt – korszakos podcast sorozat kortárs zeneszerzőkkel Dinyés Dániel gondozásában, a Magyar Zene Háza csatornáján
◖ 87. rész: Baráth Bálint ◗
Baráth Bálint - zeneszerző, zongorista, tanár. Zenei tanulmányait zongoristaként kezdte, Kecskeméten és Győrben folytatott tanulmányai után a párizsi École Normale de Musique-ban szerezte zongoraművészi diplomáját, Erik Berchot osztályában, doktori fokozatát a budapesti Zeneakadémián szerezte. Konzervatóriumi évei alatt kezdett komponálni, ekkor kezdte egyre mélyebben érdekelni az elektronikus zene és a különböző társművészetek is. Zeneszerzőként és előadóként is a metakreativitás, a mesterséges intelligencia felhasználásának lehetőségei, valamint az algoritmikus komponálási metódusok érdeklik.A Zeneakadémia elektronikus zenei és média szakirányának oktatója. 42 éves.
"Baráth Bálinttal most ismerkedtünk csak meg, de lendületes személyiségének kedvessége és gondolatainak sűrűsége azonnal azt eredményezte, mintha évek óta beszélgetnénk ezekről a fontos témákról. Elektronikus zene és hagyományos zene különbözőségéról, az improvizáció jelenlétéről a komponálási folyamatban, a hangszeres tudás szükségéről, illetve a világra való nyitottság alapvetéséről." - Dinyés Dániel
====================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2025.
Wed, 17 Sep 2025 - 1h 10min - 140 - Hangok közt #86 I Szigeti István
Hangok Közt – korszakos podcast sorozat kortárs zeneszerzőkkel Dinyés Dániel gondozásában, a Magyar Zene Háza csatornáján
◖ 86. rész: Szigeti István ◗
Szigeti István - Lajtha- és Erkel-díjas zeneszerző. Zeneszerzői tanulmányait a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában kezdte Kocsár Miklós növendékeként, majd magánúton folytatta Szokolay Sándornál és Pongrácz Zoltánnál. Pályája kezdetén a Magyar Rádió zenei szerkesztőjeként dolgozott, majd 1994-től ugyanott az Elektroakusztikus Stúdió vezetője lett. Alapítója és művészeti vezetője volt az 1997-ben indult Sárvári Nemzetközi Elektroakusztikus Zenei Találkozónak. Életművében egyaránt megtalálhatók a hangszeres és elektroakusztikus kompozíciók is. 73 éves.
"Szigeti Istvánt csak látásból ismertem az EAR együttes koncertjeiről. Lendületes és szellemes személyisége már akkor is nyilvánvaló volt, ami szerencsére máig ugyanúgy megmaradt. Természetesen rengeteget faggattam az elektronikus zene hazai múltjáról és eredményiről, és ennek hatásairól a saját alkotói énjére. Mindig derűs alkatából adódóan szívesen mesélt és világított rá az elektroakusztikus zenei hőskor ellentmondásaira és váratlan eredményeire, és arra, hogy ez milyen helyet foglalt el tevékeny pályafutásában." - Dinyés Dániel
====================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2025.
Wed, 03 Sep 2025 - 1h 03min - 139 - Hangok közt #85 I Bucz Magor
Hangok Közt – korszakos podcast sorozat kortárs zeneszerzőkkel Dinyés Dániel gondozásában, a Magyar Zene Háza csatornáján
◖ 85. rész: Bucz Magor ◗
Bucz Magor - Junior Prima-díjas zeneszerző, a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasa. 2019-ben diplomázott a Zeneakadémia zeneszerzés szakán Fekete Gyula növendékeként, majd ugyanott zenepedagógiai tanulmányokat is folytatott; végül posztgraduális képzésben vett részt Riccardo Riccardi irányítása alatt a római Santa Cecilia Konzervatóriumban. Hangversenytermi művei mellett számos színházi és filmes kísérőzenét is komponál, darabjai több hazai és nemzetközi versenyen is díjazásban részesültek. Jelenleg a Zeneakadémia doktoriskolájának hallgatója, valamint az óbudai Térszínház igazgatója és művészeti vezetője 31 éves.
"Bucz Magorral csak futólag találkoztunk egyszer-kétszer, ezért vártam, hogy végre hosszabban is leüljünk és végig beszélhessük a fiatal kora ellenére is szerteágazó pályáját. Egy nagyon céltudatos és korán felelősségteljes helyzetbe kerülő szerző képe rajzolódott ki, aki lendületesen keresi a közönség és zeneszerző kapcsolatát. Ennek a keresésnek a stációit jártuk végig és megpróbáltunk minden problematikát és azoknak esetleges megoldásait is átbeszélni, ami a közízlés és az alkotó közt húzódhat." - Dinyés Dániel
====================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2025.
Wed, 03 Sep 2025 - 1h 08min - 138 - Múzeum Exkluzív podcast #1 || Vendég: Dr. Zsigmond Gábor, a Nemzeti Múzeum főigazgatója
A most induló Múzeum Exkluzív podcast sorozatunkban a terület szakembereivel kötetlenül beszélgetünk a múzeumok lehetőségeiről, kihívásairól, átalakulásáról, új kiállításokról, izgalmas technológiai lehetőségekről, és persze személyes történetekről. Epizódról-epizódra más-más területről hívunk vendégeket, hogy megismerhessük például egy múzeum vezetőjének, egy kurátornak vagy egy installációtervezőnek a munkáját, szakmai világát.
Első epizódunkban Dr. Zsigmond Gáborral, a Nemzeti Múzeum főigazgatójával beszélgettünk.
Házigazda: Horn Márton, intézményigazgató, Magyar Zene Háza.
============================================
⬇️ Iratkozzatok fel csatornánkra a legfrissebb tartalmakért! ⬇️
https://www.youtube.com/@magyar_zene_haza
============================================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
◗ Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
◗ Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
◗ TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
◗ Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2025.
Sat, 30 Aug 2025 - 1h 07min - 137 - Hangok közt #84 I Cservenák Ármin
Hangok Közt – korszakos podcast sorozat kortárs zeneszerzőkkel Dinyés Dániel gondozásában, a Magyar Zene Háza csatornáján
◖ 84. rész: Cservenák Ármin ◗
Cservenák Ármin - karmester, zeneszerző. Budapesten folytatott zeneelméleti, karmesteri, zeneszerzői és hangmérnöki tanulmányai után Beat Fuhrer és Bernhard Lang növendéke lett a grazi Zeneakadémián, majd Georg Friedrich Haasnál fejlesztette tudását. Számos alkalommal vett részt többek között Eötvös Péter, Magnus Lindberg és Brian Ferneyhough mesterkurzusain. Több rangos nemzetközi zeneszerzőversenyen is díjazták kompozícióit, melyeket rendszeresen műsorra tűznek neves előadóegyüttesek, Solus című operáját pedig a grazi Opera mutatta be egyöntetűen pozitív kritikai visszhanggal. 30 éves.
"Cservenák Ármint csak darabjain keresztül ismertem idáig és azok okán nagyon vártam a beszélgetést. Egy nagyon határozott elképzelésekkel teli, ugyanakkor végtelenül tépelődő alkotót ismertem meg. Fiatalkori elhatározása, hogy miért is lesz zeneszerző, lenyűgözött, ahogy későbbi útkeresése is teljesen egyéni. Mindez egy állandóan a jövőt kutató embert festett le beszélgetésünk alatt, aki nyughatatlan, ugyanakkor csendben szemlélődő. Ezeknek az ellentéteknek a mélyére próbáltunk lehatolni beszélgetésünkkel." - Dinyés Dániel
====================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2025.
Thu, 21 Aug 2025 - 1h 12min - 136 - Hangok közt #83 I Bujtás József
Hangok Közt – korszakos podcast sorozat kortárs zeneszerzőkkel Dinyés Dániel gondozásában, a Magyar Zene Háza csatornáján
◖ 83. rész: Bujtás József ◗
Bujtás József - zeneszerző, hegedű-, szolfézs-, zeneelmélet tanár. Zeneszerzői tanulmányait magánúton végezte Szokolay Sándor, Maros Rudolf, Bozay Attila, Durkó Zsolt, Székely Endre, Farkas Ferenc, Károlyi Pál irányításával. Rendkívül termékeny, folyamatosan dolgozó komponista, az Alkotó Muzsikusok Társaságának alapító tagja. 78 éves.
"Bujtás József szenvedélyes zeneszerző, akivel idáig nem volt alkalmam beszélgetni. Termékenysége és vitalitása idős korát meghazudtoló. Ezeknek az energiáknak az eredőjét és az életre, zeneszerzésre való hatását próbáltam kideríteni a beszélgetésünkkor." - Dinyés Dániel
====================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2025.
Thu, 21 Aug 2025 - 53min - 135 - Hangok közt #82 I Mohay Miklós
Hangok Közt – korszakos podcast sorozat kortárs zeneszerzőkkel Dinyés Dániel gondozásában, a Magyar Zene Háza csatornáján
◖ 82. rész: Mohay Miklós ◗
Erkel Ferenc-, Kóta, Istvánffy- , valamint Artisjus díjas zeneszerző, egyetemi tanár, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. Zenei tanulmányait csellistaként kezdte, majd a Zeneakadémia zeneszerzés szakán szerezte meg diplomáját Szokolay Sándor irányításával. Elkötelezett pedagógus: diplomája megszerzése óta tanít a Színház és Filmművészeti Egyetemen, az ELTE Tanárképző Főiskolai Karának zenei tanszékén, a Debreceni Egyetem Konzervatóriumában, valamint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, ahol a zeneelmélet tanszék vezetőjeként is dolgozik. Tevékenysége kóruskarnagyként és egyházzenészként is ismert, valamint szerkesztői és közreadói munkákat is végez. Életművének gerincét kórusművei adják, de ezek mellett számos más műfajban is alkot. 65 éves.
"Mohay Miklóst sajnos csak látásból ismertem a Zeneakadémián. Aztán később sem hozott össze minket a sors, de a kórusmunkásságáról folyamatosan hallottam barátaim révén. Így igazán érdekelt, hogy erről a témáról kikérdezhessem, amelynek apropóját a frissen megkapott Artisjus díja is szolgáltatta, amit egy kivételesen nagy volumenű kórusművéért kapott. Ezt a témát próbáltuk meg minden szempontból körbejárni az alkotói módszereinek tükrében." - Dinyés Dániel
====================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2025.
Wed, 06 Aug 2025 - 1h 02min - 134 - Hangok közt #81 I Sugár Miklós
Hangok Közt – korszakos podcast sorozat kortárs zeneszerzőkkel Dinyés Dániel gondozásában, a Magyar Zene Háza csatornáján
◖ 81. rész: Sugár Miklós ◗
Erkel Ferenc és Bartók-Pásztory-díjas zeneszerző, karmester. Zenei tanulmányait a budapesti Zeneakadémia zeneszerzés és karmester szakán végezte Petrovics Emil és Kórodi András növendékeként. Több hazai szimfonikus zenekarnál is megfordult mint karmester, majd 1991-ben megalapította a magyarországi elektronikus zene egyik legfontosabb műhelyét, az EAR együttest. Számos alkalommal nyert el külföldi ösztöndíjakat, ezek közül legjelentősebbnek a párizsi IRCAM-ban tett tanulmányutak tekinthetők 1989-ben, 1990-ben, majd 1994-ben. 73 éves.
"Sugár Miklós munkásságát már egész fiatalon megismertem, mert az EAR együttes aktív évei egybeestek a konzervatóriumi és akadémiai éveimmel. De az a találkozás, amikor beszélgetni is lehetett volna, valahogy elmaradt ezekben az években. Így igazán vártam ezt az interjút. Sajnos a beszélgetésünket beárnyékolta Miklós egészségügyi állapota, így csak rövidebben tudtam őt kikérdezni az izgalmas és szerteágazó pályájáról, zeneszerzői munkásságáról." - Dinyés Dániel
====================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2025.
Wed, 06 Aug 2025 - 44min - 133 - Hangok közt #80 I Zámbó Jonatán
Hangok Közt – korszakos podcast sorozat kortárs zeneszerzőkkel Dinyés Dániel gondozásában, a Magyar Zene Háza csatornáján
◖ 80. rész: Zámbó Jonatán ◗
Zámbó Jonatán - zeneszerző. Tanulmányait Reményi Attilánál és Vajda Jánosnál végezte. Zeneszerzői tanulmányai után a tanárképzésbe vett részt, szolfézst, zeneelméletet, zeneszerzést is tanít. Kórusműveivel több versenyen is sikerrel szerepelt és több ösztöndíj nyertese is. Jelenleg doktorandusz hallgató a Zeneakadémián, kutatási területe Paul Hindemith zenéje. 33 éves.
"Zámbó Jonatán a fiatal generáció egy eltökélt tagja. Azzal az akarattal, ahogy folytonosan önmagát inspirálva egy kis faluból feljutott Pestre, ugyanolyan lendülettel és elhatározottsággal folytatja jelenleg is a pályáját. Beszélgetésünk közben világosan kiderült, hogy semmit sem tud, vagy akar félvállról venni, legyen szó kutatásról vagy kompozícióról. Izgalmas látni egy ilyen tudatos kezdést és még érdekesebb lesz majd évek múltán visszanézni, hogy merre is alakult ez a lendületes pályakezdés." - Dinyés Dániel
====================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2025.
Wed, 23 Jul 2025 - 1h 00min - 132 - Hangok közt #79 I Horváth Barnabás
Hangok Közt – korszakos podcast sorozat kortárs zeneszerzőkkel Dinyés Dániel gondozásában, a Magyar Zene Háza csatornáján
◖ 79. rész: Horváth Barnabás ◗
Horváth Barnabás - Erkel és KÓTA díjas zeneszerző, tanár. A budapesti Zeneakadémián Soproni József és Bozay Attila növendékeként végzett, majd 2011-ben ugyanott doktori fokozatot szerzett. A Szegedi Zeneművészeti Szakközépiskolában és a Zeneművészeti karon adjunktusként dolgozott, valamint 2018-ig a szombathelyi Savaria Egyetemi Központ Zenei Intézeti Tanszékének zeneelmélet tanára, főiskolai docense volt. Jelenleg Győrött a Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának óraadó tanára és a budapesti Zeneakadémia egyetemi adjunktusa. Művei több zeneszerzőversenyen is díjazásban részesültek. 60 éves.
"Horváth Barnabással is csak látásból ismertük egymást a beszélgetés előtt, ám ez mit sem érződik, amikor vele el kezd beszélgetni az ember. Tépelődő és állandóan megoldásokat kereső személyisége azonnal átjött már az első mondatok után. Érdekes beszélgetést folytattunk eklektikáról, stílusról, generációk kérdéséről, arról, hogy kinek mit lehet és szabad." - Dinyés Dániel
====================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2025.
Wed, 23 Jul 2025 - 1h 00min - 131 - Hangok közt #78 I Győrffy István
Hangok Közt – korszakos podcast sorozat kortárs zeneszerzőkkel Dinyés Dániel gondozásában, a Magyar Zene Háza csatornáján
◖ 78. rész: Győrffy István ◗
Győrffy István - zeneszerző, tanár. Zeneszerzői és zeneelmélet-tanári diplomáját a moszkvai Csajkovszkij Konzervatóriumban szerezte, Albert Lehmann és Jurij Holopov növendékeként. Elkötelezett pedagógus, a magyarországi középiskolai zeneelmélet és zeneszerzés-oktatás egyik legmeghatározóbb alakja, 1977 óta a Pécsi Művészeti Szakközépiskola tanára, jelenleg a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának óraadó oktatója. Több zeneelméleti tankönyv, tanulmány szerzője. 71 éves.
"Győrffy Istvánt ezidáig sajnos csak tanítványai elbeszéléséből ismertem. Bár fura módon mondatai, gondolatai velünk éltek a Zeneakadémián, hiszen tanítványai mindig idéztek tőle, emlegették őt, felidézték rendre egy zenei megvalósításnál, hogy ő most mit mondana. Ebből is sejtettem már, hogy egy erős egyéniséggel és határozott véleményű, nagybetűs Tanár úrral fogok találkozni, akiben olthatatlan a tanítási vágy. Ez pontosan így is lett, így semmi más dolgom nem volt, mint feltenni egy olyan kérdést, amiről elindíthatta pontos gondolatai folyamát és okfejtéseit. Nagyon örültem, hogy beszéltethettem moszkvai tanulmányairól, hiszen abból az időszakból ritkán jutunk politikamentes beszámolóhoz egy olyan intézményről, ahol a művészi nagyságok egymásnak adták a kilincset minden órán." - Dinyés Dániel
====================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2025.
Tue, 15 Jul 2025 - 1h 17min - 130 - Hangok közt #77 I Bartók György
Hangok Közt – korszakos podcast sorozat kortárs zeneszerzőkkel Dinyés Dániel gondozásában, a Magyar Zene Háza csatornáján
◖ 77. rész: Bartók György ◗
Bartók György - zeneszerző, tanár. A Zeneakadémia zenetudományi szakán félbehagyott tanulmányai után Vidovszky László növendékeként szerezte meg zeneszerzői diplomáját. Zongoratanári és zeneszerzői tevékenysége mellett különböző alternatív zenekarokban is megfordult már, valamint aktivistaként is gyakran találkozhattunk vele. Tagja volt a Dodeskaden elnevezésű improvizációs együttesnek, valamint a 2017-ben alapított Ensemble Mobilé művészeti vezetője. 50 éves.
"Bartók Györgyöt látásból már zeneakadémiai éveim előtt is ismertem, ám a Zeneakadémián hozott minket hosszabb időre össze a sors, mert második évtől osztálytársunk lett Vidovszky László óráin. Egyéni, mindenkiétől elütő látásmódja már akkor feltűnt, gondolkodásának „out of the box” jellegére mindig lehetett számítani. Számomra érdekes volt leülni 20 év után beszélgetni vele, hogy mi változott az akkori énjéhez képest. Egy mélyen kutató, önmaga és a világ viszonyát állandóan elemző, ám mára sokkal pontosabban látó zeneszerző képe bontakozott ki a beszélgetésünk végére. Sok olyan szorongásról, teljesítménykényszerről, szociális beágyazódásról szóló mondat hangzott el tőle, ami minden művész számára megfontolandó." - Dinyés Dániel
====================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2025.
Tue, 15 Jul 2025 - 1h 10min - 129 - Hangok közt #74 I Bujdosó Márton
Hangok Közt – korszakos podcast sorozat kortárs zeneszerzőkkel Dinyés Dániel gondozásában, a Magyar Zene Háza csatornáján
◖ 74. rész: Bujdosó Márton ◗
Zeneszerző, tanár. Zenei tanulmányait a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola zeneszerzés szakán, majd az ELTE Tanárképző Főiskolai Karán szerezte. A kollektív szabad improvizáció már pályája kezdete óta intenzíven érdekli, ez irányú tevékenységét a Bartók Györggyel és Szervác Attilával alapított Dodeskaden nevű formációban, valamint a 4’34” Camerata szabad művészeti csoportban folytatta és folytatja. A magyar kortárs zenei élet összetéveszthetetlenül egyéni hangú alakja, szenvedélyesen elkötelezett tanár. Zenei témájú írásait–internetes posztjait nagy figyelem övezi. 49 éves.
"Bujdosó Mártont még konzis évei alatt ismertem meg, bátyám évfolyamtársa volt. Már akkor is külön utakon járt, kísérletezett és próbált valahogy megszabadulni a konformizmus minden formája alól. Mint oly sok kísérletező embernek, voltak, amik nem sikerültek, de voltak, amik nagy feltűnést keltettek. Aztán a nála tartott közös improvizációs alkalmaknak is híre ment, sok korosztályos zeneszerzőnek egy életre meghatározó élményei lettek ezek a kreatív találkozások. Kialakult róla ez a „pálya szélén szurkoló kolléga” kép, ami megítélésem szerint kissé fals és leegyszerűsítő. Ennek a kialakulásáról, jelenlegi helyzetéről és a külön utasság előnyeiről, hátrányairól beszélgettünk a rá jellemző friss és unikális szemszögből." - Dinyés Dániel
====================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2025.
Wed, 11 Jun 2025 - 1h 11min - 128 - Hangok közt #73 I Molnár Viktor
Hangok Közt – korszakos podcast sorozat kortárs zeneszerzőkkel Dinyés Dániel gondozásában, a Magyar Zene Háza csatornáján
◖ 73. rész: Molnár Viktor ◗
Artisjus és Istvánffy Benedek-díjas zeneszerző, tanár. A budapesti Weiner Leó Zeneművészeti Szakgimnáziumban folytatott zongora és zeneszerzés-tanulmányai után a Zeneakadémia zeneszerzés szakán szerezte diplomáját. A legfiatalabb magyar zeneszerző- generáció fontos alakja, számos zeneszerzőverseny díjazottja. Zenéjében előszeretettel használ előre rögzített, vagy élő elektronikát is. Egykori középiskolájában, a Weiner konzervatóriumban tanít zongorát és zeneszerzést. 31 éves.
"Molnár Viktort nem ismertem személyesen a beszélgetésünk előtt. Fiatal korát meghazudtolóan tépelődő, gondolatait sokszor inkább magában tartó, ám folyton figyelő embert ismertem meg. Őszinte érdeklődése a nagy dolgok, nagy összefüggések iránt vezette el többek között a kozmosz és világűr vizsgálatáig, ám épp így érdeklik a kis dolgok, hogy miből is tud felépülni a zenében valami. Érdekes beszélgetést folytattunk a közönség és alkotás örök témaköréről és arról is, hogy hogyan alakulhat ki saját stílusa egy fiatal zeneszerzőnek." - Dinyés Dániel
====================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2025.
Wed, 11 Jun 2025 - 59min - 127 - Hagyományteremtő Gojma-díj döntő és díjátadó | Bárzongora estek a Trillában || Zene a Házban #27
Gojma-díj döntő és díjátadó július 2-án a legendás cigány táncos nyomdokában, valamint bárzongora estek a nyár teljes folyamán! Ez itt a Zene a Házban podcast, melyben Marosi Viktor a radiocafén beszélget előadókkal, előadókról, előadásokról - mindenről, ami a Házunk táján történik.
Az első Gojma-díj átadása apropóján hallhatjuk Kovács Antal beszámolóját édesapjáról, a 20 éve elhunyt Kovács Antal Gojmáról – a legendás cigány táncosról –, valamint a június 2-i szólótáncversenyről. Az emlékest célja, hogy egy tehetségkutató keretében megtalálják azokat a cigány táncosokat, akik a leginkább képviselik Gojma szellemiségét. A Zene Házában a több mint 200 jelentkező közül a legjobb 16 versenyző mutathatja meg tudását a zsűri és a közönség előtt. A produkciók értékelése alatt gálaműsort is láthattok, ahol Gojma egykori zenésztársai lépnek színpadra, többek között Lakatos Mónika, Rostás Mazsi Mihály, Farkas Róbert, Balogh József, Lakatos János Guszti és a Romano Drom együttes!
Ha egy kellemes estét töltenétek el spanyol borok és bárzongoraszó mellett, tökéletes választás a Trilla Bisztro, ahol a Városliget múltjához hű bárzongorás vacsorasorozat várja a látogatókat. Erről a sokszínű műfajról Batta András ügyvezető mesél. A sorozat alkalmait a nyár folyamán kéthetente hallgathatjátok, minden alkalommal más-más bárzongoristával, különleges ételekkel és italokkal kísérve.
Tartsatok velünk a nyáron is - és hallgassatok bele podcastjainkba!
============================================
⬇️ Iratkozzatok fel csatornánkra a legfrissebb tartalmakért! ⬇️
https://www.youtube.com/@magyar_zene_haza
============================================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
◗ Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
◗ Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
◗ TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
◗ Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2025.
Mon, 30 Jun 2025 - 33min - 126 - Hangok közt #75 I Horváth Bálint
Hangok Közt – korszakos podcast sorozat kortárs zeneszerzőkkel Dinyés Dániel gondozásában, a Magyar Zene Háza csatornáján
◖ 75. rész: Horváth Bálint ◗
Zeneszerző, tanár; a Partiumi Keresztény Egyetem adjunktusa, valamint a Weiner Leó Zeneművészeti Szakgimnázium zeneszerzéstanára. A Bartók Bála Zeneművészeti Szakközépiskola és a Zeneakadémia elvégzése közben a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián is folytatott tanulmányokat, DLA fokozatát a budapesti Zeneakadémián 2016-ban szerezte meg. Zeneszerzői tevékenysége mellett fontos megemlíteni publikációit és recenzióit, melyek elsősorban a 20. századi magyar és erdélyi zene témakörében jelentek meg. 38 éves.
"Horváth Bálinttal összeköt minket volt Bartók konzis tanárunk, Fekete Győr István, személye. Az interjúk során fényesen kiderült számomra, hogy ez mennyit hozzáad egy interjúhoz, ha ugyanaz a tanár állította össze az alap „zenei-szótárunkat”. Így volt Bálinttal is. Bálint kedves és mélyen gondolkodó személyével alap kérdéseket feszegettünk. Ám túl mélyre mehettünk mert annak háromnegyedénél előugrott a technika ördöge és a teremben lévő vetítő vászon automatikája elszabadult, teljesen váratlan időpontokban engedte le a vásznat centikre, majd húzta vissza, néha másodperceken át. Így felvételünket újra és újra meg kellett szakítani, ezért a vége felé egyre töredezetebbé vált a legnagyobb sajnálatomra. Amikor a hősiesen végére értünk az interjúnak, mindketten tudtuk, hogy ebbe a beszélgetésbe „még maradt”. Ám így is fontos dolgokat tudtunk érinteni, csak sajnos nem olyan hosszban, mint azt megérdemelte volna. Majd egy legközelebbi alkalommal áldozunk a kifejtés istenének is." - Dinyés Dániel
====================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2025.
Mon, 30 Jun 2025 - 1h 00min - 125 - Hangok közt #76 I Balázs Árpád
Hangok Közt – korszakos podcast sorozat kortárs zeneszerzőkkel Dinyés Dániel gondozásában, a Magyar Zene Háza csatornáján
◖ 76. rész: Balázs Árpád ◗
Balázs Árpád Erkel-díjas zeneszerző, Érdemes Művész. Az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia rendes tagja, a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség alapító és örökös elnöke.Szentes, Letenye, Vonyarcvashegy, Balatonfüred és Kiskunfélegyháza díszpolgára, utóbbi város Művészeti Iskolájának névadója. Zeneszerzői tanulmányait a budapesti Zeneakadémián Farkas Ferencnél végezte, majd Aram Hacsaturján és Goffredo Petrassi növendékeként részesült posztgraduális képzésben. Számos rangos nemzetközi verseny zsűritagja. Hatalmas életművében kiemelkedő szereppel bírnak a kórusművek – köztük a Bodzavirág, amely Oscart-díjhoz segítette a Mindenki című filmet -, valamint a vonós- és fúvószenekari kompozíciók, hét évtizedes pályafutása során különös figyelmet fordított az ifjúsági repertoár széles körű bővítésére. 88 éves.
"Balázs Árpád a kodályi idők egyik utolsó, mai napig energikus, nagykövete. Az embernek semmi más dolga nincs, ha vele interjúzik, minthogy hátra dőljön és hallgassa a történeteket egy olyan korból, amit mára már csak könyvekből ismer; egy olyan látásmódról, ami már csak elvétve létezik; és olyan személyekről, akiket csak legendáriumokból ismer. Mindezt egyszemélyben hozza Balázs Árpád, a mindig élvezetes stílusában elmesélve." - Dinyés Dániel
====================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2025.
Wed, 25 Jun 2025 - 1h 08min - 123 - Zenélő tájakon – rendhagyó Hangadó Senior sorozat | Nyári komolyzenei programok | Zene a Házban #26
Ez itt a Zene a Házban podcast, melyben Marosi Viktor a radiocafén beszélget előadókkal, előadókról, előadásokról - mindenről, ami a Házunk táján történik.Népzene mint intim szféra – avagy egy rendhagyó Hangadó Senior Tápai Dórával! Megismernéd a Dunántúl, az Alföld, Erdély és Palócföld kulturális értékeit? Most könnyen megteheted, hiszen Zenélő tájakon címmel új sorozat indul a Zene Házában! Nyári, rendhagyó szériánkban a Kárpát-medence nagy tájegységeinek örökségére tekinthettek rá négy interaktív utazáson. Néprajz, néptánc, népzene, szokásrend és rengeteg egyéb kerül terítékre, a Hangadó Seniorból jól ismert Tápai Dóra vezetésével. A LISTEN. – Zenei utazás a világ körül időszaki kiállítás 30 ország tradicionális, egyedülálló zenéjét mutatja be, éppen ezért Tápai Dóra is ezeket a nem mindennapi szokásokat, dallamokat ismerteti majd, a Kárpát-medence tájaira koncentrálva. Június 25. és augusztus 6. között négy interaktív előadás is várja az érdeklődőket!
A Zene a Házban podcast másik vendége Szálka Zsuzsanna klasszikus- és kortárszenei szerkesztő volt, aki a Zene Háza nyári, klasszikus- és komolyzenei programkínálatáról mesélt.
A Zene Háza idén is otthont ad a Múzeumok Éjszakájának. Ebben az évben a feltörekvő művészek kapnak nagyobb teret, például a Mezítlábas Opera, a Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium operatársulata. Következő előadás a Skandináv tempó, amit egy hobbi vonósnégyes, a Dolcissimo Morbido ad elő skandináv irodalmi kiegészítéssel. Ezen kívül a Zeneakadémiával való együttműködés kapcsán az alkalmazott zeneszerzés szakos hallgatóknak alkotásai csendülnek fel, amelyeket a MOME animációs gyakorlatában készült kisfilmek inspirálták. Az éjszakát az Ethnosound csapata zárja, akikkel egy igazi élménydobolásban vehettek részt!
Június 27-én is érdemes ellátogatni a Házba, ugyanis a bécsi Zeneakadémia diákjainak film-zene-koncertje lesz látható, akik szintén filmekre alkotnak zenét. Végül, de nem utolsó sorban megtudhatjátok, mi az a soundpainting (hangfestés), ebben lesz segítségetekre a Tritonus Guitar Trio augusztus elsején! Nyáron pedig nem csak a Városligetben, hanem különböző fesztiválhelyszíneken is találkozhattok a Zene Házával, erre példa az Ördögkatlan és a Művészetek Völgye, ahol szintén várjuk a látogatókat!
============================================
⬇️ Iratkozzatok fel csatornánkra a legfrissebb tartalmakért! ⬇️
https://www.youtube.com/@magyar_zene_haza
============================================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
◗ Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
◗ Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
◗ TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
◗ Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2025.
Fri, 20 Jun 2025 - 32min - 122 - #25 – Pink Floyd és szabadtéri programok | Zene a Házban
Holdraszállás a Hangdómban – avagy a Pink Floyd 50 éve megjelent The Dark Side of the Moon című lemeze által inspirált audiovizuális élmény invitálja a nézőket egy űrutazásra! Mándli Endre Vazul és Jávorszky Béla a Pink Floyd zenei és kulturális értékéről, hatásáról, valamint a Hangdómban látható új vetítésről beszél. Betekintést nyerhetünk a film háttérmunkálataiba és létrejöttének folyamatába, emellett megtudhatjuk, mennyire számít, hogy egy zenekar milyen albumborítóval és vizuális üzenettel lép piacra.
Halmos András, a Zene Háza koncertprogram vezető szerkesztője a nyári szabadtéri programokról számol be – a LISTEN. – Zenei utazás a világ körül című időszaki kiállításhoz kapcsolódó koncertek mellett például a Vibe Changers-ről és további alternatív rockkoncertekről is mesél.
Tartsatok velünk a Pink Floyd-vetítésen és a nyári szabadtéri programokon is!
Ez itt a Zene a Házban podcast, melyben Marosi Viktor a radiocafén beszélget előadókkal, előadókról, előadásokról - mindenről, ami a Házunk táján történik.
============================================
⬇️ Iratkozzatok fel csatornánkra a legfrissebb tartalmakért! ⬇️
https://www.youtube.com/@magyar_zene_haza
============================================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
◗ Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
◗ Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
◗ TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
◗ Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2025.
Mon, 02 Jun 2025 - 30min - 121 - #24 – Nyers koncert június 1-jén! | Év Európai Múzeuma különdíjat kapott a Zene Háza | Zene a Házban
Két újabb izgalmas, friss hírrel jelentkezik a Zene a Házban podcast - a radiocafé és a Zene Háza műsora! Június 1-jén egyetlen koncertre visszatér a Nyers, a 90-es és 2000-es évek, valamint Szeged meghatározó alternatív zenei zenekara, amelyről Czutor Zoltán, az együttes frontembere mesél. Ezután Horn Márton intézményigazgató számol be a Zene Háza legújabb díjáról: az Év Európai Múzeuma megmérettetésen kapott különdíjról!
============================================
Szeged ikonikus zenekara, a Czutor Zoltán vezette Nyers, csak egyetlen estére újra hallható Budapesten! Június elsején visszatér a 90-es és 2000-es évek meghatározó zenekara, akik a Zene Háza nagyszínpadát töltik meg rock, funk- és alternatív zenével! Ne hagyjátok ki!
A koncertről Czutor Zoltán, az együttes frontembere mesélt a radiocafén.
▷ RÉSZLETEK ÉS JEGYEK ITT! ◁
https://zenehaza.hu/esemeny/nyers
A Város a Házban – Szeged című tematikus hétvégénk zárókoncertje a város emblematikus rockzenekarának, a Czutor Zoltán vezette Nyers együttesnek a fellépése lesz. Vasárnap este az egyik leginkább emblematikus szegedi rockzenekar, az aktívan a kétezres évek közepéig működő, azóta csak jeles alkalmakra összeálló, Czutor Zoltán (később Belmondo) vezette Nyers ad koncertet – e jeles alkalom apropóján. A kilencvenes évek és a kétezres évek első felének egyik népszerű zenekara, funkrockos, alternatív metalos, később egészen sokféle stílusgyakorlatot beépítő, és sok slágert kreáló sajátos világa szép színfolt volt a magyar zene történetében.
============================================
Különdíjat kapott a Zene Háza a European Museum of the Year díjkiosztóján! Az EMYA Európa legfontosabb múzeumi szakmai elismerése, az eseményen azokat a kimagaslóan újító, kreatív európai múzeumokat díjazzák, amelyek a minőségi szakmai tartalom és innovatív megoldások mentén segítik a világ teljesebb megismerését, az értékes tudás befogadható prezentálását a látogatók felé. Rendkívüli boldogság számunkra, hogy a díjkiosztó gálán a zsűri különdíjjal értékelte a Zene Házát, a rangos mezőnyből külön kiemelve új és innovatív megközelítéseit, amelyek iránymutatónak számítanak más európai múzeumok számára is.
A díjat Horn Márton intézményigazgató vette át a lengyelországi Białystokban tartott eseményen - aki most a podcast hallgatóival is megosztja élményeit!
============================================
⬇️ Iratkozzatok fel csatornánkra a legfrissebb tartalmakért! ⬇️
https://www.youtube.com/@magyar_zene_haza
============================================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
◗ Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
◗ Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
◗ TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
◗ Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2025.
Fri, 30 May 2025 - 39min - 120 - Hangok közt #72 I Tóth Armand
Hangok Közt – korszakos podcast sorozat kortárs zeneszerzőkkel Dinyés Dániel gondozásában, a Magyar Zene Háza csatornáján
◖ 72. rész: Tóth Armand ◗
Tóth Armand - zeneszerző, karmester, fuvolaművész. Fuvola és karvezetői tanulmányait a budapesti Zenekadémián, karmesteri diplomáját pedig Németországban végezte, zeneszerzést pedig Keuler Jenőtől, Kistétényi Melindától, Bozay Attilától és Hollós Mátétól tanult. Dolgozott a legendás kaposvári Csiky Gergely Színházban, a Miskolci Nemzeti Színházban és a budapesti Operaházban. A kilencvenes években fesztiválszervezőként is tevékenykedett, valamint megalapította a Gaudium fúvóstársaságot. Termékeny komponista, szinte műfajban alkot a szólóhangszeres művektől a nagyszabású operákig, számos zeneszerzőverseny díjazottja. 69 éves.
"Tóth Armanddal bár sosem beszéltem ez előtt az epizód előtt, ám színházi múltja és abból fakadó tapasztalataink sokasága, azonnal „régi ismerőssé” tett minket. Zenei indíttatásának komplexitása és egy hosszantartó gyerekkori betegség unikálissá edzette látásmódját és nyitottá személyiségét. Egy érdekesen független, nehéz döntésektől sem mentes pálya bontakozott ki élvezetes elmesélésének tükrében." - Dinyés Dániel
====================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2025.
Wed, 28 May 2025 - 1h 21min - 119 - Hangok közt #71 I Kedves Csanád
Hangok Közt – korszakos podcast sorozat kortárs zeneszerzőkkel Dinyés Dániel gondozásában, a Magyar Zene Háza csatornáján
◖ 71. rész: Kedves Csanád ◗
Zeneszerző, tanár. Zenei tanulmányait szülővárosában, az erdélyi Csíkszeredán kezdte, majd a budapesti Weiner és Bartók konzervatóriumokban folytatta, felsőfokú végzettségét a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerezte, Serei Zsolt növendékeként. Budapest kortárs zenei életenék fontos alakja zeneszerzőként és szervezőként egyaránt, a Hermina alkotócsoport és a CentriFUGA Kortárs Zenei Műhely alapító tagja, utóbbi főszervezője, vezető alakja. Szülöföldjének, Erdély zenei életének is meghatározó figurája: rendszeresen szervezett koncertkörutakat, melyeken magyar és román zeneszerzők művei is megszólaltak. 41 éves.
"Kedves Csanád mindig is egy rendkívül sok irányú tevékenységet folytató zeneszerző volt. Kitűnt már nagyon korán avval, hogy nem csak alkotóként, de közösségi szervezőként is az egyik legtevékenyebb tagja volt a zeneszerző társadalomnak. Sőt, ezen túlmenően szociális érzékenysége és szerepvállalásai is kiemelték kortársai közül. Ennek a sok irányú figyelemnek az indíttatásáról is és a zeneszerzésről, mint lehetséges társadalmi tényezőről is beszélgettünk." - Dinyés Dániel
====================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2025.
Wed, 28 May 2025 - 1h 00min - 118 - Zeng! #12 Czutor Zoltán || A Zene Háza podcastja
Czutor Zoltánnal végigvettük a Nyers zenekar történetét, a szegedi kultikus kluboktól az első lemezszerződésen át az országos ismertségig. Hogyan segítette Presser Gábor
a zenekart? Mit mondott Földes László (Hobo), amikor a kiadó változtatni akart a Nyers dalszövegein? Hogyan került ki Czutor Zoli Amerikába és dolgozott kint producerként? A Zeng! podcast legújabb részében ezekre a kérdésekre is fény derül!
_ Aki válaszol: Czutor Zoltán – A Nyers és a Belmondo zenekar frontembere, énekes-dalszerző
_ Aki kérdez: György Imre, zenész, a Felütés podcast szerkesztő-műsorvezetője, a Zene Háza munkatársa
============================================
A Zeng! podcastról
__ Ez itt a Zeng!, a Zene Háza beszélgetős podcastja. Kulisszatitkok, mélyinterjúk, és más érdekességek a Zene Háza programjairól.
Mit jelent a "Zeng"?
__ „1. tárgyatlan (választékos) I Hangszer v. hangszeres zene, ének, emberi hang I telten, színesen, gyönyörködtetőn szól, hangzik.”
Az epizódot megtaláljátok Spotify Podcast csatornánkon is!
============================================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
◗ Facebook | @magyarzenehaza
◗ Instagram | @magyarzenehaza
◗ TikTok | @magyarzenehaza
◗ Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2025.
Fri, 16 May 2025 - 49min - 117 - Hangok közt #70 I Szalai Katalin
Hangok Közt – korszakos podcast sorozat kortárs zeneszerzőkkel Dinyés Dániel gondozásában, a Magyar Zene Háza csatornáján
◖ 70. rész: Szalai Katalin ◗
Zeneszerző, tanár. A budapesti Szent István, majd a Bartók Konzervatóriumban, valamint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen folytatott zeneszerzői tanulmányai mellett óvónői és színháztudományi képesítést is szerzett. 2019 óta a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának oktatója, 2022 óta pedig a Pécsi Tudományegyetem doktoriskolájának hallgatója. Érdeklődésének központjában elsősorban a vokális zene és az opera műfaja áll. 50 éves.
"Szalai Katalint már konzervatóriumi éveim alatt megismertem, hiszen mesterünk, Fekete Győr István, óráira is bejárt. Az akkori énjéhez képest rengeteget változott mára, és épp erre voltam a leginkább kíváncsi, hogy mi minden vezette végig az útján. Beszélgettünk a tanulmányi kacskaringókról, a színház varázsáról, szakmai és privát stílusokról és egy második, párhuzamos karrier lehetőségéről." - Dinyés Dániel
====================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2025.
Fri, 16 May 2025 - 1h 03min - 115 - Hangok közt #69 I Kovács Zoltán
Hangok Közt – korszakos podcast sorozat kortárs zeneszerzőkkel Dinyés Dániel gondozásában, a Magyar Zene Háza csatornáján
◖ 69. rész: Kovács Zoltán ◗
Erkel, Bartók-Pásztory és Artisjus-díjas zeneszerző, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. Hétéves korától zongorázni, tizenhárom éves korától pedig fagottozni tanult. Zeneszerzés és fagott-tanulmányait a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában, azután pedig a Zeneakadémián végezte, ahol később, a kétezres évek elején posztgraduális karmesteri tanulmányokat is folytatott. Pályafutása első szakaszában zeneszerzői és a fagottművészi tevékenysége sokáig párhuzamosan haladt, ma már viszont elsődlegesen a komponálásnak szenteli idejét. 55 éves.
"Kovács Zoltánt mindkét minőségében, zeneszerzőként és fagott művészként is ismertem már a beszélgetésünk előtt. Kedves, ám alig nyilatkozó énjéről is tudtam, éppen ezért nagyon vártam a találkozásunkat, hogy kicsit faggathassam. Minden olyan művésznél, akinél egy szinten van a hangszerjáték és a komponálás, érdekes téma az előadó és alkotóművészet egymásra hatása. Erről, az idő hiányáról, a Balatonról és még sok minden másról is beszélgettünk." - Dinyés Dániel
====================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2025.
Wed, 14 May 2025 - 55min - 114 - Zeng! #11 Áron András || A Zene Háza podcastja
Áron András volt a Zeng! podcast legújabb részének vendége! Az énekes-gitáros többek között a Lazarvs alapítója és frontembere, együttesével május 25-én érkeznek a Zene Házába, hogy Weil András producerrel közönség előtt rögzítsenek egy teljesen új dalt. Most erről és egyéb szakmai munkáiról kérdeztük a podcastban.
Áron András minden projektjében nagy figyelmet fordít a studió munkálatokra, gyakran vállalja a producerszerepet és szenvedélyesen ápolja és fejleszti a színpadi felszerelését. Legutóbbi két szólóalbumát Nashvill-ben, Taylor Swift producerével, Derek Gartennel készítette. György Imrével az amerikai és a magyar producerszemlélet különbségeiről, a meghatározó stúdiós élményekről, digitális felvételkészítés és színpadtechnika előnyeiről és hátrányairól, és rengeteg minden másról is beszélgettek.
_ Aki válaszol: Áron András
_ Aki kérdez: György Imre, zenész, a Felütés podcast szerkesztő-műsorvezetője, a Zene Háza munkatársa
============================================
⬇️ Iratkozzatok fel csatornánkra a legfrissebb tartalmakért! ⬇️
https://www.youtube.com/@magyar_zene_haza
============================================
Figyelem, felvétel! – Élő stúdió workshop a Lazarvs zenekarral és Weil András producerrel
2025. május 25. vasárnap 15:00
Magyar Zene Háza
A Figyelem, felvétel! sorozat egy formabontó, új megközelítésben kínál élőzenei élményt a zenei kreativitás iránt érdeklődőknek. Egyrészt betekintést enged a zenekarok színfalak mögötti világába, másrészt egy olyan megismételhetetlen egyszeri esemény, ahol sosem hallott anyagok születnek pillanatok alatt, a közönség szeme előtt, sőt, részvételével. A májusi alkalmon Weil András producer vendége a Lazarvs (korábban Apey & The Pea). A csapatra jellemző stoner, sludge és doom daráló, zsigerelő hangzása elsőre nyers és brutális benyomást kelthet, azonban zenéjüket jobban megfigyelve ezer aprólékosan kitalált nüanszot, precíz hangszerelést és tudatos dramaturgiát találunk. Ha érdekel, hogyan áll össze egy Lazarvs-kompozíció és miként gondolkodnak a zenei pokol boszorkánykonyhájában, akkor bizonyára itt a helyed a Magyar Zene Háza élőzenei kreatív workshopján!
⬇️ Jegyeket itt találtok! ⬇️
https://zenehaza.hu/esemeny/figyelem-felvetel-elo-studio-workshop-a-lazarvs-zenekarral-es-weil-andras-producerrel
Áron András - ének, gitár
Balogh Attila - basszusgitár, ének
Makai László - dob
Producer: Weil András
============================================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
◗ Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
◗ Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
◗ TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
◗ Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2025.
Sat, 10 May 2025 - 56min - 113 - Hangok közt #68 I Sándor László
Hangok Közt – korszakos podcast sorozat kortárs zeneszerzőkkel Dinyés Dániel gondozásában, a Magyar Zene Háza csatornáján
◖ 68. rész: Sándor László ◗
Hegedűművész, zeneszerző. Hegedű diplomáját a Tanárképző hegedűszakán végezte, az Óbudai Danubia zenekar alapító tagjaként dolgozott több mint két évtizeden át mint hegedűművész és művészeti tanácsadó. Bár már középiskolás éveitől kezdve foglalkozott zeneszerzéssel, ezirányú tanulmányait csak a 2011-es Új Magyar Zenei Fórum Zeneszerzőversenyen elért eredménye után folytatta Jeney Zoltán növendékeként. Doktori fokozatát - Dufay (Düfáj) Nuper rosarum flores című motettájáról írt nagyívű disszertációjával - 2021-ben szerezte meg. A komponálás mellett zenei témájú írásokat publikál, előadásokat és kurzusokat tart, hegedűművészként pedig új magyar művek ősbemutatóiban vesz részt. 49 éves.
"Sándor Lászlót, mint hegedűst ismertem meg és csak később vált előttem ismertté a zeneszerzői munkássága. Érdekes volt kívülről látni a zenei útjának kanyargásait, majd annak az útiránynak a megtalálását, ami mai napra jellemző lett rá. Elmélyedése a zenében olyan érdekes és érdekfeszítő eredményeket is hozott, ami nem csak zeneszerzőként tette őt ismertté, hanem kutatóként is. A reneszánsz vokálpolifóniában való elmélyedés zeneszerzői hatásairól, az élettel való párhuzamairól és a zeneszerzés kiismerhetetlen útjairól is beszélgettünk." - Dinyés Dániel
====================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2024.
Wed, 30 Apr 2025 - 1h 15min - 112 - Hangok közt #67 I Szabó Barna
Hangok Közt – korszakos podcast sorozat kortárs zeneszerzőkkel Dinyés Dániel gondozásában, a Magyar Zene Háza csatornáján
◖ 67. rész: Szabó Barna ◗
KÓTA-díjas zeneszerző, tanár. A budapesti Zeneakadémián végezte tanulmányait, ott szerezte meg doktori fokozatát is, 2010-ben. Tanított többek között a Zeneakadémián és a Színház és Filmművészeti Egyetemen, 2017 óta pedig a kecskeméti Kodály Intézet professzora. Kiemelten fontos számára a kóruskultúra ápolása és új művekkel való gazdagítása. 48 éves.
"Szabó Barnával a Zeneakadémiai tanulmányaink alatt találkoztunk legelőször. Már akkor nagyon feltűnő volt gondolkozásának egyedi volta, ami szinte egyet jelentett a komplex többszólamúsághoz való vonzódásának kifejeződésével. Beszélgetéseiben épp úgy megjelent a többszólamú „szerkesztés”, mint a darabjaiban. Ugyanakkor feltűnő volt az, hogy nem engedte magát senki által befolyásolni, ami a stílust, vagy stílusról való gondolkodását jelenti. Ez az autonóm gondolkodás akkor, fiatal zeneszerző tanoncként, nagyon irigylendő dolognak tűnt. Ezért is voltam igazán kíváncsi, hogy az elmúlt évek alatt merre fejlődött az elképzelése a zenéről, annak szerkesztéséről és a világra gyakorolt hatásáról. Nagy örömömre, nem kellett most sem csalódnom a többszólamú beszélgetés szerkesztésében." - Dinyés Dániel
====================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2024.
Wed, 30 Apr 2025 - 1h 12min - 111 - #23 – Az útmutató hang - Georgi Sztojanov szerzői estje | LISTEN. időszaki kiállítás | Zene a Házban
◖ Az útmutató hang – Sztojanov Georgi szerzői estje ◗Mi történik velünk, ha elveszítjük az utat, ha nem találjuk a hangot, amely vezethetne minket? Létezik-e egyáltalán az a belső hang, amely ha alig hallható is a minket körülvevő zajban, mégis képes intuícióként irányt mutatni az életünkben? Hogyan találhatjuk meg ezt a hangot, és tehetjük belső tanácsadónkká? Az emberi hang, bármilyen formában is jelenik meg a zenében (vagy akár azon kívül), azonnal képes felkelteni a figyelmünket és mély kapcsolatot teremteni gondolatok és érzések között. Változatossága és lehetőségei teszik az egyik leggazdagabb hangszerré.Sztojanov Georgi zenei érdeklődésének középpontjában is az énekhang áll, maga is több hangon, tenorként, kontratenorként és baritonként énekel. Bolgár népi hagyományokból és a gazdag magyar kóruskultúrából merítve, zeneszerzői és énekesi diplomákkal a háta mögött keresi a zenei kifejezés új és örökké aktuális lehetőségeit. Szerzői estjén szerteágazó tehetségű művésztársaival invitálja meghitt utazásra a közönséget a zene és az élet területén, nagy ívet rajzolva meg olyan témákon keresztül, mint a születés, szerelem, halál, betegség, remény, hit, kapcsolatok és boldogság. Személyes történeteiből és alkotói folyamataiból formálódik egységgé a koncert, amelyen Sztojanov Georgi kétnyelvű narrátorként, a zenei és érzelmi kavalkád porondmestereként kísér végig minket.A koncerten elhangzik David Gorton: Songs of Solitude című új dalciklusának ősbemutatója, amit Sztojanov Georginak és Koltai Katának komponált.▷ RÉSZLETEK ÉS JEGYEK ITT! ◁https://zenehaza.hu/esemeny/az-utmutato-hang-sztojanov-georgi-szerzoi-estje============================================◖ LISTEN. - Zenei utazás a világ körül ◗Hogyan mutatnád be a Földet és az embereket valakinek, aki még sosem járt itt? Mit helyeznél el egy időkapszulában, amit majd 1000 év múlva nyitnak ki az itt élők? A Magyar Zene Háza 2025 februárjában nyíló új időszaki kiállítása ezekre a kérdésekre keresi a választ, miközben egy egészen elképesztő zenei utazásra hívja a látogatókat, hogy fedezzék fel bolygónk elfeledett, ritkán hallható, különleges zenei hagyományait Georgiától Belizén át Krétáig, Patagóniától Izlandon át Indiáig és messze tovább.Az élmények egyetemesek, csak különböző hangokon szólalnak meg – sok-sok kiváló művész mellett szerepel a kiállításban a Garifuna Collective, Carminho, Ivan Duran, Marjan Vahdat, Boban és Marko Marković, magyar részről pedig Sebestyén Márta, Lajkó Félix, a Parno Graszt, vagy éppen Roby Lakatos és Lakatos Miklós. A FIGYELEM létfontosságú, legyünk nyitottak a befogadásra. A The Listen Project megvalósításában a magyar operatőr, Csoboth Attila és magyar fotós, Rákossy Péter is dolgozott. A kiállítás a Báger András vezette BAHCS Architects építészeti tervei alapján készül, az installációk tervezője: Bodóczky Antal. ▷ RÉSZLETEK ÉS JEGYEK ITT! ◁https://zenehaza.hu/esemeny/listen-zenei-utazas-a-vilag-korul============================================⬇️ Iratkozzatok fel csatornánkra a legfrissebb tartalmakért! ⬇️https://www.youtube.com/@magyar_zene_haza============================================Kövessetek minket közösségi felületeinken is!◗ Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza◗ Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza◗ TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza◗ Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp============================================A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.Budapest, Hungary, 2025.
Wed, 23 Apr 2025 - 33min - 110 - Hangok közt #66 I Futó Balázs
Hangok Közt – korszakos podcast sorozat kortárs zeneszerzőkkel Dinyés Dániel gondozásában, a Magyar Zene Háza csatornáján.
◖ 66. rész: Futó Balázs ◗
Zeneszerző, a Pécsi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának adjunktusa. A Pécsi Művészeti Szakközépiskolában folytatott karvezetés, zeneelmélet, zeneszerzés, valamint ütőhangszeres tanulmányokat, majd a budapesti Zeneakadémián Jeney Zoltán növendéke lett, ott szerezte DLA-fokozatát is 2016-ban. Pályája kezdetén korrepetitorként is dolgozott, valamint számos színházi kísérőzenét is komponált, olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Dömötör András, Kovalik Balázs, vagy Pintér Béla. 43 éves.
"Futó Balázs a Zeneakadémián a legbelső zeneszerzői köreinkhez tartozott Dargay Marcellel. Nem csak darabjaiért, de zongorázásáért is oda voltunk. Rendszeresen adtuk elő egymás darabjait, így rengeteget időt töltöttünk együtt próbával, zenéről való beszélgetéssel, vagy csak úgy. Úgyhogy tudtam, hogy ez lesz az egyik legnehezebb interjúm, mert olyasvalakit kell faggatnom, akinek a válaszait nagyrészt tudom és akivel valahogy el kéne kerülnöm az „akol meleg” beszélgetést. Ez csak részben sikerült, de remélem így is el lehet kapni valamit ebből az izgalmas ám rendkívül zárkózott egyéniségből, aki csak ritkán nyilatkozik meg a világ előtt." - Dinyés Dániel
====================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2024.
Wed, 16 Apr 2025 - 1h 01min - 109 - Hangok közt #65 I Pintér Gyula
Hangok Közt – korszakos podcast sorozat kortárs zeneszerzőkkel Dinyés Dániel gondozásában, a Magyar Zene Háza csatornáján
◖ 65. rész: Pintér Gyula ◗
Erkel- és Artisjus díjas zeneszerző, képzőművész. Gyermekkorától kezdve intenzíven érdeklődött a művészetek iránt, zeneszerzést magánúton tanult Pongrácz Zoltántól és Kautsky Jánosnál, Hollandiában. Az 1989-es bourges-i Elektroakusztikus Zenei Versenyen tűnt fel műveivel, majd számos versenydíj elnyerése után a magyar elektroakusztikus zene legfőbb hazai műhelyének, az EAR együttesnek tagja lett. Saját tervezésű stúdiójában dolgozik, valamint képzőművészeti tevékenységet is folytat. 70 éves.
"Pintér Gyulával a beszélgetésünk alkalmával találkoztam először. Kedves és nyitott énje azonnal megragadott, pillanatok alatt úgy éreztem, hogy évtizedek óta ismerjük egymást. Nagyon kíváncsi voltam nála arra a ritkán megtalálható kettőségre, amikor egy alkotó nem csak egy területen alkot. Ugyanis nincs annál érdekesebb kérdés, ha egy ember képes komponálni és festeni is azonos szinten, hogy mi az, ami egy alkotás megszületésénél irányt ad a gondolatnak, hogy melyik úton jöjjön létre. Erről és még sok minden másról is beszélgettünk." - Dinyés Dániel
====================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2024.
Wed, 16 Apr 2025 - 1h 18min - 108 - Zeng! #10 6363 || A Zene Háza podcastja
6363, azaz Sára Gergely ’Gege’ volt a Zeng! podcast vendége! A Gege, G€G€, majd 6363 művésznéven alkotó és előadó rapper különleges, egyszeri és megismételhetetlen estét tart április 26-án, szombaton a Zene Házában. A koncerten vendégzenészekkel, nagyzenekaros formációban adja elő életművének eddigi legfontosabb darabjait, kezdve egészen a Borító című debütlemeztől a KORDBÁRSONYig - mindeközben olyan fontos mérföldköveket is érintve (először és utoljára), mint Szalay Isti csatornájának frenetikus introja.A Zene Háza podcastjának legújabb részében György Imre vette végig a rapperrel eddigi egész karrierjét. A beszélgetésben rengeteg minden mellett választ kaptok a következőkre is:- Hogyan találkozott az irodalommal és dalszöveggel gyerekkorában- Mikor és miért lett a Rímbiózis formáció tagjából szólóelőadó- Ott lesz-e Szalai Isti a róla elnevezett Zene Házás koncerten?_ Aki válaszol: Sára Gergely ’Gege’, azaz 6363_ Aki kérdez: György Imre, zenész, a Felütés podcast szerkesztő-műsorvezetője, a Zene Háza munkatársa============================================⬇️ Iratkozzatok fel csatornánkra a legfrissebb tartalmakért! ⬇️https://www.youtube.com/@magyar_zene_haza============================================6363 – Időutazás zenével és az Isti rap rég várt elmuzsikálása2025. április 26. szombat 19:30Magyar Zene HázaGege, G€G€, majd 6363. "Ezen a különleges, egyszeri és megismételhetetlen estén vendégzenészek társaságában, nagyzenekaros formációban adjuk elő az életmű legfontosabb darabjait kezdve egészen a Borító című debütlemeztől a KORDBÁRSONYig. Mindeközben pedig olyan fontos mérföldköveket érintünk (először és utoljára) mint az Szalay Isti csatornájának intrója. Különleges vendégeink társaságában mindenkit nagy szeretettel várunk erre a felejthetetlen, kiöltözős estére a Magyar Zene Házába!"⬇️ Jegyeket itt találtok! ⬇️https://zenehaza.hu/esemeny/6363-idoutazas-zenevel-es-az-isti-rap-reg-vart-elmuzsikalasa▷ 6363 zenekar ◁Sára Gergely ’Gege’ – rapPap Mukunda – gitárGáll Barna – fúvós hangszerekImrei Ariel – basszusgitárPivarnyik Péter – dobok▷ És a remek vendégzenészek ◁Alexi Ferenc - perka/ütős hangszerekErdei Sára - trombitaOcsovay Damján - szintetizátorSzögi István – harsona============================================Kövessetek minket közösségi felületeinken is!◗ Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza◗ Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza◗ TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza◗ Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp============================================A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.Budapest, Hungary, 2025.
Sun, 06 Apr 2025 - 53min - 107 - #22 – Dalszerzők köre: Müller Péter Sziámi, Bérczesi Róbert, Görög Miklós | Hakumba | Zene a Házban
Folytatódik a Dalszerzők köre és fantasztikus világzenei előadók érkeznek április első heteiben a Zene Házába. Ennek apropóján mesélt Müller Péter Sziámi, Bérczesi Róbert, Görög Miklós és a Hakumba együttes a radiocafén - hallgassátok meg a legújabb adást!============================================Bérczesi Róbert, Müller Péter Sziámi – Dalszerzők köre #62025. április 17. csütörtök 19:30Zene Háza▷ RÉSZLETEK ÉS JEGYEK ITT! ◁https://zenehaza.hu/esemeny/berczesi-robert-muller-peter-sziami-dalszerzok-kore-6Aki mesél:Bérczesi Róbert - dalszerző-előadóMüller Péter Sziámi - dalszerző-előadóGörög Miklós - könnyűzenei programszerkesztő============================================Ukandanz (ETH-FRA) | Hakumba2025. április 5. szombat 19:30Zene Háza▷ RÉSZLETEK ÉS JEGYEK ITT! ◁https://zenehaza.hu/esemeny/ukandanz-eth-fra-hakumbaAki mesél:a Hakumba együttes tagjai============================================⬇️ Iratkozzatok fel csatornánkra a legfrissebb tartalmakért! ⬇️https://www.youtube.com/@magyar_zene_haza============================================◖ Bérczesi Róbert, Müller Péter Sziámi – Dalszerzők köre #6 ◗A ház indulása óta futó Dalszerzők köre eseményeinken a színpadon egymás mellett ritkán, vagy soha nem látható dalszerző-előadók zenélnek, akár közösen is, és közben mesélnek is a munkájukról, munkásságukról, a dalszerzés minden árnyalatáról. Mindig izgalmas, titkos világokba betekintést engedő beszélgetések alakulnak ki népszerű dalszerző-előadók között, és a sok zenélés közben akár új dalokat is hallhatunk tőlük esetenként. Ezúttal Bérczesi Róbert a hiperkarma frontembere, és Müller Péter Sziámi a magyar újhullám egyik meghatározó alakja, az URH, a Kontroll Csoport, a Sziámi és az AndFriends frontembere a két vendég, Csepelyi Adrienn kulturális-újságíró a beszélgetőtárs-moderátor. Miközben amúgy közös lemezeket is jegyző hőseink műhelytitkokat osztanak meg, a nézők kicsit betekinthetnek a színfalak mögé. Eltérő módszerek alapján láthatjuk, hogyan lesz dallamtöredékből, szövegrészletből egész, mitől működik egy ötlet, mi lobbantja fel az ihlet szikráját. Spontán reakciók, improvizatív helyzetek, váratlan felismerések és örömteli megismerések egyszeri estéje ez – hiba lenne kihagyni! ▷ RÉSZLETEK ÉS JEGYEK ITT! ◁https://zenehaza.hu/esemeny/berczesi-robert-muller-peter-sziami-dalszerzok-kore-6============================================◖ Ukandanz (ETH-FRA) | Hakumba ◗A francia-etióp Ukandanz és a magyar, de nemzetközi tagságú Hakumba két, akkor is nagyon összeillő zenekar, ha kissé eltérőek is zenei alapjaik. Egy estén, egymás után garantáltan felforrósítják a termet energetizáló dalaikkal, magnetikus színpadi jelenlétükkel. Az este a Zene Háza LISTEN. - Zenei utazás a világ körül című időszaki kiállításához is kapcsolódik. Felvezetésként, a koncertek közti szünetben és a koncertek után a radiocafé Conga Heaven, Bongo Hell! műsorának házigazdái, Cyborg Templar és Tibsã pörgetik a lemezeket a Zene Háza előterében. A szettben a világ legkülönfélébb népcsoportjainak zenéi szólalnak meg, a gyökerektől a mai hibrid tánczenékig.▷ RÉSZLETEK ÉS JEGYEK ITT! ◁https://zenehaza.hu/esemeny/ukandanz-eth-fra-hakumba============================================⬇️ Iratkozzatok fel csatornánkra a legfrissebb tartalmakért! ⬇️https://www.youtube.com/@magyar_zene_haza============================================Kövessetek minket közösségi felületeinken is!◗ Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza◗ Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza◗ TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza◗ Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp============================================A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.Budapest, Hungary, 2025.
Fri, 04 Apr 2025 - 34min - 106 - Hangok közt #64 I Nagy Ákos
Hangok Közt – korszakos podcast sorozat kortárs zeneszerzőkkel Dinyés Dániel gondozásában, a Magyar Zene Háza csatornáján
◖ 64. rész: Nagy Ákos ◗
Zeneszerző. Gyermekkorában kórusban énekelt, majd hegedülni tanult, melyet azonban félbehagyott. Innentől kezdve autodidakta módon képezte tovább zenei tudását magánúton és különböző hazai és nemzetközi kurzusokon. Zeneszerzői munkája mellett előadásokat, kurzusokat tart, művészeti témájú írásokat publikál, de számos alkalommal aktivistaként is feltűnik. Elektronikus zenei ismeretterjesztő sorozata az Utazás a kopoNYÁk körül, melybe már számos innovatív szemléletű alkotót behívott az elmúlt évek során. Az instrumentális és az elektronikus zene egyaránt érdekli. 42 éves.
"Nagy Ákossal most volt alkalmam először beszélgetni, valahogy nem sodort az élet minket egymás közelébe. Ám leülésünk pillanatától kezdve olyan volt, mintha ezer éve ismernénk egymást. Beszélgetésünkben könnyedén érintettünk minden nehéz témát és világrészeket átívelő problémákat is. Fogalmazásának gördülékenysége, szemléletének nyitottsága, kíváncsisága egy igazán érdeklődő, ugyanakkor állandóan tépelődő alkatot tárt elém." - Dinyés Dániel
====================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2024.
Wed, 02 Apr 2025 - 1h 09min - 105 - Hangok közt #63 I Reményi Attila
Hangok Közt – korszakos podcast sorozat kortárs zeneszerzőkkel Dinyés Dániel gondozásában, a Magyar Zene Háza csatornáján
◖ 63. rész: Reményi Attila ◗
Erkel és Bartók-Pásztory díjas zeneszerző, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. Zenei tanulmányait szülővárosában, Győrben kezdte, a Richter János Zeneművészeti Szakközépiskolában, majd a budapesti Zeneakadémián Sugár Rezső és Petrovics Emil növendékeként szerezte meg zeneszerzői diplomáját. Győr zenei életének meghatározó alakja, valamint a magyar középiskolai zeneszerzés-oktatás egyik legkitartóbb és legállhatatosabb képviselője. Életművét a műfaji sokszínűség és nagyfokú szerzői termékenység jellemzi. 65 éves.
"Reményi Attila neve teljesen egybeforrt Győr városával. A vidéki nagyvárosokban lévő zeneszerzés tanítás egyik bástyájának számított ő mindig is. Épp ezért nagyon kíváncsi voltam a vele való beszélgetésre, hogy a több évtized tanítási tapasztalatát hogyan tudja összegezni. Abban is egyedülálló, hogy a tanítás mellett ki tudta bontakoztatni a saját zeneszerzési pályáját is. Ezekről és sok-sok élettel kapcsolatos tapasztalatról beszélgettem vele. (A felvétel hangi minőségéért elnézést kérünk a hallgatóktól, sajnos aznap tesztelték a légkondicionáló rendszert és ez nyomott hagyott a felvételünkön is.)" - Dinyés Dániel
====================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2024.
Wed, 02 Apr 2025 - 1h 01min - 104 - #21 – LISTEN. kiállítás – Zenei utazás a világ körül | Garry Bassin, Horn Márton | Zene a Házban
Március 11-én megnyílt a Zene Háza legújabb időszaki kiállítása. A LISTEN. - Zenei utazás a világ körül című tárlat Földünk eltérő kultúráinak zenei hagyományait vizsgálja, rengeteg videófelvételen keresztül, Georgiától Belizén át Krétáig, Patagóniától Izlandon át Indiáig és messze tovább. A kiállítás augusztus végéig hívja a látogatókat egy lélegzetelállító világkörüli turnéra, felfedezve az ottani őshonos, autentikus zenei formákat.
A kiállítás létrejöttéről, koncepciójáról és a Zene Házába költözéséről Garry Bassin, a kiállítás vizuális anyagának alkotója, és Horn Márton, a Zene Háza intézményigazgatója mesélt a radiocafán.
============================================
▷ RÉSZLETEK ÉS JEGYEK ITT! ◁
https://zenehaza.hu/esemeny/listen-zenei-utazas-a-vilag-korul
============================================
⬇️ Iratkozzatok fel csatornánkra a legfrissebb tartalmakért! ⬇️
https://www.youtube.com/@magyar_zene_haza
============================================
◖ LISTEN. - Zenei utazás a világ körül ◗
Hogyan mutatnád be a Földet és az embereket valakinek, aki még sosem járt itt? Mit helyeznél el egy időkapszulában, amit majd 1000 év múlva nyitnak ki az itt élők? A Magyar Zene Háza 2025 februárjában nyíló új időszaki kiállítása ezekre a kérdésekre keresi a választ, miközben egy egészen elképesztő zenei utazásra hívja a látogatókat, hogy fedezzék fel bolygónk elfeledett, ritkán hallható, különleges zenei hagyományait Georgiától Belizén át Krétáig, Patagóniától Izlandon át Indiáig és messze tovább.
Az élmények egyetemesek, csak különböző hangokon szólalnak meg – sok-sok kiváló művész mellett szerepel a kiállításban a Garifuna Collective, Carminho, Ivan Duran, Marjan Vahdat, Boban és Marko Marković, magyar részről pedig Sebestyén Márta, Lajkó Félix, a Parno Graszt, vagy éppen Roby Lakatos és Lakatos Miklós. A FIGYELEM létfontosságú, legyünk nyitottak a befogadásra.
A The Listen Project megvalósításában a magyar operatőr, Csoboth Attila és magyar fotós, Rákossy Péter is dolgozott.
A kiállítás a Báger András vezette BAHCS Architects építészeti tervei alapján készül, az installációk tervezője: Bodóczky Antal.
▷ RÉSZLETEK ÉS JEGYEK ITT! ◁
https://zenehaza.hu/esemeny/listen-zenei-utazas-a-vilag-korul
============================================
⬇️ Iratkozzatok fel csatornánkra a legfrissebb tartalmakért! ⬇️
https://www.youtube.com/@magyar_zene_haza
============================================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
◗ Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
◗ Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
◗ TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
◗ Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2025.
Sun, 30 Mar 2025 - 35min - 102 - Hangok közt #61 I Solti Árpád
Hangok Közt – korszakos podcast sorozat kortárs zeneszerzőkkel Dinyés Dániel gondozásában, a Magyar Zene Háza csatornáján
◖ 61. rész: Solti Árpád ◗
Junior Prima-díjas zeneszerző. A kecskeméti Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatott zongora és ütőhangszeres tanulmányai mellett Huszár Lajostól vett magánúton zeneszerzés-órákat. A budapesti Zeneakadémia zeneszerzés szakának elvégzése után Brüsszelben és Göteborgban fejlesztette tovább tudását. Svédországban dolgozik, mint orgonista, művei azonban rendszeresen megszólalnak Magyarországon is, 38 éves.
"Solti Árpáddal most volt először igazán alkalmam beszélgetni. Pláne azóta, hogy külföldre költözött, kevésszer volt lehetőségem vele csak úgy összefutni itthon. Most is egyenesen a reptérről érkezett, ám ez nem látszott lendületén, sem elmesélési kedvén. Össze nem téveszthető alakja és fogalmazási stílusa most is tökéletesen kiderült minden egyes szófordulatában. Érdekes zenei elképzeléseiről, a külföldi és itthoni zenei élet különbözőségeiről és a mindent átható „kedély”-ről beszélgettünk." - Dinyés Dániel
====================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!Facebook |
https://www.facebook.com/magyarzenehazaInstagram |
https://www.instagram.com/magyarzenehazaTikTok |
https://www.tiktok.com/@magyarzenehazaSpotify |
https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2024.
Wed, 19 Mar 2025 - 1h 02min - 101 - Hangok közt #60 I Gémesi Géza
Hangok Közt – korszakos podcast sorozat kortárs zeneszerzőkkel Dinyés Dániel gondozásában, a Magyar Zene Háza csatornáján
◖ 60. rész: Gémesi Géza ◗
Zeneszerző, karmester. A budapesti Zeneakadémián Szokolay Sándor és Lukács Ervin növendékeként végzett, de zenei gondolkodására nagy hatást gyakorolt Dobszay László, valamint az Új Zenei Stúdió tevékenysége is. A kétezres évek elején alapította meg a Rondino együttest, majd elindította az azonos nevű művészeti fesztivált a Balaton-felvidéki Hegymagason. Jelentős az ifjúsági szimfonikus zenekari kultúra területén végzett munkája, valamint zeneműkiadói-közreadói tevékenysége is. 63 éves.
"Gémesi Gézát karmesterként ismertem meg, egy nagyszabású Mahler átiratot csináltunk egy nyári koncerten, amiben harmóniumon játszottam. A tanítva zenélési metódusa, már akkor feltűnt, pedig nem tudtam még róla olyan sok mindent. Később derült ki számomra a rá jellemző elkötelezett tanítási vágy, az átiratok sokasága és a jövő generációjáért való szüntelen dolgozás. Ezekről is beszélgettünk, meg a sajátos gondolkodásmódja kialakulásáról és arról, hogy mi is az igazán fontos az életben." - Dinyés Dániel
====================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!Facebook |
https://www.facebook.com/magyarzenehazaInstagram |
https://www.instagram.com/magyarzenehazaTikTok |
https://www.tiktok.com/@magyarzenehazaSpotify |
https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2024.
Wed, 19 Mar 2025 - 59min - 100 - #20 - LISTEN. | DJ Palotai emlékkiállítás | Halmos András, Mándli Endre Vazul | Zene a Házban
A két kiállításról, koncepciójukról és a kapcsolódó programokról Halmos András, a Zene Háza koncertprogram csoportvezetője és Mándli Endre Vazul, a Zene Háza kiállítási osztályának vezetője meséltek a radiocafán.
============================================
⬇️ Iratkozzatok fel csatornánkra a legfrissebb tartalmakért! ⬇️
https://www.youtube.com/@magyar_zene_haza
============================================
◖ LISTEN. - Zenei utazás a világ körül ◗
Hogyan mutatnád be a Földet és az embereket valakinek, aki még sosem járt itt? Mit helyeznél el egy időkapszulában, amit majd 1000 év múlva nyitnak ki az itt élők? A Magyar Zene Háza 2025 februárjában nyíló új időszaki kiállítása ezekre a kérdésekre keresi a választ, miközben egy egészen elképesztő zenei utazásra hívja a látogatókat, hogy fedezzék fel bolygónk elfeledett, ritkán hallható, különleges zenei hagyományait Georgiától Belizén át Krétáig, Patagóniától Izlandon át Indiáig és messze tovább.
Az élmények egyetemesek, csak különböző hangokon szólalnak meg – sok-sok kiváló művész mellett szerepel a kiállításban a Garifuna Collective, Carminho, Ivan Duran, Marjan Vahdat, Boban és Marko Marković, magyar részről pedig Sebestyén Márta, Lajkó Félix, a Parno Graszt, vagy éppen Roby Lakatos és Lakatos Miklós. A FIGYELEM létfontosságú, legyünk nyitottak a befogadásra.
A The Listen Project megvalósításában a magyar operatőr, Csoboth Attila és magyar fotós, Rákossy Péter is dolgozott.
A kiállítás a Báger András vezette BAHCS Architects építészeti tervei alapján készül, az installációk tervezője: Bodóczky Antal.
▷ RÉSZLETEK ÉS JEGYEK ITT! ◁
https://zenehaza.hu/esemeny/listen-zenei-utazas-a-vilag-korul
============================================
◖ DJ Palotai emlékkiállítás ◗
A 2023. november 18-án elhunyt legendás DJ, Palotai Zsolt emlékét ápolva, a Magyar Zene Háza kezdeményezésére, a Zene Háza, a család, a barátok és a Tilos Rádió társszervezésében került megrendezésre a DJ Palotai – Palotai Zsolt Emlékkiállítás. A kiállítást, a hosszú és egyedülálló pályafutásra való visszatekintést számos egykori barát, alkotótárs, szervező, egyszeri bulilátogató, rádióhallgató gazdagítja apró részletekkel. Zenék, fotók, videók, performanszok, személyes tárgyakból készült installációk, személyes történetek, DJ-fellépések, és egyéb kísérőprogramok színesítik a megnyitót és a kiállítást – Palotai Zsolt rendkívül színes zenei ízléséhez méltó eklektikában, a teljesség igénye nélkül. A kiállítás április 27-ig tekinthető meg a Zene Házában.
▷ TOVÁBBI RÉSZLETEK ITT! ◁
https://zenehaza.hu/esemeny/dj-palotai-palotai-zsolt-emlekkiallitas
============================================
⬇️ Iratkozzatok fel csatornánkra a legfrissebb tartalmakért! ⬇️
https://www.youtube.com/@magyar_zene_haza
============================================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
◗ Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
◗ Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
◗ TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
◗ Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2025.
Sat, 15 Mar 2025 - 32min - 98 - Hangok közt #58 I Szőcs Márton
Hangok Közt – korszakos podcast sorozat kortárs zeneszerzőkkel Dinyés Dániel gondozásában, a Magyar Zene Háza csatornáján
◖ 58. rész: Szőcs Márton ◗
Zeneszerző. Erdélyi magyar művészcsaládba született. A kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián hegedű diplomát szerzett, azután pedig a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen folytatta tanulmányait Vidovszky László zeneszerzés–osztályában. A CENTRIfuga alkotóközösség tagja, számos bemutatója volt külföldön és belföldön egyaránt. Jelenleg a Zeneakadémia doktoriskolájának végzős hallgatója. 34 éves.
"Szőcs Mártont nem ismertem személyesen a beszélgetésünk előtt, így nagyon kíváncsian vártam az alkalmat. Egy végtelenül komolyan gondolkodó fiatal zeneszerző képe bontakozott ki előttem, aki már a kezdetektől fogva tudja, hogy mit akar. Tapintatosan pontos megfogalmazásai mögött nagy érzelmek rejtőznek, aminek a megtapasztalása teljesen önazonossá tette a már hallott darabjaival. Mindig öröm látni egy nyitott, kíváncsi és határozott fiatalt, így beszélgetésünk nem csak élvezetes, de érdekes is lett egy pillanat alatt." - Dinyés Dániel
====================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2024.
Wed, 05 Mar 2025 - 1h 11min - 97 - Zeng! #9 Lázár tesók || A Zene Háza podcastja
A Lázár tesók voltak a Zeng! vendégei! Az Esti Kornélból ismert testvérpárt, Lázár Domokost és Lázár Ágostont György Imre kérdezte a Zene Háza podcastjának legújabb részében friss, Tavasz című anyagukról, karrierjük indulásáról, producerkedésről, és persze arról, hogyan élik meg a klubzenekarok, az arénás előadók korszakát.
_ Aki válaszol: Lázár Domokos, Lázár Ágoston (Lázár tesók, Esti Kornél)
_ Aki kérdez: György Imre, zenész, a Felütés podcast szerkesztő-műsorvezetője, a Zene Háza munkatársa
============================================
Nagyzenekaros felállásban érkeznek a Lázár tesók a Magyar Zene Házába. A testvérpár egy különleges estével készül, ahol a koncertműsor magját a két eddig megjelent lemezük dalai alkotják majd, de itt mutatják be először egy még készülő, négyrészes, tematikus lemezcsokor első felvonásának szerzeményeit is. A tesók autentikus, bensőséges, őszinte világát élhetjük át, amelyben megfér egymás mellett a melankólia és a humor, a szomorúság és az öröm, a létezés sötétebb és fényesebb oldala is, mindezt letisztult, egyszerű és szép formákba öntve hallgathatjuk meg tőlük.
A Lázár tesók nevükhöz hűen tényleg egy testvérpár, Lázár Domokos és Ágoston ismerős lehet az Esti Kornélból és a Pegazusok nem léteznek zenekarokból is, ám hajtotta őket a vágy, hogy ketten is zenéljenek, és duójuk hamar igen sikeres lett. 2020 őszén jelent meg a Hullámtörés című debütálás, amit 2023-ban követett az Eső előtt című folytatás.
A március 7-i és 8-i koncertre is minden jegy elfogyott!
============================================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
◗ Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
◗ Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
◗ TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
◗ Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp
============================================
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2024.
Mon, 03 Mar 2025 - 48min
Podcasts similares a Magyar Zene Háza Podcast
Della - 24.hu 24.hu
Háromharmad - 24.hu 24.hu
444 podcastek 444
Balázsék Balázsék
Hatalmas Arcok Betone.hu
Bochkor Bochkor
BŰNtények Podcast BŰNtények PODCAST
Friderikusz Podcast Friderikusz Sándor
Friderikusz Podcast Friderikusz Sándor
Hihetetlen Történelem Podcast hihetetlentortenelem
HVG podcastok HVG
Kabare Club Podcast Kabare Club
A világ urai Klubrádió
Hetes Stúdió: Megbeszéljük a hetet Klubrádió
Megbeszéljük... Klubrádió
Rádiószínház - Kossuth plusz Kossuth Rádió| MTVA
Rádiókabaré Kossuth Rádió Podcast
Magyar Hang podcastok Magyar Hang podcast
Partizán Partizán média
Pogi Podcast Pogátsa Zoltán
Kabarécsütörtök Rádió Bonbonierre
Provokatőr Spirit FM
Szélsőközép Szélsőközép
HetiVálasz Válasz Online
Otros podcasts de Música
Húrokon írt történelem Ypsylon Média
Techno Music DJ Mix Sets - Techno Live Sets Techno Live Sets
Adam Beyer presents Drumcode Drumcode
Dubstep Mix Mickey DeLane Mills
Techno Life Eversong Music
Hardcore Mixtapes DJ Sacrifice
Defected Radio Defected
The Dub Zone Pete Cogle
Funky Mixes by Bárány Attila
Rumore Ambientale - Suoni per Dormire - Suoni della Natura Rumore Ambientale
Radio Hard Rock podcast Radio Hard Rock
Captive Soul by KOROLOVA This Is Distorted
Jazz Cafe Lou McConnell
Dankó Rádió Podcast Dankó Rádió | MTVA
Trance Paradise Euphoric Nation
Sleep Meditation Music - Relaxing Music for Sleep, Meditation & Relaxation Blissful Relaxation Music
ᴰᴶ ★ Dj NOX ✰ MIX CLUB ★ ᴰᴶ ♥✰★ DJ NOX ★✰♥
Trance Emotions YR
Digging Deep with Robert Plant Robert Plant
Minimal Sessions Radio Minimal Sessions
